1 Quando estava o Senhor para tomar Elias ao céu por um redemoinho, Elias partiu de Gilgal em companhia de Eliseu. 2 Disse Elias a Eliseu: Fica-te aqui, porque o Senhor me enviou a Betel. Respondeu Eliseu: Tão certo como vive o Senhor e vive a tua alma, não te deixarei. E, assim, desceram a Betel. 3 Então, os discípulos dos profetas que estavam em Betel saíram ao encontro de Eliseu e lhe disseram: Sabes que o Senhor, hoje, tomará o teu senhor, elevando-o por sobre a tua cabeça? Respondeu ele: Também eu o sei; calai-vos.

4 Disse Elias a Eliseu: Fica-te aqui, porque o Senhor me enviou a Jericó. Porém ele disse: Tão certo como vive o Senhor e vive a tua alma, não te deixarei. E, assim, foram a Jericó. 5 Então, os discípulos dos profetas que estavam em Jericó se chegaram a Eliseu e lhe disseram: Sabes que o Senhor, hoje, tomará o teu senhor, elevando-o por sobre a tua cabeça? Respondeu ele: Também eu o sei; calai-vos.

6 Disse-lhe, pois, Elias: Fica-te aqui, porque o Senhor me enviou ao Jordão. Mas ele disse: Tão certo como vive o Senhor e vive a tua alma, não te deixarei. E, assim, ambos foram juntos. 7 Foram cinquenta homens dos discípulos dos profetas e pararam a certa distância deles; eles ambos pararam junto ao Jordão. 8 Então, Elias tomou o seu manto, enrolou-o e feriu as águas, as quais se dividiram para os dois lados; e passaram ambos em seco.

9 Havendo eles passado, Elias disse a Eliseu: Pede-me o que queres que eu te faça, antes que seja tomado de ti. Disse Eliseu: Peço-te que me toque por herança porção dobrada do teu espírito. 10 Tornou-lhe Elias: Dura coisa pediste. Todavia, se me vires quando for tomado de ti, assim se te fará; porém, se não me vires, não se fará. 11 Indo eles andando e falando, eis que um carro de fogo, com cavalos de fogo, os separou um do outro; e Elias subiu ao céu num redemoinho. 12 O que vendo Eliseu, clamou: Meu pai, meu pai, carros de Israel e seus cavaleiros! E nunca mais o viu; e, tomando as suas vestes, rasgou-as em duas partes. 13 Então, levantou o manto que Elias lhe deixara cair e, voltando-se, pôs-se à borda do Jordão. 14 Tomou o manto que Elias lhe deixara cair, feriu as águas e disse: Onde está o Senhor, Deus de Elias? Quando feriu ele as águas, elas se dividiram para um e outro lado, e Eliseu passou.

15 Vendo-o, pois, os discípulos dos profetas que estavam defronte, em Jericó, disseram: O espírito de Elias repousa sobre Eliseu. Vieram-lhe ao encontro e se prostraram diante dele em terra. 16 E lhe disseram: Eis que entre os teus servos há cinquenta homens valentes; ora, deixa-os ir em procura do teu senhor; pode ser que o Espírito do Senhor o tenha levado e lançado nalgum dos montes ou nalgum dos vales. Porém ele respondeu: Não os envieis. 17 Mas eles apertaram com ele, até que, constrangido, lhes disse: Enviai. E enviaram cinquenta homens, que o procuraram três dias, porém não o acharam. 18 Então, voltaram para ele, pois permanecera em Jericó; e ele lhes disse: Não vos disse que não fôsseis?

19 Os homens da cidade disseram a Eliseu: Eis que é bem-situada esta cidade, como vê o meu senhor, porém as águas são más, e a terra é estéril. 20 Ele disse: Trazei-me um prato novo e ponde nele sal. E lho trouxeram. 21 Então, saiu ele ao manancial das águas e deitou sal nele; e disse: Assim diz o Senhor: Tornei saudáveis estas águas; já não procederá daí morte nem esterilidade. 22 Ficaram, pois, saudáveis aquelas águas, até ao dia de hoje, segundo a palavra que Eliseu tinha dito.

23 Então, subiu dali a Betel; e, indo ele pelo caminho, uns rapazinhos saíram da cidade, e zombavam dele, e diziam-lhe: Sobe, calvo! Sobe, calvo! 24 Virando-se ele para trás, viu-os e os amaldiçoou em nome do Senhor; então, duas ursas saíram do bosque e despedaçaram quarenta e dois deles. 25 Dali, foi ele para o monte Carmelo, de onde voltou para Samaria.

1 És lõn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:3 Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tõled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Õ azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:5 A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tõled? És õ monda: Én is tudom, hallgassatok.6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De õ felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül [utánok] menvén, velök szemben messze megállának, mikor õk ketten a Jordán mellett megállottak.8 És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tõlem, mit cselekedjem veled, mielõtt tõled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettõs mértéke én rajtam.10 És õ monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tõled elragadtatom, meglesz, a mit [kérsz:] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg.11 És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.12 Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá õt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,13 És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.14 És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.15 És mikor látták õt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat õ elõtte a földig;16 És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erõs férfiak, küldd el õket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el õt, és letette õt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De õ monda: Ne küldjetek.17 De azok kényszerítették õt egész a megszégyenülésig, és monda: [Hát] küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg õt.18 És mikor visszajöttek õ hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.21 Õ pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.22 És egészségesekké lõnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz!24 És hátratekintvén és meglátván õket, megátkozá õket az Úr nevében, és az erdõbõl két nõstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.25 Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.