1 Reis 8 - Bíblia Online

Damals [2.Chr 5,2] versammelte Salomo die Ältesten von Israel und alle Häupter der Stämme, die Fürsten der Vaterhäuser W. der Väter der Kinder Israel, zum König Salomo nach Jerusalem, um die Lade des Bundes Jahwes heraufzubringen aus der Stadt Davids, das ist Zion. 
Und alle Männer von Israel versammelten sich zum König Salomo im Monat Ethanim, Sonst Tisri genannt, ein Teil von September und Oktober; das Laubhüttenfest fand am 15. dieses Monats statt. S. [3.Mose 23,34] das ist der siebte Monat, am Feste. 
Und es kamen alle Ältesten von Israel, und die Priester nahmen die Lade auf. 
Und sie brachten die Lade Jahwes hinauf, und das Zelt der Zusammenkunft und alle heiligen Geräte, die im Zelte waren: die Priester und die Leviten brachten sie hinauf. 
Und der König Salomo und die ganze Gemeinde Israel, die sich zu ihm versammelt hatte und mit ihm vor der Lade stand, opferten Klein- und Rindvieh, das nicht gerechnet und nicht gezählt werden konnte vor Menge. 
Und die Priester brachten die Lade des Bundes Jahwes an ihren Ort, in den Sprachort des Hauses, in das Allerheiligste, unter die Flügel der Cherubim; 
denn die Cherubim breiteten die Flügel aus über den Ort der Lade, und die Cherubim bedeckten die Lade und ihre Stangen von oben her. 
Und die Stangen waren so lang, daß die Spitzen der Stangen vom Heiligen aus an der Vorderseite des Sprachortes gesehen wurden; aber auswärts O. von außen wurden sie nicht gesehen. Und sie sind daselbst bis auf diesen Tag. 
Nichts war in der Lade, als nur die beiden steinernen Tafeln, welche Mose am Horeb hineinlegte, als Jahwe einen Bund machte mit den Kindern Israel, als sie aus dem Lande Ägypten zogen. 
Und es geschah, als die Priester aus dem Heiligen hinausgingen, da erfüllte die Wolke das Haus Jahwes; 
und die Priester vermochten wegen der Wolke nicht dazustehen, um den Dienst zu verrichten; denn die Herrlichkeit Jahwes erfüllte das Haus Jahwes. 
Damals [2.Chr 6,1] sprach Salomo: Jahwe hat gesagt, daß er im Dunkel wohnen wolle. 
Gebaut habe ich dir ein Haus zur Wohnung, eine Stätte zu deinem Sitze für Ewigkeiten. 
Und der König wandte sein Angesicht und segnete die ganze Versammlung Israels; und die ganze Versammlung Israels stand. 
Und er sprach: Gepriesen sei Jahwe, der Gott Israels, der mit seinem Munde zu meinem Vater David geredet und mit seiner Hand es erfüllt hat, indem er sprach: 
Von dem Tage an, da ich mein Volk Israel aus Ägypten herausführte, habe ich keine Stadt aus allen Stämmen Israels erwählt, um ein Haus zu bauen, damit mein Name daselbst wäre; aber ich habe David erwählt, daß er über mein Volk Israel wäre. 
Und es war in dem Herzen meines Vaters David, dem Namen Jahwes, des Gottes Israels, ein Haus zu bauen. 
Und Jahwe sprach zu meinem Vater David: Weil es in deinem Herzen gewesen ist, meinem Namen ein Haus zu bauen, so hast du wohlgetan, daß es in deinem Herzen gewesen ist. 
Nur sollst du nicht das Haus bauen; sondern dein Sohn, der aus deinen Lenden hervorkommen wird, er soll meinem Namen das Haus bauen. 
Und Jahwe hat sein Wort aufrecht gehalten, das er geredet hat; und ich bin aufgestanden an meines Vaters David Statt, und habe mich auf den Thron Israels gesetzt, so wie Jahwe geredet hat, und habe dem Namen Jahwes, des Gottes Israels, das Haus gebaut; 
und ich habe daselbst einen Ort hergerichtet für die Lade, in welcher der Bund Jahwes ist, den er mit unseren Vätern gemacht hat, als er sie aus dem Lande Ägypten herausführte. 
Und Salomo trat vor den Altar Jahwes angesichts der ganzen Versammlung Israels; und er breitete seine Hände aus gen Himmel und sprach: 
Jahwe, Gott Israels! Kein Gott ist dir gleich im Himmel oben und auf der Erde unten, der du den Bund und die Güte deinen Knechten bewahrst, die vor dir wandeln mit ihrem ganzen Herzen; 
der du deinem Knechte David, meinem Vater, gehalten, was du zu ihm geredet hast: du hast es mit deinem Munde geredet, und mit deiner Hand hast du es erfüllt, wie es an diesem Tage ist. 
