1 De novo, entrou Jesus a falar por parábolas, dizendo-lhes: 2 O reino dos céus é semelhante a um rei que celebrou as bodas de seu filho. 3 Então, enviou os seus servos a chamar os convidados para as bodas; mas estes não quiseram vir. 4 Enviou ainda outros servos, com esta ordem: Dizei aos convidados: Eis que já preparei o meu banquete; os meus bois e cevados já foram abatidos, e tudo está pronto; vinde para as bodas. 5 Eles, porém, não se importaram e se foram, um para o seu campo, outro para o seu negócio; 6 e os outros, agarrando os servos, os maltrataram e mataram. 7 O rei ficou irado e, enviando as suas tropas, exterminou aqueles assassinos e lhes incendiou a cidade. 8 Então, disse aos seus servos: Está pronta a festa, mas os convidados não eram dignos. 9 Ide, pois, para as encruzilhadas dos caminhos e convidai para as bodas a quantos encontrardes. 10 E, saindo aqueles servos pelas estradas, reuniram todos os que encontraram, maus e bons; e a sala do banquete ficou repleta de convidados. 11 Entrando, porém, o rei para ver os que estavam à mesa, notou ali um homem que não trazia veste nupcial 12 e perguntou-lhe: Amigo, como entraste aqui sem veste nupcial? E ele emudeceu. 13 Então, ordenou o rei aos serventes: Amarrai-o de pés e mãos e lançai-o para fora, nas trevas; ali haverá choro e ranger de dentes. 14 Porque muitos são chamados, mas poucos, escolhidos.

15 Então, retirando-se os fariseus, consultaram entre si como o surpreenderiam em alguma palavra. 16 E enviaram-lhe discípulos, juntamente com os herodianos, para dizer-lhe: Mestre, sabemos que és verdadeiro e que ensinas o caminho de Deus, de acordo com a verdade, sem te importares com quem quer que seja, porque não olhas a aparência dos homens. 17 Dize-nos, pois: que te parece? É lícito pagar tributo a César ou não? 18 Jesus, porém, conhecendo-lhes a malícia, respondeu: Por que me experimentais, hipócritas? 19 Mostrai-me a moeda do tributo. Trouxeram-lhe um denário. 20 E ele lhes perguntou: De quem é esta efígie e inscrição? 21 Responderam: De César. Então, lhes disse: Dai, pois, a César o que é de César e a Deus o que é de Deus. 22 Ouvindo isto, se admiraram e, deixando-o, foram-se.

23 Naquele dia, aproximaram-se dele alguns saduceus, que dizem não haver ressurreição, e lhe perguntaram: 24 Mestre, Moisés disse:

Se alguém morrer, não tendo filhos, seu irmão casará com a viúva e suscitará descendência ao falecido.

25 Ora, havia entre nós sete irmãos. O primeiro, tendo casado, morreu e, não tendo descendência, deixou sua mulher a seu irmão; 26 o mesmo sucedeu com o segundo, com o terceiro, até ao sétimo; 27 depois de todos eles, morreu também a mulher. 28 Portanto, na ressurreição, de qual dos sete será ela esposa? Porque todos a desposaram. 29 Respondeu-lhes Jesus: Errais, não conhecendo as Escrituras nem o poder de Deus. 30 Porque, na ressurreição, nem casam, nem se dão em casamento; são, porém, como os anjos no céu. 31 E, quanto à ressurreição dos mortos, não tendes lido o que Deus vos declarou:

32 Eu sou o Deus de Abraão, o Deus de Isaque e o Deus de Jacó?

Ele não é Deus de mortos, e sim de vivos. 33 Ouvindo isto, as multidões se maravilhavam da sua doutrina.

34 Entretanto, os fariseus, sabendo que ele fizera calar os saduceus, reuniram-se em conselho. 35 E um deles, intérprete da Lei, experimentando-o, lhe perguntou: 36 Mestre, qual é o grande mandamento na Lei? 37 Respondeu-lhe Jesus:

Amarás o Senhor, teu Deus, de todo o teu coração, de toda a tua alma e de todo o teu entendimento.

38 Este é o grande e primeiro mandamento. 39 O segundo, semelhante a este, é:

Amarás o teu próximo como a ti mesmo.

40 Destes dois mandamentos dependem toda a Lei e os Profetas.

41 Reunidos os fariseus, interrogou-os Jesus: 42 Que pensais vós do Cristo? De quem é filho? Responderam-lhe eles: De Davi. 43 Replicou-lhes Jesus: Como, pois, Davi, pelo Espírito, chama-lhe Senhor, dizendo:

44 Disse o Senhor ao meu Senhor: Assenta-te à minha direita, até que eu ponha os teus inimigos debaixo dos teus pés?

45 Se Davi, pois, lhe chama Senhor, como é ele seu filho? 46 E ninguém lhe podia responder palavra, nem ousou alguém, a partir daquele dia, fazer-lhe perguntas.

1 És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:2 Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az õ fiának menyegzõt szerze.3 És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzõre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljõni.4 Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzõre.5 De azok nem törõdvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe;6 A többiek pedig megfogván az õ szolgáit, bántalmazák és megölék õket.7 Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.8 Akkor monda az õ szolgáinak: A menyegzõ ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.9 Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzõbe.10 És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyûjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegzõ vendégekkel.11 Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzõi ruhája.12 És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzõi ruhád? Az pedig hallgata.13 Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek õt a külsõ sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.14 Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.15 Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék õt tõrbe.16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törõdöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.17 Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?18 Jézus pedig ismervén az õ álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?19 Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.20 És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?21 Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.22 És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván õt, elmenének.23 Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék õt,24 Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok nélkül hal meg, annak testvére vegye el annak feleségét, és támaszszon magot testvérének.25 Vala pedig minálunk hét testvér: és az elsõ feleséget vevén, meghala; és mivelhogy nem vala magzata, feleségét a testvérére hagyá;26 Hasonlóképen a második is, a harmadik is, mind hetediglen.27 Legutoljára pedig az asszony is meghala.28 A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala.29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.31 A halottak feltámadása felõl pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene.33 És a sokaság ezt hallván, csodálkozék az õ tudományán.34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;35 És megkérdé õt közülök egy törvénytudó, kisértvén õt, és mondván:36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.38 Ez az elsõ és nagy parancsolat.39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé õket Jézus,42 Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felõl? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.43 Monda nékik: Miképen hívja tehát õt Dávid lélekben Urának, ezt mondván:44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.45 Ha tehát Dávid Urának hívja õt, mi módon fia?46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala õt e naptól fogva többé senki megkérdezni.