1 Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:

2 Hogy a vezérek vezettek Izráelben,

Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!

3 Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek!

Én, én az Úrnak éneket mondok,

Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.

4 Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről:

Megrendült a föld, csepegett az ég,

A föllegek is víztől áradának.

5 A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt,

Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt.

6 Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban,

Jáhel idejében pihentek az utak,

És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.

7 Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen,

Mígnem én Debora felkelék,

Felkelék Izráel anyjaként.

8 Új isteneket ha választott a nép,

Mindjárt kigyúlt a harcz a kapuk előtt;

De paizs, és dárda avagy láttatott-é

A negyvenezereknél az Izráel között?

9 Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben,

Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!

10 Kik ültök fehér szamarakon,

Kik ültök a szőnyegeken

És a kik gyalog jártok: mind énekeljetek!

11 Az íjászok szavával a vízmerítők között,

Ott beszéljék az Úrnak igazságát,

Az ő faluihoz való igazságit Izráelben.

Akkor újra a kapukhoz vonul az Úr népe!

12 Kelj fel, kelj fel Debora!

Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket!

Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!

13 Akkor lejött a hősök maradéka;

Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.

14 Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,

Utánad Benjámin, a te néped közé;

Mákirból jöttek le vezérek,

És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.

15 És Issakhár fejedelmei Deborával,

És mint Issakhár, úgy Bárák

A völgybe rohan követőivel.

Csak a Rúben patakjainál

Vannak nagy elhatározások.

16 Miért maradtál ülve a hodályban?

Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?!

Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!

17 Gileád a Jordánon túl pihen.

Hát Dán miért időzik hajóinál?

Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.

18 De Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép,

És Nafthali, a mezőség magaslatain!

19 Királyok jöttek, harczoltanak;

Akkor harczoltak a Kanaán királyai

Taanaknál, Megiddó vizénél;

De egy darab ezüstöt sem vettenek.

20 Az égből harczoltak,

A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával!

21 A Kison patakja seprette el őket;

Az ős patak, a Kison patakja!

Végy erőt én lelkem!

22 Akkor csattogtak a lovak körmei

A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.

23 Átkozzátok Mérozt – mond az Úr követje, –

Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére,

Az Úrnak segélyére vitézei közé.

24 De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel,

A Keneus Héber felesége,

A sátorban lakó nők felett legyen áldott!

25 Az vizet kért, ő tejet adott,

Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.

26 Balját a szegre,

Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta,

És ütötte Siserát, szétzúzta fejét,

És összetörte, általfúrta halántékát,

27 Lábainál leroskadt, elesett, feküdt,

Lábai között leroskadt, elesett;

A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.

28 Kinézett az ablakon, és jajgatott

Siserának anyja a rostélyzat mögül:

„Miért késik megjőni szekere?

Hol késlekednek kocsijának gördülései?"

29 Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki;

Ő egyre csak azok szavait ismételgeti:

30 „Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?

Egy-két leányt minden férfiúnak;

A festett kelmék zsákmányát Siserának;

Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket,

Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt."

31 Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram!

De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!

És megnyugovék a föld negyven esztendeig.