1 Über Moab. So spricht Jahwe der Heerscharen, der Gott Israels: Wehe über Nebo! Denn es ist verwüstet. Zu Schanden geworden, eingenommen ist Kirjathaim; zu Schanden geworden ist die hohe Feste und bestürzt.
2 Moabs Ruhm ist dahin. In Hesbon hat man Böses ersonnen gegen dasselbe: »Kommt und laßt es uns ausrotten, daß es keine Nation mehr sei!« Auch du, Madmen, wirst vernichtet werden; das Schwert zieht hinter dir her.
3 Horch! Ein Geschrei aus Horonaim: Verheerung und große Zertrümmerung!
4 Moab ist zerschmettert, seine Geringen haben ein lautes Geschrei erhoben.
5 Denn die Anhöhe von Luchith steigt man mit Weinen hinauf, mit Weinen; denn am Abhang von Horonaim hat man Angstgeschrei der Zerschmetterung gehört.
6 Fliehet, rettet euer Leben, und seid wie ein Entblößter in der Wüste!
7 Denn weil du auf deine Werke und auf deine Schätze vertrautest, sollst auch du eingenommen werden; und Kamos wird in die Gefangenschaft ziehen, seine Priester und seine Fürsten allzumal.
8 Und der Verwüster wird über jede Stadt kommen, und keine Stadt wird entrinnen; und das Tal wird zu Grunde gehen und die Ebene vernichtet werden, wie Jahwe gesprochen hat.
9 Gebet Moab Flügel, denn fliegend wird es wegziehen; und seine Städte werden zur Wüste werden, so daß niemand darin wohnt.
10 Verflucht sei, wer das Werk Jahwes lässig treibt, und verflucht, wer sein Schwert vom Blute zurückhält!
11 Sorglos war Moab von seiner Jugend an, und still lag es auf seinen Hefen und wurde nicht ausgeleert von Faß zu Faß, und in die Gefangenschaft ist es nie gezogen; daher ist sein Geschmack ihm geblieben und sein Geruch nicht verändert.
12 Darum siehe, Tage kommen, spricht Jahwe, da ich ihm Schröter senden werde, die es schroten und seine Fässer ausleeren und seine Krüge zerschmeißen werden.
13 Und Moab wird sich über Kamos schämen, gleichwie das Haus Israel sich geschämt hat über Bethel, ihre Zuversicht.
14 Wie sprechet ihr: Wir sind Helden und tapfere Männer zum Streit?
15 Moab ist verwüstet, und seine Städte hat man erstiegen, und die Auswahl seiner Jünglinge ist zur Schlachtung hingestürzt, spricht der König, Jahwe der Heerscharen ist sein Name.
16 Moabs Verderben steht nahe bevor, und sein Unglück eilt sehr.
17 Beklaget es, ihr seine Umwohner alle, und alle, die ihr seinen Namen kennet! Sprechet: Wie ist zerbrochen das Zepter der Macht, der Stab der Majestät!
18 Steige herab von der Herrlichkeit und wohne in dürrem Lande, du Bewohnerin, Tochter Dibons; denn Moabs Verwüster ist wider dich heraufgezogen, hat deine Festen zerstört.
19 Tritt an den Weg und schaue, Bewohnerin von Aroer! Frage den Fliehenden und die Entronnenen, sprich: Was ist geschehen?
20 Moab ist zu Schanden geworden, denn es ist bestürzt. Heulet und schreiet, verkündet am Arnon, daß Moab verwüstet ist!
21 Und das Gericht ist gekommen über das Land der Ebene, über Cholon und über Jahza und über Mephaath,
22 und über Dibon und über Nebo und über Beth-Diblathaim,
23 und über Kirjathaim und über Beth-Gamul und über Beth-Meon,
24 und über Kerijoth und über Bozra, und über alle Städte des Landes Moab, die fernen und die nahen.
25 Das Horn Moabs ist abgehauen, und sein Arm ist zerschmettert, spricht Jahwe.
26 Berauschet es, denn wider Jahwe hat es großgetan, damit Moab sich wälze in seinem Gespei und auch selbst zum Gelächter werde!
27 Oder war dir Israel nicht zum Gelächter? Oder war es unter Dieben ertappt worden, daß, sooft du von ihm sprachest, du den Kopf schütteltest?
28 Verlasset die Städte und wohnet in den Felsen, ihr Bewohner von Moab, und seid wie die Taube, welche an den Rändern des Abgrundes nistet!
29 Wir haben vernommen den Hochmut Moabs, des sehr hochmütigen, seinen Stolz und seinen Hochmut und seine Hoffart und die Erhebung seines Herzens.
