1 Sucedeu que, acabando Davi de falar com Saul, a alma de Jônatas se ligou com a de Davi; e Jônatas o amou como à sua própria alma. 2 Saul, naquele dia, o tomou e não lhe permitiu que tornasse para casa de seu pai. 3 Jônatas e Davi fizeram aliança; porque Jônatas o amava como à sua própria alma. 4 Despojou-se Jônatas da capa que vestia e a deu a Davi, como também a armadura, inclusive a espada, o arco e o cinto. 5 Saía Davi aonde quer que Saul o enviava e se conduzia com prudência; de modo que Saul o pôs sobre tropas do seu exército, e era ele benquisto de todo o povo e até dos próprios servos de Saul.

6 Sucedeu, porém, que, vindo Saul e seu exército, e voltando também Davi de ferir os filisteus, as mulheres de todas as cidades de Israel saíram ao encontro do rei Saul, cantando e dançando, com tambores, com júbilo e com instrumentos de música. 7 As mulheres se alegravam e, cantando alternadamente, diziam:

Saul feriu os seus milhares,

porém Davi, os seus dez milhares.

8 Então, Saul se indignou muito, pois estas palavras lhe desagradaram em extremo; e disse: Dez milhares deram elas a Davi, e a mim somente milhares; na verdade, que lhe falta, senão o reino? 9 Daquele dia em diante, Saul não via a Davi com bons olhos.

10 No dia seguinte, um espírito maligno, da parte de Deus, se apossou de Saul, que teve uma crise de raiva em casa; e Davi, como nos outros dias, dedilhava a harpa; Saul, porém, trazia na mão uma lança, 11 que arrojou, dizendo: Encravarei a Davi na parede. Porém Davi se desviou dele por duas vezes.

12 Saul temia a Davi, porque o Senhor era com este e se tinha retirado de Saul. 13 Pelo que Saul o afastou de si e o pôs por chefe de mil; ele fazia saídas e entradas militares diante do povo. 14 Davi lograva bom êxito em todos os seus empreendimentos, pois o Senhor era com ele. 15 Então, vendo Saul que Davi lograva bom êxito, tinha medo dele. 16 Porém todo o Israel e Judá amavam Davi, porquanto fazia saídas e entradas militares diante deles.

17 Disse Saul a Davi: Eis aqui Merabe, minha filha mais velha, que te darei por mulher; sê-me somente filho valente e guerreia as guerras do Senhor; porque Saul dizia consigo: Não seja contra ele a minha mão, e sim a dos filisteus. 18 Respondeu Davi a Saul: Quem sou eu, e qual é a minha vida e a família de meu pai em Israel, para vir a ser eu genro do rei? 19 Sucedeu, porém, que, ao tempo em que Merabe, filha de Saul, devia ser dada a Davi, foi dada por mulher a Adriel, meolatita.

20 Mas Mical, a outra filha de Saul, amava a Davi. Contaram-no a Saul, e isso lhe agradou. 21 Disse Saul: Eu lha darei, para que ela lhe sirva de laço e para que a mão dos filisteus venha a ser contra ele. Pelo que Saul disse a Davi: Com esta segunda serás, hoje, meu genro. 22 Ordenou Saul aos seus servos: Falai confidencialmente a Davi, dizendo: Eis que o rei tem afeição por ti, e todos os seus servos te amam; consente, pois, em ser genro do rei. 23 Os servos de Saul falaram estas palavras a Davi, o qual respondeu: Parece-vos coisa de somenos ser genro do rei, sendo eu homem pobre e de humilde condição? 24 Os servos de Saul lhe referiram isto, dizendo: Tais foram as palavras que falou Davi. 25 Então, disse Saul: Assim direis a Davi: O rei não deseja dote algum, mas cem prepúcios de filisteus, para tomar vingança dos inimigos do rei. Porquanto Saul tentava fazer cair a Davi pelas mãos dos filisteus. 26 Tendo os servos de Saul referido estas palavras a Davi, agradou-se este de que viesse a ser genro do rei. Antes de vencido o prazo, 27 dispôs-se Davi e partiu com os seus homens, e feriram dentre os filisteus duzentos homens; trouxe os seus prepúcios e os entregou todos ao rei, para que lhe fosse genro. Então, Saul lhe deu por mulher a sua filha Mical. 28 Viu Saul e reconheceu que o Senhor era com Davi; e Mical, filha de Saul, o amava. 29 Então, Saul temeu ainda mais a Davi e continuamente foi seu inimigo.

30 Cada vez que os príncipes dos filisteus saíam à batalha, Davi lograva mais êxito do que todos os servos de Saul; portanto, o seu nome se tornou muito estimado.

1 Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette õt, mint a saját lelkét.2 És Saul magához vevé õt azon a napon, és nem engedé, hogy visszatérjen atyja házához.3 És szövetséget kötének Jonathán és Dávid [egymással,] mivel úgy szerette õt, mint a saját lelkét.4 És Jonathán leveté felsõ ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sõt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.5 És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé õt, és kedves lõn az egész nép elõtt, és a Saul szolgái elõtt is.6 És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.7 És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az õ ezerét és Dávid is az õ tízezerét.8 Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az õ szemei elõtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.9 Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sõt azután is.10 Másnap pedig megszállta Sault az Istentõl [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.11 És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elõle.12 És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.13 És Saul elbocsátá õt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejõ vala a nép elõtt.14 És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.15 Mikor pedig látta Saul, hogy õ igen eszesen viseli magát, félni kezde tõle.16 De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert õ elõttük méne ki és jöve be.17 És monda Saul Dávidnak: Ímé idõsebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert [azt] gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.18 Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?19 De történt abban az idõben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták õt feleségül.20 Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.21 És monda Saul: Néki adom õt, hogy õ legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy [tehát] most az én võm.22 És megparancsolá Saul az õ szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Ímé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.23 És elmondák a szolgák Dávid elõtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog elõttetek, hogy a király vejévé legyen [valaki,] holott én szegény és megvetett ember vagyok?24 És megmondák Saulnak az õ szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.25 Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király [más] jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus elõbõrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.26 Megmondák azért az õ szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A [kitûzött] napok még el sem telének,27 Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közül kétszáz férfit; és elhozá Dávid elõbõreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az õ leányát, Mikált, feleségül.28 Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az Úr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti õt:29 Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lõn Dávidnak teljes életében.30 A Filiszteusok vezérei pedig [gyakran] betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lõn az õ neve.