1 Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?2 A mi levelünk ti vagytok, amely be írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.3 Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva&#59; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.4 Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt.5 Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk&#59; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.6 Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.7 Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,8 hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?9 Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!10 Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.11 Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.12 Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk&#59;13 és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a múlandó dicsőség végét.14 De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.15 Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.16 De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.18 Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.