1 Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak éneke, a halamothra. 2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. 3 Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe:

2 Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!

8 Istennél van szabadulásom és dicsőségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van.

9 És ő megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan. 10 És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején.

9 Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged.

4 A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban.

29 Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.

35 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? 36 A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. 37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, 38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, 39 Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

16 A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

39 Felhőt terjeszte ki, hogy befedezze őket, és tüzet, hogy világítson éjjel. 40 Könyörgött és fürjeket hoza, és mennyei kenyérrel elégítette meg őket. 41 Megnyitotta a kősziklát és víz zúdula ki, folyóként futott a sivatagon.

25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.

18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz. 19 Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.

3 Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.

4 Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erőszakosok haragja olyan volt, mint kőfalrontó szélvész.

2 Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.

8 Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9 Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;

7 Jó az Úr, erősség a szorongatás idején, és ő ismeri a benne bízókat.

8 Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad. 9 Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén. 10 Ő szab határt a víz színe fölé – a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.

21 A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

26 És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. 27 Az emberek pedig elcsodálkozának, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.

30 Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? 31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

6 Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig.

19 Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.