Publicidade

Apocalipse 19

Öröm a mennyben Babilon bukásán

1 Ezek után hallottam, mintha nagy sokaság hatalmas hangon szólna a mennyben:

Halleluja,

az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké,

2 mert igazak és igazságosak az ő ítéletei,

mert elítélte a nagy paráznát,

aki paráznaságával megrontotta a földet,

mert számon kérte kezéből szolgái vérét".5Móz 32,43;2Kir 9,7

3 Még egyszer mondták:

Halleluja,

felszáll a füstje is örökkön-örökké!"Ézs 34,10

4 Ekkor leborult a huszonnégy vén és a négy élőlény, imádták Istent, aki a trónuson ül, és így szóltak:

Ámen! Halleluja!"

5 És megszólalt egy hang a trónus felől:

Dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan,

akik félitek őt, kicsinyek és nagyok".Zsolt 115,13

A Bárány menyegzője

6 És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna:

Halleluja, mert uralkodik az Úr,

a mi Istenünk, a Mindenható!Ez 1,24;Zsolt 93,1;97,1;99,1

7 Örüljünk és ujjongjunk,

és dicsőítsük őt,

mert eljött a Bárány menyegzője,

felkészült menyasszonya,

8 és megadatott neki,

hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba.

Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti".

9 Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!" Ezt is mondta nekem: Ezek az Isten igaz igéi".Mt 22,2–310 És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd: szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke".

Krisztus megjelenése

11 És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér , és aki rajta ül, annak neve és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol,Ez 1,1;Zsolt 96,13;Ézs 11,412 szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül;Dán 10,613 és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.Ézs 63,114 A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. 15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.Zsolt 2,9;Ézs 63,3;Jóel 4,13;Jel 14,2016 Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.

A két vadállat és a hamis próféta vége

17 És láttam, hogy egy angyal áll a napban, aki hatalmas hangon kiáltott minden madárhoz, amely az ég közepén repül: Jöjjetek, gyülekezzetek össze az Isten nagy vacsorájára,Ez 39,17–2018 hogy királyok, vezérek és hatalmasok húsát egyétek, lovak húsát és a rajta ülőkét, minden szabad ember és rabszolga húsát, kicsinyekét és nagyokét". 19 És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, 20 de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába.Jel 13,1–1821 A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.

Veja também

Bíblia Online Bíblia Online

Bíblia Online • Versão: 2026-07-04_23-13-58-