Jó 4

1 Then Eliphaz the Temanite answered and said, És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 If we essay to commune with thee, wilt thou be grieved? but who can refrain from speaking? Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?
3 Behold, thou hast instructed many, and thou hast strengthened the weak hands. Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;
4 Thy words have upheld him that was falling, and thou hast strengthened the feeble knees. A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;
5 But now it hath come upon thee, and thou faintest; it toucheth thee, and thou art troubled. Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!
6 Is not this thy fear, thy confidence, thy hope, and the uprightness of thy ways? Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, who ever perished, being innocent? or where were the righteous cut off; Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Even as I have seen, they that plow iniquity, and sow wickedness, reap the same. A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the blast of God they perish, and by the breath of his nostrils are they consumed. Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.
10 The roaring of the lion, and the voice of the fierce lion, and the teeth of the young lions, are broken. Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The old lion perisheth for lack of prey, and the stout lion's whelps are scattered abroad. Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Now a thing was secretly brought to me, and my ear received a small sound of it. Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 In thoughts from the visions of the night, when deep sleep falleth on men. Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Fear came upon me, and trembling, which made all my bones to shake. Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Then a spirit passed before my face; the hair of my flesh stood up: Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.
16 It stood still, but I could not discern its form: an image was before my eyes, there was silence, and I heard a voice, saying, Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:
17 Shall mortal man be more just than God? shall a man be more pure than his maker? Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?
18 Behold, he put no trust in his servants; and his angels he charged with folly: Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:
19 How much less in them that dwell in houses of clay, whose foundation is in the dust, who are crushed before the moth? Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 They are destroyed from morning to evening: they perish for ever without any regarding it. Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Doth not their excellence which is in them depart? they die, even without wisdom. Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?