1 Perciò, lasciata la parola del principio di Cristo, tendiamo alla perfezione, non ponendo di nuovo il fondamento del rinunziamento alla opere morte, e della fede in Dio;2 e della dottrina de’ battesimi, e dell’imposizione delle mani, e della risurrezion de’ morti, e del giudicio eterno.3 E ciò faremo, se Iddio lo permette.4 Perciocchè egli è impossibile, che coloro che sono stati una volta illuminati, e che hanno gustato il dono celeste, e sono stati fatti partecipi dello Spirito Santo;5 ed hanno gustata la buona parola di Dio, e le potenze del secolo a venire;6 se cadono, sieno da capo rinnovati a ravvedimento; poichè di nuovo crocifiggono a sè stessi il Figliuol di Dio, e lo espongono ad infamia.7 Perciocchè la terra, che beve la pioggia che viene spesse volte sopra essa, e produce erba comoda a coloro da’ quali altresì è coltivata, riceve benedizione da Dio.8 Ma quella che porta spine e triboli, è riprovata, e vicina a maledizione; la cui fine è d’essere arsa9 Ora, diletti, noi ci persuadiamo di voi cose migliori, e che attengono alla salute; benchè parliamo in questa maniera.10 Perciocchè Iddio non è ingiusto, per dimenticar l’opera vostra, e la fatica della carità che avete mostrata inverso il suo nome, avendo ministrato, e ministrando ancora a’ santi.11 Ma desideriamo che ciascun di voi mostri infino al fine il medesimo zelo, alla piena certezza della speranza;12 acciocchè non diveniate lenti; anzi siate imitatori di coloro che per fede e pazienza, eredano le promesse.13 Perciocchè, facendo Iddio le promesse ad Abrahamo, perchè non potea giurare per alcun maggiore, giurò per sè stesso;14 dicendo: Certo, io ti benedirò, e ti moltiplicherò grandemente.15 E così egli, avendo aspettato con pazienza, ottenne la promessa.16 Perciocchè gli uomini giurano bene per un maggiore, e pure il giuramento è per loro suprema conferma in ogni contesa.17 Secondo ciò, volendo Iddio vie maggiormente dimostrare agli eredi della promessa come il suo consiglio è immutabile, intervenne con giuramento.18 Acciocchè, per due cose immutabili, nelle quali egli è impossibile che Iddio abbia mentito, abbiamo ferma consolazione, noi, che ci siamo rifugiati in lui, per ottener la speranza propostaci.19 La quale noi abbiamo, a guisa d’ancora sicura e ferma dell’anima, e che entra fino al didentro della cortina;20 dov’è entrato per noi, come precursore, Gesù, fatto in eterno sommo sacerdote, secondo l’ordine di Melchisedec

1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekbõl való megtérésnek és az Istenben való hitnek,2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.3 És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt.7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl;8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.9 De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.12 Hogy ne legyetek restek, hanem követõi azoknak, a kik hit és békességes tûrés által öröklik az ígéreteket.13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.15 És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,20 A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.