Pular para o conteúdo
Publicidade

Márk 10:35-45

35 Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk." 36 Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?" 37 Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején." 38 Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" 39 Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni." Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek,ApCsel 12,2;Jel 1,940 de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett." 41 Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. 42 De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. 43 De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok;10,43 Egyes kéziratok szerint: De ne így legyen közöttetek44 és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. 45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."Ézs 53,10–12

A vak Bartimeus meggyógyítása

(Mt 20,29–34; Lk 18,35–43)

Estes versículos te tocaram? Ore agora!

+581 estão orando agora.

Junte-se à corrente de oração.