1 És harmadnapon menyegzõ lõn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;2 És Jézus is meghivaték az õ tanítványaival együtt a menyegzõbe.3 És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.5 Mond az õ anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.6 Vala pedig ott hat kõveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.7 Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.9 A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a võlegényt,10 És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel elõször, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.11 Ezt az elsõ jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az õ dicsõségét; és hivének benne az õ tanítványai.

1 És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétõl fogva vak vala.2 És kérdezék õt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.4 Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljõ az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.5 Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az õ nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.8 A szomszédok azért, és a kik az elõtt látták azt, hogy vak vala, mondának: Nem ez-é az, a ki [itt] szokott ülni és koldulni?9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy: Hasonlít hozzá. Õ azt mondá, hogy: Én vagyok [az].10 Mondának azért néki: Mimódon nyiltak meg a te szemeid?11 Felele az és monda: Egy ember, a kit Jézusnak mondanak, sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a Siloám tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és megmosakodám, megjöve látásom.12 Mondának azért néki: Hol van az? Monda: Nem tudom.

13 És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé õt a városokból.14 És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná õket, és azoknak betegeit meggyógyítá.15 Mikor pedig estveledék, hozzá menének az õ tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idõ már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget.16 Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök.17 Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk.18 Õ pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.19 És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fûre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.20 És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.21 A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

35 Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra.36 Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.38 Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?

25 És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,26 És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,27 Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.28 Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.29 És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?31 És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?32 És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.34 Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.2 És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,3 A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.4 Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.6 Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.8 (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)9 És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.10 És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.12 És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.13 És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.14 A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.15 És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.16 A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.17 És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.19 De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.20 El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

21 És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.22 És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,23 És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.24 El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.25 És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,26 És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,27 Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.28 Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.29 És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?31 És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?32 És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.34 Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?36 Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.38 És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.40 És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.43 Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.

22 És mindjárt kényszeríté Jézus az õ tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át elõre a túlsó partra, míg õ elbocsátja a sokaságot.23 És a mint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott.24 A hajó pedig immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt vala.25 Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván.26 És mikor látták a tanítványok, hogy õ a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának.27 De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!28 Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.29 Õ pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.30 De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem!31 Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá õt, és monda néki: Kicsinyhitû, miért kételkedél?32 És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.33 A hajóban levõk pedig hozzámenvén, leborulának elõtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!

1 Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.2 És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.3 És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.4 És mivel a sokaság miatt nem férkõzhettek azzal õ hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Õ vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.5 Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid.6 Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:7 Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten?8 És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?9 Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!

1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az õ testvérének, Márthának falujából.2 Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.3 Küldének azért a testvérek õ hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsõségére való, hogy dicsõíttessék általa az Istennek Fia.5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nõtestvérét, és Lázárt.6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.8 Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.10 De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem õt.12 Mondának azért az õ tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de õk azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el õ hozzá!16 Monda azért Tamás, a ki Kettõsnek mondatik, az õ tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;19 És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják õket az õ testvérök felõl.20 Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jõ, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala.21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.22 De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentõl, megadja néked az Isten.23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;26 És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendõ vala.28 És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az õ testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.31 A zsidók azért, a kik õ vele otthon valának és vigasztalák õt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.32 Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván õt, az õ lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.33 Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [is,] elbúsula lelkében és igen megrendüle.34 És monda: Hová helyeztétek õt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!35 Könnyekre fakadt Jézus.36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette õt!37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?38 Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kõ feküvék rajta.39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nõtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsõségét?41 Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.43 És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki!44 És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.