1 OR il popolo, veggendo che Mosè tardava a scender dal monte, si adunò appresso ad Aaronne, e gli disse: Levati, facci degl’iddii che vadano davanti a noi; perciocchè, quant’è a quell’uomo Mosè, che ci ha condotti fuor del paese di Egitto, noi non sappiamo che ne sia stato.

2 Ed Aaronne disse loro: Spiccate i pendenti d’oro che sono alle orecchie delle vostre mogli, de’ vostri figliuoli, e delle vostre figliuole; e portatemeli.

3 E tutto il popolo si spiccò i pendenti d’oro che avea agli orecchi; e li portò ad Aaronne.

4 Ed egli li prese dalle lor mani; e, dopo aver fatto il modello con lo scarpello, ne fece un vitello di getto. E gl’Israeliti dissero: O Israele, questi sono i tuoi dii, che ti hanno tratto fuor del paese di Egitto.

5 Ed Aaronne, veggendo questo, edificò un altare davanti ad esso; e fece fare una grida, dicendo: Domani sarà festa solenne al Signore.

6 E la mattina seguente, i figliuoli di Israele si levarono a buon’ora, e sacrificarono olocausti, e offersero sacrificii da render grazie; e il popolo si assettò per mangiare e per bere; poi si levò per sollazzare

7 E il Signore disse a Mosè: Va’, scendi giù; perciocchè il tuo popolo, che tu hai tratto fuor del paese di Egitto, si è corrotto.

8 Essi si son tosto stornati dalla via che io avea lor comandata; essi si hanno fatto un vitello di getto, e l’hanno adorato, e gli hanno sacrificato, e hanno detto: Questi, o Israele, sono i tuoi dii, che ti hanno tratto fuor del paese di Egitto.

9 Il Signore disse ancora a Mosè: Io ho riguardato questo popolo, ed ecco, egli è un popolo di collo duro.

10 Ora dunque, lasciami fare, e l’ira mia si accenderà contro a loro, e io li consumerò; e io ti farò diventare una gran nazione.

11 Ma Mosè supplicò al Signore Iddio suo, e disse: Perchè si accenderebbe, o Signore, l’ira tua contro al tuo popolo, che tu hai tratto fuor del paese di Egitto, con gran forza e con possente mano?

12 Perchè direbbero gli Egizj: Egli li ha tratti fuori per male, per farli morir su per que’ monti, e per consumarli d’in su la terra? Racqueta il tuo cruccio acceso, e pentiti di questo male inverso il tuo popolo.

13 Ricordati di Abrahamo, d’Isacco e d’Israele, tuoi servitori, ai quali tu giurasti per te stesso; ed a’ quali dicesti: Io moltiplicherò la vostra progenie, come le stelle del cielo; e darò alla vostra progenie tutto questo paese, del quale io ho parlato, acciocchè lo possegga in perpetuo.

14 E il Signore si pentì del male che avea detto di fare al suo popolo

15 E Mosè, rivoltosi, scese dal monte, avendo in mano le due Tavole della Testimonianza, tavole scritte da’ due lati, di qua e di là.

16 E le Tavole erano lavoro di Dio, e la scrittura era scrittura di Dio, intagliata sopra le Tavole.

17 Or Giosuè udì il romor del popolo, mentre gridava, e disse a Mosè: E’ vi è un grido di battaglia nel campo.

18 E Mosè disse: Questo non è punto grido di vittoriosi; nè grido di vinti; io odo un suono di canto.

19 E, come egli fu vicino al campo, vide quel vitello e le danze. E l’ira sua si accese, ed egli gittò le Tavole dalle sue mani, e le spezzò appiè del monte.

20 Poi prese il vitello, che i figliuoli d’Israele aveano fatto, e lo bruciò col fuoco, e lo tritò, finchè fu ridotto in polvere; e sparse quella polvere sopra dell’acqua, e fece bere quell’acqua a’ figliuoli d’Israele

21 E Mosè disse ad Aaronne: Che ti ha fatto questo popolo, che tu gli hai tratto addosso un gran peccato?

22 Ed Aaronne disse: Non accendasi l’ira del mio signore; tu conosci questo popolo, come egli è dato al male.

23 Essi mi dissero: Facci degl’iddii che vadano davanti a noi; perciocchè, quant’è e quell’uomo Mosè, che ci ha tratti fuor del paese di Egitto, noi non sappiamo che ne sia stato.

24 E io dissi loro: Chi ha dell’oro? spiccatevelo d’addosso. Ed essi mi diedero quell’oro, e io lo misi nel fuoco, e n’è uscito questo vitello.

25 E Mosè, veggendo che il popolo era spogliato conciossiachè Aaronne lo avesse spogliato, per essere in vituperio appo i suoi assalitori,

26 si fermò alla porta del campo, e disse: Chi è qui per lo Signore? venga a me. E tutti i figliuoli di Levi si adunarono appresso a lui.

27 Ed egli disse loro: Così ha detto il Signore Iddio d’Israele: Ciascun di voi metta la sua spada al fianco; e passate, e ripassate per lo campo, da una porta all’altra, e uccidete ciascuno il suo fratello, il suo amico, e il suo prossimo parente.

28 E i figliuoli di Levi fecero secondo la parola di Mosè; e in quel giorno caddero morti del popolo intorno a tremila uomini.

29 Or Mosè avea lor detto: Consacratevi oggi al Signore; anzi ciascuno si consacri nel suo proprio figliuolo, e nel suo fratello; e ciò affin di attrarre oggi benedizione sopra voi. E IL giorno seguente, Mosè disse al popolo: Voi avete commesso un gran peccato;

30 ma ora io salirò al Signore: forse farò io che vi sia perdonato il vostro peccato.

31 Mosè dunque ritornò al Signore, e disse: Deh! Signore; questo popolo ha commesso un gran peccato, facendosi degl’iddii d’oro.

32 Ma ora, rimetti loro il lor peccato; se no, cancellami ora dal tuo Libro che tu hai scritto.

33 E il Signore disse a Mosè: Io cancellerò dal mio Libro colui che avrà peccato contro a me.

34 Or va’ al presente, conduci il popolo al luogo del quale ti ho parlato; ecco, un mio Angelo andrà davanti a te; e al giorno della mia visitazione, io li punirò del lor peccato.

35 E il Signore percosse il popolo, perciocchè avea fatto il vitello, che Aaronne avea fabbricato

1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyrõl leszállani, egybegyûle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lõn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földébõl kihozott.

2 És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggõket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.

3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggõket füleirõl, és elvivék Áronhoz.

4 És elvevé kezökbõl, és alakítá azt vésõvel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földérõl.

5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az elõtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!

6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égõáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.

7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földébõl.

8 Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földébõl.

9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.

10 Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törûljem el õket: Téged azonban nagy néppé teszlek.

11 De Mózes esedezék az Úrnak, az õ Istenének színe elõtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erõvel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földérõl?

12 Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje õket a föld színérõl? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.

13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelrõl a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyrõl szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.

14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az õ népére.

15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyrõl, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felõl, mind más felõl beírva.

16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.

17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban.

18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyõzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.

19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezébõl a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.

20 Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tûzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival.

21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bûnbe keverted?

22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.

23 Mert [azt] mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik elõttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földérõl kihozott, nem tudjuk mint lõn dolga.

24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tûzbe vetettem, és e borjú formáltaték.

25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala õket, ellenségeik csúfjára.

26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyûlének õ hozzá mind a Lévi fiai.

27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az õ attyafiát, barátját és rokonságát.

28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népbõl úgymint háromezer férfiú.

29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az õ fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.

30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bûnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bûneiteknek.

31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bûnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.

32 De most bocsásd meg bûnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedbõl, a melyet írtál.

33 És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvembõl.

34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy elõtted; és az én látogatásom napján ezt az õ bûnöket is meglátogatom.

35 És megverte az Úr a népet ezért [is], a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.