1 Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!

2 Csepegjen tanításom, mint esõ; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra!

3 Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!

4 Kõszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden õ úta igazság! Hûséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes õ!

5 Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék.

6 Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é õ, a ki teremtett? Õ alkotott és erõsített meg.

7 Emlékezzél meg az õs idõkrõl; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked!

8 Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint,

9 Mert az Úrnak része az õ népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége.

10 Puszta földön találta vala õt, zordon, sivatag vadonban; körülvette õt, gondja volt reá, õrizte, mint a szeme fényét;

11 Mint a fészkén felrebbenõ sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi õket, [és] tollain emeli õket:

12 Egymaga vezette õt az Úr; idegen Isten nem volt õ vele.

13 A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat;

14 Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.

15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtõjét, és megveté az õ üdvösségének kõszikláját.

16 Idegen [istenek]kel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották.

17 Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.

18 A Kõsziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenrõl, a ki nemzett téged.

19 Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az õ fiait és leányait.

20 És monda: Elrejtem orczámat elõlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hûség!

21 Azzal ingereltek õk, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem õket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom õket.

22 Mert tûz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.

23 Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom.

24 Éhségtõl aszottan, láztól emésztetten és keserû dögvésztõl - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt.

25 Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szûzet, csecsszopót a vén emberrel együtt.

26 Mondom: Elfuvom õket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül.

27 Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! -

28 Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem.

29 Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök!

30 Miképen kergethetne egy ezeret, és kettõ hogyan ûzhetne tízezeret, ha az õ Kõsziklájok el nem adja õket, és ha az Úr kézbe nem adja õket?!

31 Mert a mi Kõsziklánk nem olyan, mint az õ kõsziklájok; ellenségeink is megítélhetik!

32 Mert az õ szõlõjök Sodoma szõlõje és Gomora mezõsége; bogyóik mérges bogyók, keserûek a gerézdjeik.

33 Sárkányok mérge az õ boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje.

34 Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között?

35 Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az õ veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!

36 Mert megítéli az Úr az õ népét, és megkönyörül az õ szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erõ, s védett és védtelen oda van.

37 És ezt mondja: Hol az õ istenök? a Kõszikla, a melyben bizakodtak?

38 A kik megették az õ véres áldozataik kövérjét, megitták az õ italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket!

39 Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezembõl megszabadítson.

40 Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!

41 Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyûlölõimnek.

42 Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejébõl!

43 Ujjongjatok ti nemzetek, õ népe! Mert õ megtorolja az õ szolgáinak vérét, bosszút áll az õ ellenségein, földjének és népének megbocsát!

44 Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, õ és Józsué a Nún fia.

45 És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek,

46 Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét;

47 Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.

48 És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván:

49 Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül.

50 És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az õ népeihez;

51 Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között.

52 Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.

1 Give ear, ye heavens, and I will speak;

And let the earth hear the words of my mouth.

2 My doctrine shall drop as the rain;

My speech shall distil as the dew,

As the small rain upon the tender grass,

And as the showers upon the herb.

3 For I will proclaim the name of Jehovah:

Ascribe ye greatness unto our God.

4 The Rock, his work is perfect;

For all his ways are justice:

A God of faithfulness and without iniquity,

Just and right is he.

5 They have dealt corruptly with him, they are not his children, it is their blemish;

They are a perverse and crooked generation.

6 Do ye thus requite Jehovah,

O foolish people and unwise?

Is not he thy father that hath bought thee?

He hath made thee, and established thee.

7 Remember the days of old,

Consider the years of many generations:

Ask thy father, and he will show thee;

Thine elders, and they will tell thee.

8 When the Most High gave to the nations their inheritance,

When he separated the children of men,

He set the bounds of the peoples

According to the number of the children of Israel.

9 For Jehovah’s portion is his people;

Jacob is the lot of his inheritance.

10 He found him in a desert land,

And in the waste howling wilderness;

He compassed him about, he cared for him,

He kept him as the apple of his eye.

11 As an eagle that stirreth up her nest,

That fluttereth over her young,

He spread abroad his wings, he took them,

He bare them on his pinions.

12 Jehovah alone did lead him,

And there was no foreign god with him.

13 He made him ride on the high places of the earth,

And he did eat the increase of the field;

And he made him to suck honey out of the rock,

And oil out of the flinty rock;

14 Butter of the herd, and milk of the flock,

With fat of lambs,

And rams of the breed of Bashan, and goats,

With the finest of the wheat;

And of the blood of the grape thou drankest wine.

15 But Jeshurun waxed fat, and kicked:

Thou art waxed fat, thou art grown thick, thou art become sleek;

Then he forsook God who made him,

And lightly esteemed the Rock of his salvation.

16 They moved him to jealousy with strange gods;

With abominations provoked they him to anger.

17 They sacrificed unto demons, which were no God,

To gods that they knew not,

To new gods that came up of late,

Which your fathers dreaded not.

18 Of the Rock that begat thee thou art unmindful,

And hast forgotten God that gave thee birth.

19 And Jehovah saw it, and abhorred them,

Because of the provocation of his sons and his daughters.

20 And he said, I will hide my face from them,

I will see what their end shall be:

For they are a very perverse generation,

Children in whom is no faithfulness.

21 They have moved me to jealousy with that which is not God;

They have provoked me to anger with their vanities:

And I will move them to jealousy with those that are not a people;

I will provoke them to anger with a foolish nation.

22 For a fire is kindled in mine anger,

And burneth unto the lowest Sheol,

And devoureth the earth with its increase,

And setteth on fire the foundations of the mountains.

23 I will heap evils upon them;

I will spend mine arrows upon them:

24 They shall be wasted with hunger, and devoured with burning heat

And bitter destruction;

And the teeth of beasts will I send upon them,

With the poison of crawling things of the dust.

25 Without shall the sword bereave,

And in the chambers terror;

It shall destroy both young man and virgin,

The suckling with the man of gray hairs.

26 I said, I would scatter them afar,

I would make the remembrance of them to cease from among men;

27 Were it not that I feared the provocation of the enemy,

Lest their adversaries should judge amiss,

Lest they should say, Our hand is exalted,

And Jehovah hath not done all this.

28 For they are a nation void of counsel,

And there is no understanding in them.

29 Oh that they were wise, that they understood this,

That they would consider their latter end!

30 How should one chase a thousand,

And two put ten thousand to flight,

Except their Rock had sold them,

And Jehovah had delivered them up?

31 For their rock is not as our Rock,

Even our enemies themselves being judges.

32 For their vine is of the vine of Sodom,

And of the fields of Gomorrah:

Their grapes are grapes of gall,

Their clusters are bitter:

33 Their wine is the poison of serpents,

And the cruel venom of asps.

34 Is not this laid up in store with me,

Sealed up among my treasures?

35 Vengeance is mine, and recompense,

At the time when their foot shall slide:

For the day of their calamity is at hand,

And the things that are to come upon them shall make haste.

36 For Jehovah will judge his people,

And repent himself for his servants;

When he seeth that their power is gone,

And there is none remaining, shut up or left at large.

37 And he will say, Where are their gods,

The rock in which they took refuge;

38 Which did eat the fat of their sacrifices,

And drank the wine of their drink-offering?

Let them rise up and help you,

Let them be your protection.

39 See now that I, even I, am he,

And there is no god with me:

I kill, and I make alive;

I wound, and I heal;

And there is none that can deliver out of my hand.

40 For I lift up my hand to heaven,

And say, As I live for ever,

41 If I whet my glittering sword,

And my hand take hold on judgment;

I will render vengeance to mine adversaries,

And will recompense them that hate me.

42 I will make mine arrows drunk with blood,

And my sword shall devour flesh;

With the blood of the slain and the captives,

From the head of the leaders of the enemy.

43 Rejoice, O ye nations, with his people:

For he will avenge the blood of his servants,

And will render vengeance to his adversaries,

And will make expiation for his land, for his people.

44 And Moses came and spake all the words of this song in the ears of the people, he, and Hoshea the son of Nun. 45 And Moses made an end of speaking all these words to all Israel; 46 and he said unto them, Set your heart unto all the words which I testify unto you this day, which ye shall command your children to observe to do, even all the words of this law. 47 For it is no vain thing for you; because it is your life, and through this thing ye shall prolong your days in the land, whither ye go over the Jordan to possess it.

48 And Jehovah spake unto Moses that selfsame day, saying, 49 Get thee up into this mountain of Abarim, unto mount Nebo, which is in the land of Moab, that is over against Jericho; and behold the land of Canaan, which I give unto the children of Israel for a possession; 50 and die in the mount whither thou goest up, and be gathered unto thy people, as Aaron thy brother died in mount Hor, and was gathered unto his people: 51 because ye trespassed against me in the midst of the children of Israel at the waters of Meribah of Kadesh, in the wilderness of Zin; because ye sanctified me not in the midst of the children of Israel. 52 For thou shalt see the land before thee; but thou shalt not go thither into the land which I give the children of Israel.