Pular para o conteúdo
Publicidade

2 Thessalonika 2:3-8

HUNK Károli 1908

3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, 4 A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. 5 Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék? 6 És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni. 7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;

Em outras traduções

  1. HUNB Magyar Bibliatársulat Bíblia de Nova Tradução

    3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. 4 Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.Dán 11,36;Ez 28,25 Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? 6 És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. 7 A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. 8 És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.Ézs 11,4

  2. NEIV Novo Testamento Húngaro Aberto: Vida, Verdade e Luz

    3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen, mert az a nap nem jön el addig, amíg be nem következik a hittől való elszakadás, és meg nem jelenik a törvénytipró, a kárhozat fia, 4 aki ellene támad, és fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek vagy imádandónak mondanak, sőt maga ül be Isten templomába, és azt állítja, hogy ő Isten.

    5 Nem emlékeztek, hogy mindezt megmondtam nektek, amikor nálatok voltam? 6 Azt is tudjátok, most mi tartja vissza, hogy majd a maga idejében jelenjék meg. 7 Működik ugyan már a törvénytiprás titkos bűne, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, félre kell állnia az útból. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytipró, akit az Úr megöl szája leheletével, és megsemmisít dicsőséges eljövetelével.

Direitos das traduções citadas

Estes versículos te tocaram? Ore agora!

+581 estão orando agora.

Junte-se à corrente de oração.

2 Tessalonicenses
Ver todos os capítulos de 2 Tessalonicenses