1 E avvenne un di quei giorni, che mentre insegnava al popolo nel tempio ed evangelizzava, sopraggiunsero i capi sacerdoti e gli scribi con gli anziani, e gli parlaron così:

2 Dicci con quale autorità tu fai queste cose, e chi t’ha data codesta autorità.

3 Ed egli, rispondendo, disse loro: Anch’io vi domanderò una cosa:

4 Il battesimo di Giovanni era dal cielo a dagli uomini?

5 Ed essi ragionavan fra loro, dicendo: Se diciamo: Dal cielo, egli ci dirà: Perché non gli credeste?

6 Ma se diciamo: Dagli uomini, tutto il popolo ci lapiderà, perché è persuaso che Giovanni era un profeta.

7 E risposero che non sapevano d’onde fosse.

8 E Gesù disse loro: Neppur io vi dico con quale autorità fo queste cose.

9 Poi prese a dire al popolo questa parabola: Un uomo piantò una vigna, l’allogò a dei lavoratori, e se n’andò in viaggio per lungo tempo.

10 E nella stagione mandò a que’ lavoratori un servitore perché gli dessero del frutto della vigna; ma i lavoratori, battutolo, lo rimandarono a mani vuote.

11 Ed egli di nuovo mandò un altro servitore; ma essi, dopo aver battuto e vituperato anche questo, lo rimandarono a mani vuote.

12 Ed egli ne mandò ancora un terzo; ed essi, dopo aver ferito anche questo, lo scacciarono.

13 Allora il padron della vigna disse: Che farò? Manderò il mio diletto figliuolo; forse a lui porteranno rispetto.

14 Ma quando i lavoratori lo videro, fecero tra loro questo ragionamento: Costui è l’erede; uccidiamolo, affinché l’eredità diventi nostra.

15 E cacciatolo fuor dalla vigna, lo uccisero. Che farà loro dunque il padron della vigna?

16 Verrà e distruggerà que’ lavoratori, e darà la vigna ad altri. Ed essi, udito ciò, dissero: Così non sia!

17 Ma egli, guardatili in faccia, disse: Che vuol dir dunque questo che è scritto: La pietra che gli edificatori hanno riprovata è quella che è divenuta pietra angolare?

18 Chiunque cadrà su quella pietra sarà sfracellato; ed ella stritolerà colui sul quale cadrà.

19 E gli scribi e i capi sacerdoti cercarono di mettergli le mani addosso in quella stessa ora, ma temettero il popolo; poiché si avvidero bene ch’egli avea detto quella parabola per loro.

20 Ed essendosi messi ad osservarlo, gli mandarono delle spie che simulassero d’esser giusti per coglierlo in parole, affin di darlo in man dell’autorità e del potere del governatore.

21 E quelli gli fecero una domanda, dicendo: Maestro, noi sappiamo che tu parli e insegni dirittamente, e non hai riguardi personali, ma insegni la via di Dio secondo verità:

22 E’ egli lecito a noi pagare il tributo a Cesare o no?

23 Ma egli, avvedutosi della loro astuzia, disse loro:

24 Mostratemi un denaro; di chi porta l’effigie e l’iscrizione? Ed essi dissero: Di Cesare.

25 Ed egli a loro: Rendete dunque a Cesare quel ch’è di Cesare, e a Dio quel ch’è di Dio.

26 Ed essi non poteron coglierlo in parole dinanzi al popolo; e maravigliati della sua risposta, si tacquero.

27 Poi, accostatisi alcuni dei Sadducei, i quali negano che ci sia risurrezione, lo interrogarono, dicendo:

28 Maestro, Mosè ci ha scritto che se il fratello di uno muore avendo moglie ma senza figliuoli, il fratello ne prenda la moglie e susciti progenie a suo fratello.

29 Or v’erano sette fratelli. Il primo prese moglie, e morì senza figliuoli.

30 Il secondo pure la sposò;

31 poi il terzo; e così fu dei sette; non lasciaron figliuoli, e morirono.

