Pál Korinthusban
1 Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. 2 Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk,Róm 16,3;1Kor 16,19;2Tim 4,193 és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott, együtt is dolgozott velük; ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. 4 Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket.
5 Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus.1Thessz 3,5–76 Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek."18,6 lerázta ruhájáról a port: A közösség megszakításának a jele. Vö. Mt 10,14; Véretek a fejetekre szálljon vissza: Pál rájuk hárítja a felelősséget elkárhozásukért.Mt 27,24–25;ApCsel 13,46–477 Ekkor eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. 8 Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt; és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek és megkeresztelkedtek. 9 Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass:Jer 1,810 mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." 11 Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét.