1 Or il popolo, vedendo che Mosè tardava a scender dal monte, si radunò intorno ad Aaronne e gli disse: Orsù, facci un dio, che ci vada dinanzi; poiché, quanto a Mosè, a quest’uomo che ci ha tratto dal paese d’Egitto, non sappiamo che ne sia stato".

2 E Aaronne rispose loro: "Staccate gli anelli d’oro che sono agli orecchi delle vostre mogli, dei vostri figliuoli e delle vostre figliuole, e portatemeli".

3 E tutto il popolo si staccò dagli orecchi gli anelli d’oro e li portò ad Aaronne,

4 il quale li prese dalle loro mani, e, dopo averne cesellato il modello, ne fece un vitello di getto. E quelli dissero: "O Israele, questo è il tuo dio che ti ha tratto dal paese d’Egitto!"

5 Quando Aaronne vide questo, eresse un altare davanti ad esso, e fece un bando che diceva: "Domani arà festa in onore dell’Eterno!"

6 E l’indomani, quelli si levarono di buon’ora, offrirono olocausti e recarono de’ sacrifizi di azioni di grazie; e il popolo si adagiò per mangiare e bere, e poi si alzò per divertirsi.

7 E l’Eterno disse a Mosè: "Va’, scendi; perché il tuo popolo che hai tratto dal paese d’Egitto, s’è corrotto;

8 si son presto sviati dalla strada ch’io avevo loro ordinato di seguire; si son fatti un vitello di getto, l’hanno adorato, gli hanno offerto sacrifizi, e hanno detto: O Israele, questo è il tuo dio che ti ha tratto dal paese d’Egitto".

9 L’Eterno disse ancora a Mosè: "Ho considerato bene questo popolo; ecco, è un popolo di collo duro.

10 Or dunque, lascia che la mia ira s’infiammi contro a loro, e ch’io li consumi! ma di te io farò una grande nazione".

11 Allora Mosè supplicò l’Eterno, il suo Dio, e disse: "Perché, o Eterno, l’ira tua s’infiammerebbe contro il tuo popolo che hai tratto dal paese d’Egitto con gran potenza e con mano forte?

12 Perché direbbero gli Egiziani: Egli li ha tratti fuori per far loro del male, per ucciderli su per le montagne e per sterminarli di sulla faccia della terra? Calma l’ardore della tua ira e pèntiti del male di cui minacci il tuo popolo.

13 Ricordati d’Abrahamo, d’Isacco e d’Israele, tuoi servi, ai quali giurasti per te stesso, dicendo loro: Io moltiplicherò la vostra progenie come le stelle de’ cieli; darò alla vostra progenie tutto questo paese di cui vi ho parlato, ed essa lo possederà in perpetuo".

14 E l’Eterno si pentì del male che avea detto di fare al suo popolo.

15 Allora Mosè si voltò e scese dal monte con le due tavole della testimonianza nelle mani: tavole scritte d’ambo i lati, di qua e di là.

16 Le tavole erano opera di Dio, e la scrittura era scrittura di Dio, incisa sulle tavole.

17 Or Giosuè, udendo il clamore del popolo che gridava, disse a Mosè: "S’ode un fragore di battaglia nel campo".

18 E Mosè rispose: "Questo non è né grido di vittoria, né grido di vinti; il clamore ch’io odo e di gente che canta".

19 E come fu vicino al campo vide il vitello e le danze; e l’ira di Mosè s’infiammò, ed egli gettò dalle mani le tavole e le spezzò appiè del monte.

20 Poi prese il vitello che quelli avea fatto, lo bruciò col fuoco, lo ridusse in polvere, sparse la polvere sull’acqua, la fece bere ai figliuoli d’Israele.

