9 És amikor felbontotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket megöltek az Isten beszédéért és bizonyságtételéért, amelyhez ragaszkodtak. 10 És hangos szóval kiáltottak: „Uram, te szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz még, és nem torlod meg a mi vérünket azokon, akik a földön laknak?" 11 Akkor mindegyikük fehér ruhát kapott, és megmondták nekik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak meg, amíg betelik mind szolgatársaiknak, mind az ő testvéreiknek száma, akiket megölnek majd, akárcsak őket.
Jelenések 6:9-11
Em outras traduções
- HUNK Károli 1908
9 És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak. 10 És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak? 11 Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek.
- HUNB Magyar Bibliatársulat Bíblia de Nova Tradução
9 És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. 10 És hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?" 11 Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.
Direitos das traduções citadas
Estes versículos te tocaram? Ore agora!
+581 estão orando agora.
Junte-se à corrente de oração.