Und nun, Jahwe, Gott Israels, halte deinem Knechte David, meinem Vater, was du zu ihm geredet hast, indem du sprachst: Es soll dir nicht an einem Manne fehlen vor meinem Angesicht, der da sitze auf dem Throne Israels, wenn nur deine Söhne auf ihren Weg achthaben, daß sie vor mir wandeln, so wie du vor mir gewandelt hast. 
Und nun, Gott Israels, mögen sich doch deine Worte bewähren, die du zu deinem Knechte David, meinem Vater, geredet hast! 
Aber sollte Gott wirklich auf der Erde wohnen? Siehe, die Himmel und der Himmel Himmel können dich nicht fassen; wieviel weniger dieses Haus, das ich gebaut habe! 
Doch wende dich zu dem Gebet deines Knechtes und zu seinem Flehen, Jahwe, mein Gott, daß du hörest auf das Rufen und auf das Gebet, welches dein Knecht heute vor dir betet: 
daß deine Augen Nacht und Tag offen seien über dieses Haus, über den Ort, von dem du gesagt hast: Mein Name soll daselbst sein! Daß du hörest auf das Gebet, welches dein Knecht gegen diesen Ort hin beten wird. 
Und höre auf das Flehen deines Knechtes und deines Volkes Israel, das sie gegen diesen Ort hin richten werden; und höre du an der Stätte deiner Wohnung, im Himmel, ja, höre und vergib! 
Wenn jemand wider seinen Nächsten sündigt, und man ihm einen Eid auflegt, um ihn schwören zu lassen, und er kommt und schwört vor deinem Altar in diesem Hause: 
so höre du im Himmel und handle und richte deine Knechte, indem du den Schuldigen schuldig sprichst, daß du seinen Weg auf seinen Kopf bringst, und indem du den Gerechten gerecht sprichst, daß du ihm gibst nach seiner Gerechtigkeit. 
Wenn dein Volk Israel vor dem Feinde geschlagen wird, weil sie wider dich gesündigt haben, und sie kehren zu dir um und bekennen deinen Namen, und beten und flehen zu dir in diesem Hause: 
so höre du im Himmel und vergib die Sünde deines Volkes Israel; und bringe sie in das Land zurück, das du ihren Vätern gegeben hast. 
Wenn der Himmel verschlossen, und kein Regen sein wird, weil sie wider dich gesündigt haben, und sie beten gegen diesen Ort hin und bekennen deinen Namen und kehren um von ihrer Sünde, weil du sie demütigst: 
so höre du im Himmel und vergib die Sünde deiner Knechte und deines Volkes Israel, daß O. indem du ihnen den guten Weg zeigest, auf welchem sie wandeln sollen; und gib Regen auf dein Land, das du deinem Volke zum Erbteil gegeben hast. 
Wenn eine Hungersnot im Lande sein wird, wenn Pest sein wird, wenn Kornbrand, Vergilben des Getreides, Heuschrecken oder Grillen Eig. Vertilger; eine Heuschreckenart sein werden; wenn sein Feind es belagert im Lande seiner Tore, wenn irgend eine Plage, irgend eine Krankheit sein wird: 
welches Gebet, welches Flehen irgend geschehen wird von irgend einem Menschen, von deinem ganzen Volke Israel, wenn sie erkennen werden ein jeder die Plage seines Herzens, und er seine Hände ausbreitet gegen dieses Haus hin: 
so höre du im Himmel, der Stätte deiner Wohnung, und vergib, und tue und gib einem jeden nach allen seinen Wegen, wie du sein Herz kennst denn du, du allein kennst das Herz aller Menschenkinder; 
auf daß sie dich fürchten alle die Tage, die sie in dem Lande leben werden, das du unseren Vätern gegeben hast. 
Und auch auf den Fremden, der nicht von deinem Volke Israel ist, kommt er aus fernem Lande um deines Namens willen 
denn sie werden hören von deinem großen Namen und deiner starken Hand und deinem ausgestreckten Arm, kommt er und betet gegen dieses Haus hin: 
so höre du im Himmel, der Stätte deiner Wohnung, und tue nach allem, um was der Fremde zu dir rufen wird; auf daß alle Völker der Erde deinen Namen erkennen, damit sie dich fürchten, wie dein Volk Israel, und damit sie erkennen, daß dieses Haus, welches ich gebaut habe, nach deinem Namen genannt wird. O. daß dein Name über diesem Hause angerufen wird. Vergl. [1.Chr 13,6] 
Wenn dein Volk ausziehen wird zum Streit wider seinen Feind, auf dem Wege, den du sie senden wirst, und sie zu Jahwe beten nach der Stadt hin, die du erwählt hast, und dem Hause, das ich deinem Namen gebaut habe: 
so höre im Himmel ihr Gebet und ihr Flehen, und führe ihr Recht aus. 
Wenn sie wider dich sündigen, denn da ist kein Mensch, der nicht sündigte und du über sie erzürnst und sie vor dem Feinde dahingibst und ihre Besieger W. diejenigen, welche sie gefangen führen sie gefangen wegführen in das Land des Feindes, ein fernes oder ein nahes; 
und sie nehmen es zu Herzen in dem Lande, wohin sie gefangen weggeführt sind, und kehren um und flehen zu dir in dem Lande derer, die sie gefangen weggeführt haben, und sprechen: Wir haben gesündigt und haben verkehrt gehandelt, wir haben gesetzlos gehandelt; 
und sie kehren zu dir um mit ihrem ganzen Herzen und mit ihrer ganzen Seele in dem Lande ihrer Feinde, die sie gefangen weggeführt haben, und sie beten zu dir nach ihrem Lande hin, das du ihren Vätern gegeben, nach der Stadt, die du erwählt hast, und dem Hause, das ich deinem Namen gebaut habe: 
so höre im Himmel, der Stätte deiner Wohnung, ihr Gebet und ihr Flehen, und führe ihr Recht aus; 
und vergib deinem Volke, was sie gegen dich gesündigt haben, und alle ihre Übertretungen, womit sie wider dich übertreten haben; und laß sie Barmherzigkeit finden vor denen, die sie gefangen weggeführt haben, daß sie sich ihrer erbarmen; 
denn sie sind dein Volk und dein Erbteil, das du herausgeführt hast aus Ägypten, mitten aus dem eisernen Schmelzofen: 
So daß deine Augen offen seien für das Flehen deines Knechtes und für das Flehen deines Volkes Israel, daß du auf sie hörest in allem, um was sie zu dir rufen. 
Denn du, du hast sie ausgesondert, dir zum Erbteil aus allen Völkern der Erde, so wie du durch deinen Knecht Mose geredet hast, als du unsere Väter aus Ägypten herausführtest, Herr, Jahwe! 
Und es geschah, als Salomo geendigt hatte, dieses ganze Gebet und Flehen an Jahwe zu richten, stand er auf vor Eig. von vor dem Altar Jahwes von dem Beugen seiner Knie, indem seine Hände gen Himmel ausgebreitet waren; 
und er stand und segnete die ganze Versammlung Israels mit lauter Stimme und sprach: 
Gepriesen sei Jahwe, der seinem Volke Israel Ruhe gegeben, nach allem, was er geredet hat! Kein einziges Wort ist dahingefallen von allen seinen guten Worten, Eig. von all seinem guten Worte die er durch seinen Knecht Mose geredet hat. 
Jahwe, unser Gott, sei mit uns, so wie er mit unseren Vätern gewesen ist; er verlasse uns nicht und verstoße uns nicht: 
um unser Herz zu ihm zu neigen, damit wir auf allen seinen Wegen wandeln und seine Gebote und seine Satzungen und seine Rechte beobachten, die er unseren Vätern geboten hat. 
Und diese meine Worte, die ich vor Jahwe gefleht habe, mögen Jahwe, unserem Gott, nahe sein Tag und Nacht, daß er das Recht seines Knechtes und das Recht seines Volkes Israel ausführe, je nachdem der Tag es erfordert; Eig. das zu einem Tage Gehörige an seinem Tage 
damit alle Völker der Erde erkennen, daß Jahwe Gott W. der Gott, di. der wahre Gott ist, keiner mehr. 
Und euer Herz sei ungeteilt mit Jahwe, unserem Gott, um in seinen Satzungen zu wandeln und seine Gebote zu beobachten, wie es an diesem Tage ist. 
Und der König und ganz Israel mit ihm opferten Schlachtopfer vor Jahwe. 
Und Salomo schlachtete als Friedensopfer, das er Jahwe opferte, zweiundzwanzigtausend Rinder und hundertundzwanzigtausend Schafe. Eig. Stück Kleinvieh Und der König und alle Kinder Israel weihten das Haus Jahwes ein. 
An selbigem Tage heiligte der König die Mitte des Hofes, die vor dem Hause Jahwes lag; denn er opferte daselbst das Brandopfer und das Speisopfer und die Fettstücke der Friedensopfer; denn der eherne Altar, der vor Jahwe stand, war zu klein, um das Brandopfer und das Speisopfer und die Fettstücke der Friedensopfer zu fassen. 
Und so feierten Salomo und ganz Israel mit ihm, eine große Versammlung, von dem Eingang Hamaths bis an den Fluß Ägyptens, zu selbiger Zeit das Fest S. die Anm. zu [V. 2] vor Jahwe, unserem Gott, sieben Tage und sieben Tage, vierzehn Tage. 
Am achten Tage entließ er das Volk; und sie segneten den König und gingen nach ihren Zelten, fröhlich und guten Mutes wegen all des Guten, das Jahwe seinem Knechte David und seinem Volke Israel erwiesen hatte. 

Akkor összegyûjté Salamon az Izráel véneit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion. 
És felgyûlének Salamon királyhoz az Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap. 
Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a papok a ládát, 
És felvivék az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek valának a sátorban, és felvivék azokat a papok és a Léviták. 
És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, a mely õ hozzá gyûlt, [megyen vala] õ vele a láda elõtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem irattathatnának a sokaság miatt. 
És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az õ helyére a ház belsõ részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá. 
Mert a Kérubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülrõl. 
És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének elsõ része felõl; azonban kivül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig. 
És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kõtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földébõl. 
Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelybõl: köd tölté be az Úrnak házát, 
Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az õ szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsõsége töltötte vala be az Úrnak házát. 
Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy õ lakoznék ködben. 
Építve építettem házat néked lakásul; helyet, a hol örökké lakjál. 
Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét és az Izráel egész gyülekezete felállott. 
És monda: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki szólott az õ szája által Dávidnak, az én atyámnak; és azt az õ hatalmasságával beteljesítette, mondván: 
Attól a naptól fogva, a melyen kihoztam az én népemet, az Izráelt Égyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy ott nékem házat építenének, a melyben lenne az én nevem; hanem csak Dávidot választottam, hogy õ legyen az én népem, Izráel felett. 
És ámbár az én atyám, Dávid már elvégezte volt, hogy õ épít házat az Úrnak, Izráel Istene nevének; 
De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted; 
Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, a ki a te ágyékodból származik, az épít házat az én nevemnek. 
És beteljesíté az Úr az õ beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe, a miképen megmondotta vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének. 
És helyet szerzettem ott a ládának, a melyben az Úrnak szövetsége vagyon, a melyet szerzett a mi atyáinkkal, mikor kihozta õket Égyiptom földébõl. 
És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé, 
És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, a ki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, a kik te elõtted teljes szívvel járnak; 
A ki megtartottad azt, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, a mint e mai napon [megtetszik. 
Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te [magodból] [való] férfiú el nem fogy én elõttem, a ki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid õrizzék meg az õ útjokat, hogy én elõttem járjanak, a mint te én elõttem jártál. 
Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, a melyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak. 
Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem. 
De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, a melylyel a te szolgád könyörög elõtted e mai napon; 
Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, a mely felõl azt mondottad: Ott lészen az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, a melylyel könyörög a te szolgád e helyen. 
És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, a kik imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedbõl, a mennyekbõl, és meghallgatván légy kegyelmes! 
Mikor vétkezéndik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék és õ ide jõ, megesküszik az oltár elõtt ebben a házban: 
Te hallgasd meg a mennyekbõl, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az õ igazsága szerint. 
Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az õ ellenségeitõl, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtéréndenek, és vallást teéndenek a te nevedrõl, és néked imádkozándanak és könyörgéndenek e házban: 
Te hallgasd meg a mennyekbõl, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza õket arra a földre, a melyet adtál az õ atyáiknak. 
Mikor berekesztetik az ég, és nem lészen esõ, mert ellened vétkeztek; és imádkozándanak e helyen, és vallást teéndenek a te nevedrõl, és megtéréndenek az õ bûnökbõl, mert te szorongatod õket: 
Te hallgasd meg õket a mennyekbõl, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg õket a jó útra, a melyen járjanak; és adj esõt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek. 
Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jövénd reájok: 
A ki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri kiki az õ szívére [mért] csapást, és kiterjeszténdi kezeit e ház felé: 
Te hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az õ útai szerint, a mint megismerted az õ szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét. 
Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, a melyet adtál a mi atyáinknak. 
Sõt még az idegen is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövénd messze földrõl a te nevedért; 
(Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljövén imádkozánd e házban: 
Te hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedrõl neveztetik ez a ház, a melyet én építettem. 
Ha a te néped hadba megy ki az õ ellensége ellen, az úton, a melyen te küldöd el, és imádkozándik az Úrhoz, [fordulván] az úton e város felé, a melyet te magadnak választottál és e ház felé, a melyet építettem a te nevednek: 
Hallgasd meg a mennyekbõl az õ imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot. 
Ha te ellened vétkezéndenek, - mert nincsen ember, a ki ne vétkeznék - és megharagudván reájok, ellenség kezébe adándod, és fogva elviéndik õket azok, a kiktõl megfogattak, az ellenségnek földére, messze vagy közel; 
És eszökre térnek a földön, melyre fogva vitettek, és megtérvén könyörgenek néked azoknak földökön, a kiktõl fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk! 
És megtéréndenek te hozzád teljes szívökbõl és lelkökbõl, az õ ellenségöknek földében, a kik õket fogva elvitték, és imádkozándanak hozzád az õ földöknek útja felé [fordulva,] a melyet adtál az õ atyáiknak, [és] e város felé, a melyet magadnak választottál, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem: 
Hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl az õ imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot; 
És légy kegyelmes a te néped iránt, a kik ellened vétkezéndenek, és minden bûneik iránt, a melyekkel ellened vétkeztek; és szerezz kedvességet nékik azok elõtt, a kik õket fogva tartják, hogy könyörüljenek rajtok; 
Mert õk a te néped és örökséged, a kiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemencze közepébõl, 
Hogy a te szemeid nézzenek a te szolgádnak imádságára és a te népednek az Izráelnek könyörgésére; meghallgatván õket mindenkor, mikor téged segítségül hívnak. 
Mert te különválasztottad õket magadnak örökségül a földnek minden népei közül; a miképen megmondottad volt Mózes, a te szolgád által, mikor kihoztad a mi atyáinkat Égyiptomból, Uram Isten! 
És mikor elvégezte Salamon az Úr elõtt való minden imádságát és könyörgését, felkele az Úr oltára elõl, és megszünék az õ térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétõl. 
És felállván megáldá az Izráel egész gyülekezetét, felszóval ezt mondván: 
Áldott legyen az Úr, a ki nyugodalmat adott az õ népének, az Izráelnek, minden õ beszéde szerint, csak egy beszéde is hiábavaló nem volt minden õ jó beszédei közül, a melyeket szólott Mózes, az õ szolgája által. 
Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, a miképen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tõlünk, 
Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden õ útaiban, és õrizzük meg az õ parancsolatit, rendeléseit és végzésit, a melyeket a mi atyáinknak parancsolt. 
És ezek a szavak, a melyekkel imádkoztam az Úr elõtt, legyenek jelen az Úr elõtt a mi Istenünk elõtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az õ szolgájának és az õ népének, az Izráelnek, minden idõben, 
Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy õ kívülötte nincsen [más. 
És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az õ rendeléseiben, és õrizzétek meg az õ parancsolatit, miképen e mai napon. 
És a király és az egész Izráel õ vele, áldozatokat áldozának az Úr elõtt. 
És Salamon áldozék hálaadó áldozatul, a melyet áldozék az Úrnak: huszonkétezer ökröt, százhúszezer juhot. És e képen szentelék fel az Úr házát a király és az Izráel minden fiai. 
Ugyanazon napon szentelé fel a király a középsõ pitvart, mely az Úrnak háza elõtt vala; mert ott szerze egészen égõáldozatokat, ételáldozatokat és hálaáldozatok kövéreit. Mert a rézoltár, mely az Úr elõtt állott, kisebb volt, mintsem reá fért volna az égõáldozat, az ételáldozat és a hálaáldozatok kövére. 
És Salamon ünnepet szerze ebben az idõben, és vele együtt az egész Izráel; egy nagy gyûlést Hámát határától fogva Égyiptom határáig, az Úr elõtt, a mi Istenünk elõtt, hét napig és újra hét napig, [azaz] tizennégy napig. 
És a nyolczadik napon elbocsátá a népet. És áldák a királyt, és elmenének az õ hajlékaikba örömmel és víg szívvel, mindama jók felett, a melyeket cselekedett az Úr az õ szolgájával, Dáviddal, és az Izráellel, az õ népével. 

1 Reis 9

Veja também

A Paz de Cristo no Natal: o verdadeiro significado da paz

Como agradecer a Deus?