32 In ultimo, anche la donna morì.

33 Nella risurrezione dunque, la donna, di chi di loro sarà moglie? Perché i sette l’hanno avuta per moglie.

34 E Gesù disse loro: I figliuoli di questo secolo sposano e sono sposati;

35 ma quelli che saranno reputati degni d’aver parte al secolo avvenire e alla risurrezione dai morti, non sposano e non sono sposati,

36 perché neanche possono più morire, giacché son simili agli angeli e son figliuoli di Dio, essendo figliuoli della risurrezione.

37 Che poi i morti risuscitino anche Mosè lo dichiarò nel passo del "pruno," quando chiama il Signore l’Iddio d’Abramo, l’Iddio d’Isacco e l’Iddio di Giacobbe.

38 Or Egli non è un Dio di morti, ma di viventi; poiché per lui vivono tutti.

39 E alcuni degli scribi, rispondendo, dissero: Maestro, hai detto bene.

40 E non ardivano più fargli alcuna domanda.

41 Ed egli disse loro: Come dicono che il Cristo è figliuolo di Davide?

42 Poiché Davide stesso, nel libro dei Salmi, dice: Il Signore ha detto al mio Signore: Siedi alla mia destra,

43 finché io abbia posto i tuoi nemici per sgabello de’ tuoi piedi.

44 Davide dunque lo chiama Signore; e com’è egli suo figliuolo?

45 E udendolo tutto il popolo, egli disse a’ suoi discepoli:

46 Guardatevi dagli scribi, i quali passegian volentieri in lunghe vesti ed amano le salutazioni nelle piazze e i primi seggi nelle sinagoghe e i primi posti nei conviti;

47 essi che divorano le case delle vedove e fanno per apparenza lunghe orazioni. Costoro riceveranno maggior condanna.

1 És lõn azok közül a napok közül egyen, mikor õ a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, elõállának a fõpapok és az írástudók a vénekkel egybe,

2 És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?

3 Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tõletek; mondjátok meg azért nékem:

4 A János keresztsége mennybõl vala-é, vagy emberektõl?

5 Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha [ezt] mondjuk: Mennybõl; [azt] fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

6 Ha pedig [ezt] mondjuk: Emberektõl; az egész nép megkövez minket: mert meg van gyõzõdve, hogy János próféta volt.

7 Felelének azért, hogy õk nem tudják, honnét [vala.]

8 És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.

9 És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szõlõt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú idõre elutazék.

10 És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szõlõ gyümölcsébõl; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.

11 És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.

12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.

13 Monda azért a szõlõnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.

14 De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, hogy a miénk legyen az örökség!

15 És kivetvén õt a szõlõbõl, megölék. Mit cselekszik azért a szõlõnek ura azokkal?

16 Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen [az]!

17 Õ pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegelet fejévé?

18 Valaki erre a kõre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.

19 És igyekeznek vala a fõpapok és az írástudók kezeiket õ reá vetni azon órában; de félének a néptõl; mert megérték, hogy õ ellenök mondta e példázatot.

20 Annakokáért vigyázván õ reá, leselkedõket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy õt megfogják beszédében; hogy átadják a felsõbbségnek és a helytartó hatalmának.

21 Kik megkérdezék õt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:

22 Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

23 Õ pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?

24 Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

25 Õ pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.

26 És nem tudták õt megfogni beszédében a nép elõtt; és csodálkozván az õ feleletén, elhallgatának.

27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék õt,

28 Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye [annak] feleségét, és támasszon magot az õ testvérének.

29 Hét testvér vala azért: és az elsõ feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az [is] magzatok nélkül halt meg;

31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

32 Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.

33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.

34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:

35 De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.

38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élõknek [Istene:] mert mindenek élnek õ néki.

39 Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!

40 És többé semmit sem mertek tõle kérdezni.

41 Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felõl,

43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

44 Dávid azért Urának mondja õt, mimódon fia tehát néki?

45 És az egész nép hallására monda az õ tanítványainak:

46 Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az elsõ ûlést, és a lakomákon a fõhelyeket;

47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.