Pular para o conteúdo
Publicidade

Efezus 1:4,5,11

HUNB Magyar Bibliatársulat Bíblia de Nova Tradução

4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik;5Móz 7,6

Em outras traduções

  1. HUNK Károli 1908

    4 A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, 5 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, 11 Ő benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik,

  2. NEIV Novo Testamento Húngaro Aberto: Vida, Verdade e Luz

    4 aszerint, amint magának kiválasztott minket ő benne a világ teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek őelőtte szeretet által, 5 eleve elhatározva, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jó kedve szerint, 11 őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetve annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik,

Direitos das traduções citadas

Estes versículos te tocaram? Ore agora!

+581 estão orando agora.

Junte-se à corrente de oração.