30 Ich kenne wohl sein Wüten, spricht Jahwe, und sein eitles Prahlen; unwahr haben sie gehandelt.
31 Darum jammere ich über Moab, und wegen ganz Moab schreie ich; über die Leute von Kir-Heres seufzt man.
32 Mehr als das Weinen Jasers weine ich über dich, du Weinstock von Sibma; deine Ranken gingen über das Meer, sie reichten bis zum Meere von Jaser. Über deine Obsternte und über deine Weinlese ist der Verwüster hergefallen,
33 und verschwunden sind Freude und Frohlocken aus dem Fruchtgefilde und aus dem Lande Moab. Und dem Weine aus den Kufen habe ich ein Ende gemacht: Man tritt nicht mehr die Kelter unter Jubelruf; der laute Ruf ist kein Jubelruf.
34 Von dem Geschrei Hesbons haben sie bis Elale, bis Jahaz ihre Stimme erschallen lassen, von Zoar bis Horonaim, bis Eglath-Schelischija; denn auch die Wasser von Nimrim sollen zu Wüsten werden.
35 Und ich mache ein Ende in Moab, spricht Jahwe, dem, der auf die Höhe steigt und seinen Göttern räuchert.
36 Deshalb klagt gleich Flöten mein Herz um Moab, und klagt gleich Flöten mein Herz um die Leute von Kir-Heres. Deshalb geht, was es erübrigt hat, zu Grunde.
37 Denn jedes Haupt ist kahl und jeder Bart abgeschoren; auf allen Händen sind Ritze, und Sacktuch ist an den Lenden.
38 Auf allen Dächern Moabs und auf seinen Straßen ist lauter Klage; denn ich habe Moab zerbrochen wie ein Gefäß, an dem man kein Gefallen hat, spricht Jahwe.
39 Wie ist es bestürzt! Sie heulen. Wie hat Moab den Rücken gewandt vor Scham! Und allen seinen Umwohnern wird Moab zum Gelächter und zur Bestürzung sein.
40 Denn so spricht Jahwe: Siehe, wie der Adler fliegt er daher und breitet seine Flügel aus über Moab.
41 Kerijoth ist eingenommen, und die Festen sind erobert. Und das Herz der Helden Moabs wird an selbigem Tage sein wie das Herz eines Weibes in Kindesnöten.
42 Und Moab wird vertilgt werden, daß es kein Volk mehr sei, weil es großgetan hat wider Jahwe.
43 Grauen und Grube und Garn über dich, du Bewohner von Moab! spricht Jahwe.
44 Wer vor dem Grauen flieht, wird in die Grube fallen, und wer aus der Grube heraufsteigt, wird in dem Garne gefangen werden; denn ich bringe über dasselbe, über Moab, das Jahr seiner Heimsuchung, spricht Jahwe.
45 Im Schatten Hesbons bleiben Flüchtlinge kraftlos stehen; denn ein Feuer ist ausgegangen von Hesbon und eine Flamme aus der Mitte Sihons, und hat die Seite Moabs verzehrt und den Scheitel der Söhne des Getümmels.
46 Wehe dir, Moab! Verloren ist das Volk des Kamos! Denn deine Söhne sind als Gefangene weggeführt, und deine Töchter in die Gefangenschaft.
47 Aber ich werde die Gefangenschaft Moabs wenden am Ende der Tage, spricht Jahwe. Bis hierher das Gericht über Moab.
1 Moáb felõl ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Jaj Nébónak, mert elpusztíttatott; megszégyenült, bevétetett Kirjátaim, Misgáb megszégyenült és elrémült.
2 Nincs már dicsõsége Moábnak Hesbonban, gonoszt gondoltak õ ellene, [mondván:] Jertek el és veszessük el õt, ne legyen nemzetség! Madmen te is elnémulsz, fegyver jár nyomodban!
3 Nagy kiáltás hallatszik Horonáimból: pusztulás és nagy romlás!
4 Elnyomorodott Moáb, kicsinyei sikoltva kiáltanak.
5 Mert a Luhit hágóján siralmat siralom ér, mert Horonáim lejtõin az ellenség hallatja vészkiáltását.
6 Fussatok, mentsétek meg lelketeket, és legyetek mint a hangafa a pusztában!
7 Mivelhogy a te bizodalmad marháidban és kincseidben volt, te is bevétetel, és Kámós fogságra megy papjaival, fejedelmeivel együtt.
8 És rátör a pusztító minden városra, egy város sem menekedik meg, és elvész a völgy, és feldúlatik a síkság, a mint megmondta az Úr.
9 Adjatok szárnyat Moábnak, hogy repülvén elrepülhessen, mert az õ városai elpusztulnak, és senki sem lakik azokban.
10 Átkozott, a ki az Úrnak dolgát csalárdul cselekszi, és átkozott, a ki fegyverét kiméli a vértõl!
11 Nyugodtan élt Moáb gyermekségétõl fogva, és pihent az õ seprejében, és edénybõl-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el az õ szaga.
12 De ímé eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és rablókat bocsátok reá, a kik megrabolják õt, és megüresítsék edényeit, palaczkjait pedig összetörjék.
13 És megszégyenül Moáb Kámós miatt, a mint megszégyenült Izráel háza Béthel miatt, a melyben bizodalma volt.
14 Mimódon mondjátok: Hõsök vagyunk és vitéz férfiak a harczra?
15 Elpusztul Moáb, városai fellobbannak, válogatott ifjai pedig mészárszékre jutnak, azt mondja a király, a kinek neve Seregek Ura!
16 Közel van Moáb veszedelme, ihol jõ és igen siet az õ veszedelme!
17 Bánkódjatok miatta mindnyájan, a kik körülte vagytok, és mindnyájan, a kik ismeritek az õ nevét; mondjátok: Hogy eltört az erõs vesszõ, a dicsõ pálcza!
18 Szállj le a dicsõségbõl és ülj szomjan Dibonnak megmaradt leánya, mert a Moáb pusztítója feljött ellened, elrontja a te erõsségeidet.
19 Állj meg az úton, és nézz ide-oda Aroér lakosa, kérdezd meg a futót és a menekülõt, [és] ezt mondd: Mi történt?
20 Megszégyenült Moáb, mert megtört. Ordítsatok és kiáltsatok! Hirdessétek Arnonban, hogy elpusztíttatott Moáb!
21 Mert rájött az ítélet a sík földre; Hólonra, Jására és Mefátra.
22 És Dibonra, Nébóra és Beth-Diblátaimra.
23 És Kirjáthaimra, Beth-Gámulra és Beth-Meonra.
24 És Kirjátra, Boczrára és Moáb földének minden messze és közel való városaira.
25 Letöretett a Moáb szarva, és karja levágatott, azt mondja az Úr.
26 Részegítsétek le õt, mert hõsködött az Úr ellen, és heverjen Moáb az õ okádásában, és legyen csúfság õ is.
27 Vajjon nem csúfod volt-é néked az Izráel? Avagy a lopók között találtatott, hogy mikor szólottál felõle, kevélyen hánytad magadat?
28 Hagyjátok el a városokat, és lakjatok a kõsziklákban, Moáb lakosai, és legyetek mint a galamb, a mely az odu száján belõl rak fészket.
29 Hallottuk a Moáb kevélységét: igen kevély; az õ felfuvalkodását és kevélységét, kérkedését, és az õ szívének elbizakodottságát.
30 Én ismerem, azt mondja az Úr, az õ szertelenkedését, és az õ fecsegése nem igaz, és nem igaz a cselekedete sem.
31 Azért jajgatok Moábon, és az egész Moábért kiáltok, a Kir- Heres férfiaiért nyög [az én lelkem.]
32 Jobban siratlak téged, mint siratták Jaézert, a ki Sibmának szõlõje! A te hajtásaid túlhatoltak a tengeren, a Jaézer tengeréig értek; a te nyári gyümölcseidre és a te szüretedre pusztító rontott.
33 És eltünik az öröm és vígasság Kármelbõl és a Moáb földérõl, és a kádakból kifogyasztom a bort, nem sajtolnak örömzajjal; az éneklõ nem énekel.
34 Hesbon kiáltása miatt Elealéig [és] Jáhásig felhat az õ szavok; Soártól fogva Horonáimig [és] Eglath-Selisájjáig, mert a Nimrim vize is elapad.
35 És kifogyasztom Moábból, azt mondja az Úr, a ki a magaslaton áldozik és füstöt gerjeszt az õ isteneinek.
36 Ezért zokog a szívem Moábért, mint a síp, és zokog szívem a Kir-Héres férfiaiért, mint a síp, mivelhogy a kincsek elvesztek, a miket gyûjtött.
37 Mert minden fõ kopasz, és minden szakál elnyiratott, minden kézen metélések, és [minden] derékon gyászruha.
38 Moábnak minden házpadján és utczáján mindenütt siralom, mert összetörtem Moábot, mint az edényt, mely semmirekellõ, azt mondja az Úr.
39 Jajgatnak, [ezt mondván:] Hogy összezúzatott! Hogy fordult háttal Moáb, megszégyenülve! És csúffá lett Moáb, és rettentésére mindazoknak, a kik körülte vannak.
40 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, mint a saskeselyû repül reá, és kiterjeszti Moábra szárnyait.
41 Bevétettek a városok, és az erõsségek elfoglaltattak, és a Moáb vitézeinek szíve olyan volt e napon, mint a vajudó asszonynak szíve.
42 És Moáb elpusztul, úgy hogy nem lesz nép [többé], mert az Úr ellen felemelkedett.
43 Félelem, verem és tõr [jõ] te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr.
44 A ki elfut a félelem elõl, a verembe esik, és a ki kijõ a verembõl, a tõrben fogatik meg, mert rábocsátom Moábra az õ megfenyítésének esztendejét, azt mondja az Úr.
45 A Hesbon árnyékában állanak meg a hatalom elõl futók; de tûz jõ ki Hesbonból és láng Szihonnak közepébõl, és elemészti Moábnak üstökét és a háborgó fiaknak koponyáját.
46 Jaj néked Moáb! Elveszett Kámósnak népe, mert fiaid fogságra vitettek, és leányaid is fogságra.
47 De visszahozom Moábot a fogságból sok idõ mulva, azt mondja az Úr. Eddig van Moáb ítélete.