4 de amikor a mi megtartó Istenünknek jósága és emberszeretete megjelent, 5 nem az igaz cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása által, 6 amelyet bőséggel árasztott ránk a mi megtartó Jézus Krisztusunk által, 7 hogy az ő kegyelméből megigazulva, reménységünk szerint az örök élet örökösei legyünk.
Titushoz 3:4-7
Em outras traduções
- HUNK Károli 1908
4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, 5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, 6 Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; 7 Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
- HUNB Magyar Bibliatársulat Bíblia de Nova Tradução
4 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, 5 nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által,Jn 3,5;Róm 6,46 akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7 hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.
Direitos das traduções citadas
Estes versículos te tocaram? Ore agora!
+581 estão orando agora.
Junte-se à corrente de oração.