1 Giacomo, servitore di Dio e del Signor Gesù Cristo, alle dodici tribù che sono nella dispersione, salute.

2 Fratelli miei, considerate come argomento di completa allegrezza le prove svariate in cui venite a rovarvi,

3 sapendo che la prova della vostra fede produce costanza.

4 E la costanza compia appieno l’opera sua in voi, onde siate perfetti e completi, di nulla mancanti.

5 Che se alcuno di voi manca di sapienza, la chiegga a Dio che dona a tutti liberalmente senza rinfacciare, e gli sarà donata.

6 Ma chiegga con fede, senza star punto in dubbio; perché chi dubita è simile a un’onda di mare, agitata dal vento e spinta qua e là.

7 Non pensi già quel tale di ricever nulla dal Signore,

8 essendo uomo d’animo doppio, instabile in tutte le sue vie.

9 Or il fratello d’umil condizione si glori della sua elevazione;

10 e il ricco, della sua umiliazione, perché passerà come fior d’erba.

11 Il sole si leva col suo calore ardente e fa seccare l’erba, e il fiore d’essa cade, e la bellezza della sua apparenza perisce; così anche il ricco appassirà nelle sue imprese.

12 Beato l’uomo che sostiene la prova; perché, essendosi reso approvato, riceverà la corona della vita, che il Signore ha promessa a quelli che l’amano.

13 Nessuno, quand’è tentato, dica: Io son tentato da Dio; perché Dio non può esser tentato dal male, né gli stesso tenta alcuno;

14 ma ognuno è tentato dalla propria concupiscenza che lo attrae e lo adesca.

15 Poi la concupiscenza avendo concepito partorisce il peccato; e il peccato, quand’è compiuto, produce la morte.

16 Non errate, fratelli miei diletti;

17 ogni donazione buona e ogni dono perfetto vengono dall’alto, discendendo dal Padre degli astri luminosi presso il quale non c’è variazione né ombra prodotta da rivolgimento.

18 Egli ci ha di sua volontà generati mediante la parola di verità, affinché siamo in certo modo le primizie delle sue creature.

19 Questo lo sapete, fratelli miei diletti; ma sia ogni uomo pronto ad ascoltare, tardo al parlare, lento all’ira;

20 perché l’ira dell’uomo non mette in opra la giustizia di Dio.

21 Perciò, deposta ogni lordura e resto di malizia, ricevete con mansuetudine la Parola che è stata piantata in voi, e che può salvare le anime vostre.

22 Ma siate facitori della Parola e non soltanto uditori, illudendo voi stessi.

23 Perché, se uno è uditore della Parola e non facitore, è simile a un uomo che mira la sua natural faccia in uno specchio;

24 e quando s’è mirato se ne va, e subito dimentica qual era.

25 Ma chi riguarda bene addentro nella legge perfetta, che è la legge della libertà, e persevera, questi, non essendo un uditore dimentichevole ma facitore dell’opera, sarà beato nel suo operare.

26 Se uno pensa d’esser religioso, e non tiene a freno la sua lingua ma seduce il cuor suo, la religione di quel tale è vana.

27 La religione pura e immacolata dinanzi a Dio e Padre è questa: visitar gli orfani e le vedove nelle loro afflizioni, e conservarsi puri dal mondo.

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levõ tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet.

2 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,

3 Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.

4 A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.

5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentõl, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.

6 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány.

7 Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;

8 A kétszívû, a minden útjában állhatatlan ember.

9 Dicsekedjék pedig az alacsony [sorsú] atyafi az õ nagyságával;

10 A gazdag pedig az õ alacsonyságával: mert elmúlik, mint a fûnek virága.

11 Mert felkél a nap az õ hévségével, és megszárítja a füvet; és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a gazdag is az õ útaiban.

12 Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az õt szeretõknek.

13 Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentõl kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthetõ, õ maga pedig senkit sem kísért.

14 Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.

15 Azután a kívánság megfoganván, bûnt szûl; a bûn pedig teljességre jutván halált nemz.

16 Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!

17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

18 Az õ akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az õ teremtményeinek valami zsengéje legyünk.

19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.

20 Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.

21 Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely megtarthatja a ti lelkeiteket.

22 Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.

23 Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, a ki tükörben nézi az õ természet szerinti ábrázatát:

24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.

25 De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sõt cselekedet követõje lévén, az boldog lesz az õ cselekedetében.

26 Ha valaki istentisztelõnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sõt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.

27 Tiszta és szeplõ nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya elõtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az õ nyomorúságukban, [és] szeplõ nélkül megtartani magát e világtól.