1 Now in the things which we are saying the chief point is this: We have such a high priest, who sat down on the right hand of the throne of the Majesty in the heavens, 2 a minister of the sanctuary, and of the true tabernacle, which the Lord pitched, not man. 3 For every high priest is appointed to offer both gifts and sacrifices: wherefore it is necessary that this high priest also have somewhat to offer. 4 Now if he were on earth, he would not be a priest at all, seeing there are those who offer the gifts according to the law; 5 who serve that which is a copy and shadow of the heavenly things, even as Moses is warned of God when he is about to make the tabernacle: for, See, saith he, that thou make all things according to the pattern that was showed thee in the mount. 6 But now hath he obtained a ministry the more excellent, by so much as he is also the mediator of a better covenant, which hath been enacted upon better promises. 7 For if that first covenant had been faultless, then would no place have been sought for a second. 8 For finding fault with them, he saith,

Behold, the days come, saith the Lord,

That I will make a new covenant with the house of Israel and with the house of Judah;

9 Not according to the covenant that I made with their fathers

In the day that I took them by the hand to lead them forth out of the land of Egypt;

For they continued not in my covenant,

And I regarded them not, saith the Lord.

10 For this is the covenant that I will make with the house of Israel

After those days, saith the Lord;

I will put my laws into their mind,

And on their heart also will I write them:

And I will be to them a God,

And they shall be to me a people:

11 And they shall not teach every man his fellow-citizen,

And every man his brother, saying, Know the Lord:

For all shall know me,

From the least to the greatest of them.

12 For I will be merciful to their iniquities,

And their sins will I remember no more.

13 In that he saith, A new covenant, he hath made the first old. But that which is becoming old and waxeth aged is nigh unto vanishing away.

1 Fõdolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan fõpapunk van, a ki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,2 Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.3 Mert minden fõpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen.4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,5 A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.6 Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.7 Mert ha az az elsõ kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.8 Mert dorgálván õket, így szól: Ímé napok jõnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.9 Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az õ atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam õket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert õk nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az õ elméjökbe, és az õ szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és õk lesznek nekem népem.11 És nem tanítja kiki az õ felebarátját és kiki az õ atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytõl nagyig.12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az õ bûneikrõl és gonoszságaikról meg nem emlékezem.13 Mikor újról beszél, óvá tette az elsõt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.