11 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:12 Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.13 És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lõn a tábor körûl.14 Mikor pedig a harmatszállás megszûnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.15 A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.

31 Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.

23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.33 Mert az az Istennek kenyere, a mely mennybõl száll alá, és életet ád a világnak.34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jõ, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.

48 Én vagyok az életnek kenyere.49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.50 Ez az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá, hogy kiki egyék belõle és meg ne haljon.51 Én vagyok amaz élõ kenyér, a mely a mennybõl szállott alá; ha valaki eszik e kenyérbõl, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.

3 És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.

4 Õ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.

19 És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.

16 A hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérbõl részesedünk.

9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;10 Jõjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.11 A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

9 Az irgalmas szemû ember megáldatik, mert adott az õ kenyerébõl a szegénynek.

37 Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?38 Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.40 Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.41 Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.42 Evének azért mindnyájan, és megelégedének;43 És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetõvé.

5 És az õ tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.6 Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és õrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától.7 Õk pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.8 Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitûek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!9 Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?10 Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?11 Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérrõl mondtam néktek, hogy õrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!?12 Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától õrizkedjenek.

1 Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap mulva megtalálod azt.2 Adj részt hétnek vagy nyolcznak is; mert nem tudod, micsoda veszedelem következik a földre.