1 AHI lasso me! perciocchè io son divenuto come quando si son fatte le ricolte de’ frutti della state; come quando si è racimolato dopo la vendemmia; non vi è più grappolo da mangiare; l’anima mia ha desiderato un frutto primaticcio.

2 L’uomo pio è venuto meno in terra, e non vi è più alcun uomo diritto fra gli uomini; tutti quanti insidiano al sangue, ognuno caccia con la rete al suo fratello.

3 Ambe le mani sono intente a far male a più potere; il principe chiede, e il giudice giudica per ricompensa, e il grande pronunzia la perversità dell’anima sua, ed essi l’intrecciano.

4 Il miglior di loro è come una spina, il più diritto è peggior che una siepe; il giorno delle tue guardie, la tua punizione è venuta; ora sarà la lor perplessità.

5 Non credete al famigliare amico, non vi confidate nel conduttore; guarda gli usci della tua bocca da colei che ti giace in seno.

6 Perciocchè il figliuolo villaneggia il padre, la figliuola si leva contro alla madre, e la nuora contro alla suocera; i famigliari di ciascuno sono i suoi nemici

7 Ma io starò alla veletta, riguardando al Signore; io aspetterò l’Iddio della mia salute; l’Iddio mio mi esaudirà.

8 Non rallegrarti di me, nemica mia; se son caduta, io mi rileverò; se seggo nelle tenebre, il Signore mi sarà luce.

9 Io porterò l’indegnazione del Signore; perciocchè io ho peccato contro a lui, finchè egli dibatta la mia lite, e mi faccia ragione, e mi tragga fuori alla luce; finchè io vegga la sua giustizia.

10 Allora la mia nemica lo vedrà, e vergogna la coprirà; essa che mi diceva: Dov’è il Signore Iddio tuo? gli occhi miei vedranno in lei ciò che desiderano; ora sarà ridotta ad esser calpestata, come il fango delle strade.

11 Nel giorno stesso che le tue chiusure saranno riedificate, l’editto si allontanerà.

12 In quel tempo si verrà a te fin dall’Assiria; e dalle città del paese della fortezza; e dal paese della fortezza fino al fiume, e da un mare fino all’altro, e da un monte fino all’altro.

13 Ma pure il paese sarà messo in desolazione, per cagion de’ suoi abitanti, per lo frutto de’ lor fatti

14 Pastura il tuo popolo con la tua verga; la greggia della tua eredità, che se ne sta solitaria nelle selve, in mezzo di Carmel; pasturi ella in Basan, ed in Galaad, come a’ dì antichi.

15 Io le farò veder cose maravigliose, come a’ dì che tu uscisti del paese di Egitto.

16 Le genti vedranno queste cose, e saranno svergognate di tutta la lor potenza; si metteranno la mano in su la bocca, le loro orecchie saranno assordate.

17 Leccheranno la polvere, come la biscia, come i rettili della terra; tremeranno da’ lor ricetti, e si verranno ad arrendere al Signore Iddio nostro, con ispavento; e temeranno di te.

18 Chi è l’Iddio pari a te, che perdoni l’iniquità, e passi di sopra al misfatto del rimanente della tua eredità? egli non ritiene in perpetuo l’ira sua; perciocchè egli prende piacere in benignità.

19 Egli avrà di nuovo pietà di noi, egli metterà le nostre iniquità sotto i piedi, e getterà nel fondo del mare tutti i nostri peccati.

20 Tu atterrai a Giacobbe la verità, e ad Abrahamo la benignità, la quale tu giurasti a’ nostri padri già anticamente

1 Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mezõ, mint a megszedett szõlõ: egy enni való gerezd sem maradott; [pedig] zsengére vágyott a lelkem!

2 Elveszett e földrõl a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.

3 Gonoszságra [készek] a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelõzik, és a biró fizetésre [vár;] a fõember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.

4 A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te õrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az õ zûrzavaruk.

5 Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülõ elõtt [is] zárd be szádnak ajtaját.

6 Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az õ napára; az embernek saját háznépe az ellensége.

7 De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!

8 Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék [is,] az Úr az én világosságom!

9 Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az õ igazságát.

10 De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, a ki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják õt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.

11 Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!

12 Azon a na[pon] eljõnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertõl tengerig és hegytõl hegyig.

13 És pusztává lesz a föld az õ lakói miatt, az õ cselekedeteik gyümölcséért.

14 Legeltesd népedet a te vesszõddel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdõben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!

15 Mint az Égyiptom földérõl kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.

16 Látják [ezt] a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;

17 Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jõnek rejtekeikbõl; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetõled!

18 Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bûnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!

19 Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bûnünket!

20 Hûséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az õsidõkben.