23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret,Mt 26,26–28;Mk 14,22–24;Lk 22,1924 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."2Móz 24,8;Jer 31,31–3426 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.
1 Korinthus 11:23-26
Em outras traduções
- HUNK Károli 1908
23 Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, 24 És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 25 Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
- NEIV Novo Testamento Húngaro Aberto: Vida, Verdade e Luz
23 Mert én az Úrtól kaptam, amit nektek is átadtam: az Úr Jézus Krisztus azon az éjszakán, amelyen elárulták, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, amely érettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráltak és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre". 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.
Direitos das traduções citadas
Estes versículos te tocaram? Ore agora!
+581 estão orando agora.
Junte-se à corrente de oração.