1 Engang talte Mirjam og Aron ille om Moses for den etiopiske kvinnes skyld som han hadde tatt til hustru; for han hadde ektet en etiopisk kvinne.2 Og de sa: Er det bare Moses Herren har talt med, har han ikke talt med oss og? Og Herren hørte det.3 Men Moses var en meget saktmodig mann, mere enn alle mennesker på jorden.4 Og med ett sa Herren til Moses og til Aron og til Mirjam: Gå ut, alle tre, til sammenkomstens telt! Og de gikk ut alle tre.5 Da kom Herren ned i en skystøtte og stod i inngangen til teltet, og han kalte på Aron og Mirjam, og de gikk ut begge to.6 Og han sa: Hør nu hvad jeg har å si eder: Er det en profet som I, så gir jeg, Herren, mig til kjenne for ham i syner og taler med ham i drømmer.7 Men så er det ikke med min tjener Moses; han er tro i hele mitt hus.8 Munn til munn taler jeg med ham, klart og ikke i gåter, og han skuer Herrens skikkelse. Hvorledes kunde I da våge å tale ille om Moses, min tjener?9 Og Herrens vrede optendtes mot dem, og han gikk bort.10 Og da skyen vek bort fra teltet, se, da var Mirjam spedalsk, hvit som sne; og da Aron vendte sig mot Mirjam, så han at hun var spedalsk.11 Da sa Aron til Moses: Hør mig, herre! La oss ikke lide for en synd vi har gjort i vår dårskap!12 La henne ikke være som et dødt foster, hvis kjøtt er halvt fortært når det kommer ut av morsliv!13 Da ropte Moses til Herren og sa: Akk Gud, helbred henne!14 Og Herren sa til Moses: Om hennes far hadde spyttet henne i ansiktet, skulde hun da ikke sitte med skammen i syv dager? La henne holdes innestengt utenfor leiren i syv dager, så kan hun komme tilbake igjen.15 Og Mirjam blev holdt innestengt utenfor leiren i syv dager; og folket brøt ikke op før Mirjam var kommet tilbake igjen.16 Derefter brøt folket op fra Haserot og leiret sig i ørkenen Paran.

1 Miriám pedig és Áron szólának Mózes ellen a kúsita asszony miatt, a kit feleségül võn, mert kúsita asszonyt vett vala feleségül.2 És mondának: Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is? És meghallá az Úr.3 (Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, a kik e föld színén vannak.)4 Mindjárt monda azért az Úr Mózesnak, Áronnak és Miriámnak: Menjetek ki ti hárman a gyülekezetnek sátorába; és kimenének õk hárman.5 Akkor leszálla az Úr felhõnek oszlopában, és megálla a sátornak nyílásánál; és szólítá Áront és Miriámot, és kimenének mindketten.6 És monda: Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal.7 Nem így az én szolgámmal, Mózessel, a ki az én egész házamban hív.8 Szemtõl szembe szólok õ vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?9 És felgyullada az Úr haragja õ reájok, és elméne.10 És a felhõ is eltávozék a sátor felül, és ímé Miriám poklos vala, [fejér] mint a hó; és rátekinte Áron Miriámra, és ímé poklos vala.11 Monda azért Áron Mózesnek: Kérlek Uram, ne tulajdonítsad nékünk e bûnt; mert bolondul cselekedtünk és vétkeztünk!12 Kérlek, ne legyen olyan [Miriám] mint a holt, a melynek húsa félig megemésztetik, mikor kijõ az õ anyjának méhébõl.13 Kiálta azért Mózes az Úrhoz, mondván: Isten, kérlek, gyógyítsd meg õt!14 Az Úr pedig monda Mózesnek: Ha csak az atyja pökött volna is az õ orczájára, avagy nem kellene-é szégyenkeznie hetednapig? Rekesztessék ki hét napig a táboron kívül, és azután hívassék vissza.15 Kirekeszteték azért Miriám a táboron kivül hét napig. És a nép nem indula tovább, míg vissza [nem] hívaték Miriám.16