21 E Mosè disse ad Aaronne: "Che t’ha fatto questo popolo, che gli hai tirato addosso un sì gran peccato?"

22 Aaronne rispose: "L’ira del mio signore non s’infiammi; tu conosci questo popolo, e sai ch’è inclinato al male.

23 Essi m’hanno detto: Facci un di che ci vada dinanzi; poiché, quanto Mosè, a quest’uomo che ci ha tratti dal paese d’Egitto, non sappiamo che ne sia stato.

24 E io ho detto loro: Chi ha dell’oro se lo levi di dosso! Essi me l’hanno dato; io l’ho buttato nel fuoco, e n’è venuto fuori questo vitello".

25 Quando Mosè vide che il popolo era senza freno e che Aaronne lo avea lasciato sfrenarsi esponendolo all’obbrobrio de’ suoi nemici,

26 si fermò all’ingresso del campo, e disse: "Chiunque è per l’Eterno, venga a me!" E tutti i figliuoli di evi si radunarono presso a lui.

27 Ed egli disse loro: "Così dice l’Eterno, l’Iddio d’Israele: Ognun di voi si metta la spada al fianco; passate e ripassate nel campo, da una porta all’altra d’esso, e ciascuno uccida il fratello, ciascuno l’amico, ciascuno il vicino!"

28 I figliuoli di Levi eseguirono l’ordine di Mosè e in quel giorno caddero circa tremila uomini.

29 Or Mosè avea detto: "Consacratevi oggi all’Eterno, anzi ciascuno si consacri a prezzo del proprio figliuolo e del proprio fratello, onde l’Eterno v’impartisca una benedizione".

30 L’indomani Mosè disse al popolo: "Voi avete commesso un gran peccato; ma ora io salirò all’Eterno; orse otterrò che il vostro peccato vi sia perdonato".

31 Mosè dunque tornò all’Eterno e disse: "Ahimè, questo popolo ha commesso un gran peccato, e s’è fatto un dio d’oro;

32 nondimeno, perdona ora il loro peccato! Se no, deh, cancellami dal tuo libro che hai scritto!"

33 E l’Eterno rispose a Mosè: "Colui che ha peccato contro di me, quello cancellerò dal mio libro!

34 Or va’, conduci il popolo dove t’ho detto. Ecco, il mio angelo andrà dinanzi a te; ma nel giorno che verrò a punire, io li punirò del loro peccato".

35 E l’Eterno percosse il popolo, perch’esso era l’autore del vitello che Aaronne avea fatto.

1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyrõl leszállani, egybegyûle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lõn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földébõl kihozott.

2 És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggõket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.

3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggõket füleirõl, és elvivék Áronhoz.

4 És elvevé kezökbõl, és alakítá azt vésõvel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földérõl.

5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az elõtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!

6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égõáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.

7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földébõl.

8 Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földébõl.

9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.

10 Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törûljem el õket: Téged azonban nagy néppé teszlek.

11 De Mózes esedezék az Úrnak, az õ Istenének színe elõtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erõvel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földérõl?

12 Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje õket a föld színérõl? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.

13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelrõl a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyrõl szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.

14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az õ népére.

15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyrõl, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felõl, mind más felõl beírva.

16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.

17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban.

18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyõzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.

19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezébõl a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.

20 Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tûzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival.

21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bûnbe keverted?

22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.

23 Mert [azt] mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik elõttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földérõl kihozott, nem tudjuk mint lõn dolga.

24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tûzbe vetettem, és e borjú formáltaték.

25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala õket, ellenségeik csúfjára.

26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyûlének õ hozzá mind a Lévi fiai.

27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az õ attyafiát, barátját és rokonságát.

28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népbõl úgymint háromezer férfiú.

29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az õ fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.

30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bûnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bûneiteknek.

31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bûnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.

32 De most bocsásd meg bûnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedbõl, a melyet írtál.

33 És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvembõl.

34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy elõtted; és az én látogatásom napján ezt az õ bûnöket is meglátogatom.

35 És megverte az Úr a népet ezért [is], a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.