1 En Jakob woonde in het land der vreemdelingschappen zijns vaders, in het land Kanaan.

2 Dit zijn Jakobs geschiedenissen. Jozef, zijnde een zoon van zeventien jaren, weidde de kudde met zijn broeders (en hij was een jongeling), met de zonen van Bilha, en de zonen van Zilpa, zijns vaders vrouwen; en Jozef bracht hun kwaad gerucht tot hun vader.

3 En Israel had Jozef lief, boven al zijn zonen; want hij was hem een zoon des ouderdoms; en hij maakte hem een veelvervigen rok.

4 Als nu zijn broeders zagen, dat hun vader hem boven al zijn broederen liefhad, haatten zij hem, en konden hem niet vredelijk toespreken.

5 Ook droomde Jozef een droom, dien hij aan zijn broederen vertelde; daarom haatten zij hem nog te meer.

6 En hij zeide tot hen: Hoort toch dezen droom, dien ik gedroomd heb.

7 En ziet, wij waren schoven bindende in het midden des velds; en ziet, mijn schoof stond op, en bleef ook staande; en ziet, uw schoven kwamen rondom, en bogen zich neder voor mijn schoof.

8 Toen zeiden zijn broeders tot hem: Zult gij dan ganselijk over ons regeren: zult gij dan ganselijk over ons heersen? Zo haatten zij hem nog te meer, om zijn dromen en om zijn woorden.

9 En hij droomde nog een anderen droom, en verhaalde dien aan zijn broederen; en hij zeide: Ziet, ik heb nog een droom gedroomd, en ziet, de zon, en de maan en elf sterren bogen zich voor mij neder.

10 En als hij het aan zijn vader en aan zijn broederen verhaalde, bestrafte hem zijn vader, en zeide tot hem: Wat is dit voor een droom, dien gij gedroomd hebt; zullen wij dan ganselijk komen, ik, en uw moeder, en uw broeders, om ons voor u ter aarde te buigen?

11 Zijn broeders dan benijdden hem; doch zijn vader bewaarde deze zaak.

12 En zijn broeders gingen heen, om de kudde van hun vader te weiden bij Sichem.

13 Zo zeide Israel tot Jozef: Weiden uw broeders niet bij Sichem? Kom, dat ik u tot hen zende. En hij zeide tot hem: Zie, hier ben ik!

14 En hij zeide tot hem: Ga toch heen, zie naar den welstand van uw broederen, en naar den welstand van de kudde, en breng mij een woord wederom. Zo zond hij hem uit het dal Hebron, en hij kwam te Sichem.

15 En een man vond hem (want ziet, hij was dwalende in het veld); zo vraagde hem deze man, zeggende: Wat zoekt gij?

16 En hij zeide: Ik zoek mijn broederen; geef mij toch te kennen, waar zij weiden.

17 Zo zeide die man: Zij zijn van hier gereisd; want ik hoorde hen zeggen: Laat ons naar Dothan gaan. Jozef dan ging zijn broederen na, en vond hen te Dothan.

18 En zij zagen hem van verre; en eer hij tot hen naderde, sloegen zij tegen hem een listigen raad, om hem te doden.

19 En zij zeiden de een tot den ander: Ziet, daar komt die meester-dromer aan!

20 Nu komt dan, en laat ons hem doodslaan, en hem in een dezer kuilen werpen; en wij zullen zeggen: een boos dier heeft hem opgegeten; zo zullen wij zien, wat van zijn dromen worden zal.

21 Ruben hoorde dat, en verloste hem uit hun hand; en hij zeide: Laat ons hem niet aan het leven slaan.

22 Ook zeide Ruben tot hen: Vergiet geen bloed; werpt hem in dezen kuil die in de woestijn is, en legt de hand niet aan hem; opdat hij hem uit hun hand verloste, om hem tot zijn vader weder te brengen.

23 En het geschiedde, als Jozef tot zijn broederen kwam, zo togen zij Jozef zijn rok uit, den veelvervigen rok, dien hij aanhad.

24 En zij namen hem, en wierpen hem in den kuil; doch de kuil was ledig; er was geen water in.

25 Daarna zaten zij neder om brood te eten, en hieven hun ogen op, en zagen, en ziet, een reisgezelschap van Ismaelieten kwam uit Gilead; en hun kemelen droegen specerijen en balsem, en mirre, reizende, om dat af te brengen naar Egypte.

26 Toen zeide Juda tot zijn broederen: Wat gewin zal het zijn, dat wij onzen broeder doodslaan, en zijn bloed verbergen?

27 Komt, en laat ons hem aan deze Ismaelieten verkopen, en onze hand zij niet aan hem; want hij is onze broeder, ons vlees, en zijn broederen hoorden hem.

28 Als nu de Midianietische kooplieden voorbijtogen, zo trokken en hieven zij Jozef op uit den kuil, en verkochten Jozef aan deze Ismaelieten voor twintig zilverlingen; die brachten Jozef naar Egypte.

29 Als nu Ruben tot den kuil wederkeerde, ziet, zo was Jozef niet in den kuil; toen scheurde hij zijn klederen.

30 En hij keerde weder tot zijn broederen, en zeide: De jongeling is er niet; en ik, waar zal ik heengaan?

31 Toen namen zij Jozefs rok, en zij slachtten een geitenbok, en zij doopten den rok in het bloed.

32 En zij zonden den veelvervigen rok, en deden hem tot hun vader brengen, en zeiden: Dezen hebben wij gevonden; beken toch, of deze uws zoons rok zij, of niet.

33 En hij bekende hem, en zeide: Het is mijns zoons rok! een boos dier heeft hem opgegeten! voorzeker is Jozef verscheurd!

34 Toen scheurde Jakob zijn klederen, en legde een zak om zijn lenden; en hij bedreef rouw over zijn zoon vele dagen.

35 En al zijn zonen, en al zijn dochteren maakten zich op, om hem te troosten; maar hij weigerde zich te laten troosten, en zeide: Want ik zal, rouw bedrijvende, tot mijn zoon in het graf nederdalen. Alzo beweende hem zijn vader.

36 En de Midianieten verkochten hem in Egypte, aan Potifar, een hoveling van Farao, overste der trawanten.

1 Jákób pedig lakozék az õ atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.

2 Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendõs korában az õ bátyjaival együtt juhokat õriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az õ atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felõlük az õ atyjuknak.

3 Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

4 Mikor pedig láták az õ bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt õt szereti legjobban, meggyûlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.

5 És álmot álmodék József és elbeszélé az õ bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala õt.

6 Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.

7 Ímé kévéket kötünk vala a mezõben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körûlállanak, és az én kévém elõtt meghajolnak vala.

8 És mondának néki az õ bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyûlölik vala õt álmáért és beszédéért.

9 Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az õ bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én elõttem.

10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az õ atyja megdorgálá õt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te elõtted a földig?

11 Irígykednek vala azért reá az õ bátyjai; az õ atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.

12 Mikor pedig az õ bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az õ atyjok juhait õrizzék;

13 Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Õ pedig monda: Ímhol [vagyok].

14 És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát õt Hebron völgyébõl, és méne Sikhembe.

15 Elõtalálá pedig õt egy ember, mikor a mezõben bolyong vala, és megkérdé õt az az ember, mondván: Mit keressz?

16 És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?

17 És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az õ bátyjai után, és megtalálá õket Dóthánban.

18 Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.

19 És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!

20 Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.

21 Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.

22 És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.

23 És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.

24 És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.

25 Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.

26 És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?

27 Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai.

28 És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.

29 És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.

30 És megtére az õ atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?

31 Akkor vevék a József felsõ ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsõ ruhát a vérbe.

32 És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?

33 És megismeré azt, és monda: Fiam felsõ ruhája ez, fenevad ette meg õt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.

34 És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.

35 Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.

36 A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.