1 L’orazione del profeta Abacuc, sopra Sighionot.

2 O SIGNORE, io ho udito ciò che tu mi hai fatto udire; Signore, timore mi ha occupato; Conserva viva l’opera tua in mezzo degli anni, In mezzo degli anni che tu ci hai notificati; Nell’ira, ricordati di aver pietà

3 Iddio venne già di Teman; E il Santo, dal monte di Paran; Sela; La sua gloria coperse i cieli, E la terra fu ripiena della sua lode.

4 Ed egli avea intorno a sè uno splendore simile al sole, E de’ raggi a’ suoi lati; E quivi era il nascondimento della sua gloria.

5 Davanti a lui camminava la pestilenza, E folgori uscivano dietro a lui.

6 Egli si fermò, e misurò la terra; Egli riguardò, e rendette le genti fiacche; E i monti eterni furono scossi, E i colli antichi furono abbassati; Le andature eterne son sue.

7 Io ho veduto che le tende di Cusan, I padiglioni del paese di Madian, Tremarono di affanno.

8 Il Signore s’era egli adirato contro a’ fiumi? Era il tuo cruccio contro alle fiumane? Era la tua indegnazione contro al mare? Quando tu cavalcavi sopra i tuoi cavalli, I tuoi carri erano salvazione.

9 Il tuo arco fu tratto fuori, Il tuo parlare era esecrazioni, e dardi Sela. Tu fendesti la terra in fiumi;

10 I monti ti videro, e tremarono; Una piena d’acque passò; L’abisso diede la sua voce, Egli levò in alto le sue mani.

11 Il sole e la luna si fermarono nel loro abitacolo; Ei si camminò alla luce delle tue saette, Allo splendor del folgorar della tua lancia.

12 Tu camminasti sopra la terra con indegnazione, Tu trebbiasti le genti con ira.

13 Tu uscisti fuori in salute del tuo popolo, In salute sua col tuo Unto; Tu trafiggesti il capo della casa dell’empio, Spianandola da cima a fondo. Sela.

14 Tu trafiggesti, co’ suoi dardi stessi, il capo delle villate di esso; Essi venivano a guisa di turbo, per dissiparmi; Il lor trionfo era come di genti apparecchiate a divorare il povero di nascosto.

15 Tu camminasti co’ tuoi cavalli sopra il mare, Sopra il mucchio delle grandi acque

16 Or io ho udito, e le mie viscere si sono commosse, Le mie labbra han tremato a quella voce, Un tarlo mi è entrato nelle ossa, Io son tutto spaventato in me stesso; Come avrei io riposo nel giorno della distretta, Quando colui che darà il guasto al popolo salirà contro a lui?

17 Perciocchè il fico non germoglierà, E non vi sarà frutto alcuno nelle viti; La rendita dell’ulivo fallirà, E i campi non produrranno cibo; Le gregge verranno meno nelle mandre, E non vi saranno più buoi nelle stalle.

18 Ma pure, io trionferò nel Signore, Io festeggerò nell’Iddio della mia salute.

19 Il Signore Iddio mio è la mia forza, E renderà i miei piedi simili a que’ delle cerve, E mi condurrà sopra i miei alti luoghi. Dato al Capo de’ Musici, sopra Neghinot

1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.

2 Uram, hallám, a mit hirdettél, [és] megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességrõl!

3 Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

4 Ragyogása, mint a napé, sugarak [támadnak] mellõle; és ott van az õ hatalmának rejteke.

5 Elõtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.

6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!

7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!

8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bõszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?

9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek [esküvéssel tett] igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.

10 Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.

11 A nap [és] hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétõl [és] ragyogó kopjád villanásától.

12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.

13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a fõt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!

14 Saját dárdájával vered át az õ vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.

15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.

16 Hallám és reszket a bensõm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.

17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szõlõkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.

18 De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.

19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.