1 Oração do profeta Habacuque sob a forma de canto.

2 Tenho ouvido, ó Senhor, as tuas declarações,

e me sinto alarmado;

aviva a tua obra, ó Senhor, no decorrer dos anos,

e, no decurso dos anos, faze-a conhecida;

na tua ira, lembra-te da misericórdia.

3 Deus vem de Temã,

e do monte Parã vem o Santo.

A sua glória cobre os céus,

e a terra se enche do seu louvor.

4 O seu resplendor é como a luz,

raios brilham da sua mão;

e ali está velado o seu poder.

5 Adiante dele vai a peste,

e a pestilência segue os seus passos.

6 Ele para e faz tremer a terra;

olha e sacode as nações.

Esmigalham-se os montes primitivos;

os outeiros eternos se abatem.

Os caminhos de Deus são eternos.

7 Vejo as tendas de Cusã em aflição;

os acampamentos da terra de Midiã tremem.

8 Acaso, é contra os rios, Senhor, que estás irado?

É contra os ribeiros a tua ira

ou contra o mar, o teu furor,

já que andas montado nos teus cavalos,

nos teus carros de vitória?

9 Tiras a descoberto o teu arco,

e farta está a tua aljava de flechas.

Tu fendes a terra com rios.

10 Os montes te veem e se contorcem;

passam torrentes de água;

as profundezas do mar fazem ouvir a sua voz

e levantam bem alto as suas mãos.

11 O sol e a lua param nas suas moradas,

ao resplandecer a luz das tuas flechas sibilantes,

ao fulgor do relâmpago da tua lança.

12 Na tua indignação, marchas pela terra,

na tua ira, calcas aos pés as nações.

13 Tu sais para salvamento do teu povo,

para salvar o teu ungido;

feres o telhado da casa do perverso

e lhe descobres de todo o fundamento.

14 Traspassas a cabeça dos guerreiros do inimigo com as suas próprias lanças,

os quais, como tempestade, avançam para me destruir;

regozijam-se, como se estivessem para devorar o pobre às ocultas.

15 Marchas com os teus cavalos pelo mar,

pela massa de grandes águas.

16 Ouvi-o, e o meu íntimo se comoveu,

à sua voz, tremeram os meus lábios;

entrou a podridão nos meus ossos,

e os joelhos me vacilaram,

pois, em silêncio, devo esperar o dia da angústia,

que virá contra o povo que nos acomete.

17 Ainda que a figueira não floresça,

nem haja fruto na vide;

o produto da oliveira minta,

e os campos não produzam mantimento;

as ovelhas sejam arrebatadas do aprisco,

e nos currais não haja gado,

18 todavia, eu me alegro no Senhor,

exulto no Deus da minha salvação.

19 O Senhor Deus é a minha fortaleza,

e faz os meus pés como os da corça,

e me faz andar altaneiramente.

Ao mestre de canto. Para instrumentos de cordas.

1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.2 Uram, hallám, a mit hirdettél, [és] megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességrõl!3 Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.4 Ragyogása, mint a napé, sugarak [támadnak] mellõle; és ott van az õ hatalmának rejteke.5 Elõtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bõszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek [esküvéssel tett] igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.10 Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.11 A nap [és] hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétõl [és] ragyogó kopjád villanásától.12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a fõt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!14 Saját dárdájával vered át az õ vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.16 Hallám és reszket a bensõm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szõlõkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.18 De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.