1 OR Davide adunò di nuovo tutti gli uomini scelti d’Israele in numero di trentamila.

2 E Davide, con tutto quel popolo ch’era con lui, si mosse di Baale-Giuda, e andò per trasportar di là l’Arca di Dio, la quale si chiama del Nome del Signore degli eserciti, che siede sopra i Cherubini.

3 E posero l’Arca di Dio sopra un carro nuovo, e la menarono via dalla casa di Abinadab, ch’era in sul colle; ed Uzza, ed Ahio, figliuoli di Abinadab, guidavano il carro nuovo.

4 Così menarono via l’Arca di Dio dalla casa di Abinadab, ch’era in sul colle, accompagnandola; e Ahio andava davanti all’Arca.

5 E Davide e tutta la casa d’Israele facevano festa davanti al Signore, sonando d’ogni sorta di strumenti fatti di legno d’abete, con cetere, e con salteri, e con tamburi, e con sistri, e con cembali

6 Ora, quando furono giunti infino all’aia di Nacon, Uzza stese la mano verso l’Arca di Dio, e la ritenne; perciocchè i buoi l’aveano smossa.

7 E l’ira del Signore si accese contro ad Uzza; e Iddio lo percosse quivi per la sua temerità; ed egli morì quivi presso all’Arca di Dio.

8 E Davide si attristò, per ciò che il Signore avea fatto rottura in Uzza; e chiamò quel luogo Peres-Uzza, il qual nome dura infino a questo giorno.

9 E Davide ebbe in quel dì paura del Signore, e disse: Come entrerebbe l’Arca del Signore appresso di me?

10 E Davide non volle condurre l’Arca del Signore appresso di sè, nella Città di Davide; ma la fece ridurre dentro alla casa di Obed-Edom Ghitteo.

11 E l’Arca del Signore dimorò tre mesi nella casa di Obed-Edom Ghitteo; e il Signore benedisse Obed-Edom, e tutta la sua casa

12 E fu rapportato e detto al re Davide: Il Signore ha benedetta la casa di Obed-Edom, e tutto quello ch’è suo, per cagione dell’Arca di Dio. Laonde Davide andò, e fece portare l’Arca di Dio dalla casa di Obed-Edom nella città di Davide, con allegrezza.

13 E, quando quelli che portavano l’Arca del Signore erano camminati sei passi, Davide sacrificava un bue e un montone grasso.

14 E Davide saltava di tutta forza davanti al Signore, essendo cinto d’un Efod di lino.

15 Così Davide e tutta la casa d’Israele conducevano l’Arca del Signore, con grida di allegrezza, e con suono di trombe.

16 Or avvenne che, come l’Arca del Signore entrava nella città di Davide, Mical, figliuola di Saulle, riguardò dalla finestra, e vide il re Davide che saltava di forza in presenza del Signore; e lo sprezzò nel cuor suo.

17 Condussero adunque l’Arca del Signore, e la posero nel suo luogo, in mezzo d’un padiglione che Davide le avea teso. E Davide offerse olocausti e sacrificii da render grazie, in presenza del Signore.

18 E, quando Davide ebbe finito di offerire olocausti e sacrificii da render grazie, benedisse il popolo nel Nome del Signore degli eserciti.

19 E spartì a tutto il popolo, a tutta la moltitudine d’Israele, così agli uomini come alle donne, una focaccia di pane, ed un pezzo di carne, ed un fiasco di vino per uno. Poi tutto il popolo se ne andò, ciascuno a casa sua

20 Davide ancora se ne ritornò per benedir la sua casa. E Mical, figliuola di Saulle, gli uscì incontro, e disse: Quant’è egli stato oggi onorevole al re d’Israele d’essersi oggi scoperto davanti agli occhi delle serventi de’ suoi servitori, non altrimenti che si scoprirebbe un uomo da nulla!

21 E Davide disse a Mical: Sì, nel cospetto del Signore, il quale ha eletto me, anzi che tuo padre, e che alcuno di tutta la sua famiglia, per costituirmi conduttore sopra il suo popolo, sopra Israele; per ciò farò festa nel cospetto del Signore.

22 E mi avvilirò per ciò ancora più di questo, e mi terrò più basso; e pur sarò onorato appo quelle serventi, delle quali tu hai parlato.

23 E Mical, figliuola di Saulle, non ebbe figliuoli, fino al giorno della sua morte

1 Összegyûjté ezek után Dávid az egész Izráelnek színét, harmincezer [embert.

2 És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának [városába], Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névrõl, a Seregek Urának nevérõl neveztetik, ki ül a Kérubok között.

3 És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.

4 Elvivék azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda elõtt megyen.

5 Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr elõtt, jegenyefából való minden [szerszámokkal,] hegedûkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.

6 És mikor Nákonnak szérûjére jutának, kinyújtá Uzza [az õ kezét] az Isten ládájára, és megtartá [azt;] mert az ökrök félremozdították vala.

7 Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott õt az Isten vakmerõségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.

8 És bosszankodék Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.

9 Megfélemlék azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jõjjön az Úr ládája én hozzám?

10 És nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letéteté azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál.

11 És lõn az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét.

12 És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal.

13 Mikor pedig [azok,] a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék [ott egy] ökröt és hízott borjút.

14 Dávid pedig teljes erejébõl tánczol vala az Úr elõtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.

15 Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.

16 Lõn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr elõtt, megútálá õt szívében.

17 Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezék azt az õ helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égõáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr elõtt.

18 Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égõáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá a népet a Seregek Urának nevében.

19 És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az õ házához.

20 Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az õ háznépét [is:] kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsõséges vala ma Izráel királya, ki az õ szolgáinak szolgálói elõtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!

21 És monda Dávid Mikálnak: Az Úr elõtt, ki inkább engem választott, mint atyádat és az õ egész házanépét, hogy az Úr népének, Izráelnek fejedelme legyek, igen, az Úr elõtt örvendezém.

22 Sõt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei elõtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók elõtt, a kikrõl te szólasz.

23 Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lõn soha gyermeke az õ halálának napjáig.