36 Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: "Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom."

37 Maga mellé vette Pétert és Zebedus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett.

38 Akkor így szólt hozzájuk: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!"

39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár&#59; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."

40 Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: "Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem?

41 Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen."

42 Másodszor is elment, és így imádkozott: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod."

43 Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük.

44 Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.

45 Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: "Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik.

46 Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul."