1 Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által,

2 Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;

3 Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, [elszakasztva] a Krisztustól az én atyámfiaiért, a kik rokonaim test szerint;

4 A kik izráeliták, a kiké a fiúság és a dicsõség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek;

5 A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.

6 Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltõl valók;

7 Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod.

8 Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.

9 Mert ígéretnek beszéde ez: Ez idõ tájban eljövök, és Sárának fia lesz.

10 Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytõl fogant méhében, Izsáktól a mi atyánktól:

11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekbõl, hanem az elhívótól,

12 Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek.

13 Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyûlöltem.

14 Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é [ez] az Istentõl? Távol legyen!

15 Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek.

16 Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülõ Istené.

17 Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

18 Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.

19 Mondod azért nékem: Miért fedd hát [engem?] [Hiszen] az õ akaratának kicsoda áll ellene?

20 Sõt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítõnek: Miért csináltál engem így?

21 Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?

22 Ha pedig az Isten az õ haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tûréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek,

23 És hogy megismertesse az õ dicsõségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsõségre, [mit szólhatsz ellene?]

24 A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,

25 A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.

26 És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élõ Isten fiainak fognak hívatni.

27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felõl: Ha Izráel fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.

28 Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön.

29 És a mint Ésaiás elõre megmondotta: Ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.

30 Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitbõl való igazságot;

31 Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére.

32 Miért? Azért, mert nem hitbõl [keresték,] hanem mintha a törvény cselekedeteibõl volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,

33 A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg.

1 I say the truth in Christ, I lie not, my conscience bearing witness with me in the Holy Spirit, 2 that I have great sorrow and unceasing pain in my heart. 3 For I could wish that I myself were anathema from Christ for my brethren’s sake, my kinsmen according to the flesh: 4 who are Israelites; whose is the adoption, and the glory, and the covenants, and the giving of the law, and the service of God, and the promises; 5 whose are the fathers, and of whom is Christ as concerning the flesh, who is over all, God blessed for ever. Amen.

6 But it is not as though the word of God hath come to nought. For they are not all Israel, that are of Israel: 7 neither, because they are Abraham’s seed, are they all children: but, In Isaac shall thy seed be called. 8 That is, it is not the children of the flesh that are children of God; but the children of the promise are reckoned for a seed. 9 For this is a word of promise, According to this season will I come, and Sarah shall have a son. 10 And not only so; but Rebecca also having conceived by one, even by our father Isaac— 11 for the children being not yet born, neither having done anything good or bad, that the purpose of God according to election might stand, not of works, but of him that calleth, 12 it was said unto her, The elder shall serve the younger. 13 Even as it is written, Jacob I loved, but Esau I hated.

14 What shall we say then? Is there unrighteousness with God? God forbid. 15 For he saith to Moses, I will have mercy on whom I have mercy, and I will have compassion on whom I have compassion. 16 So then it is not of him that willeth, nor of him that runneth, but of God that hath mercy. 17 For the scripture saith unto Pharaoh, For this very purpose did I raise thee up, that I might show in thee my power, and that my name might be published abroad in all the earth. 18 So then he hath mercy on whom he will, and whom he will he hardeneth.

19 Thou wilt say then unto me, Why doth he still find fault? For who withstandeth his will? 20 Nay but, O man, who art thou that repliest against God? Shall the thing formed say to him that formed it, Why didst thou make me thus? 21 Or hath not the potter a right over the clay, from the same lump to make one part a vessel unto honor, and another unto dishonor? 22 What if God, willing to show his wrath, and to make his power known, endured with much longsuffering vessels of wrath fitted unto destruction: 23 and that he might make known the riches of his glory upon vessels of mercy, which he afore prepared unto glory, 24 even us, whom he also called, not from the Jews only, but also from the Gentiles? 25 As he saith also in Hosea,

I will call that my people, which was not my people;

And her beloved, that was not beloved.

26 And it shall be, that in the place where it was said unto them, Ye are not my people,

There shall they be called sons of the living God.

27 And Isaiah crieth concerning Israel, If the number of the children of Israel be as the sand of the sea, it is the remnant that shall be saved: 28 for the Lord will execute his word upon the earth, finishing it and cutting it short. 29 And, as Isaiah hath said before,

Except the Lord of Sabaoth had left us a seed,

We had become as Sodom, and had been made like unto Gomorrah.

30 What shall we say then? That the Gentiles, who followed not after righteousness, attained to righteousness, even the righteousness which is of faith: 31 but Israel, following after a law of righteousness, did not arrive at that law. 32 Wherefore? Because they sought it not by faith, but as it were by works. They stumbled at the stone of stumbling; 33 even as it is written,

Behold, I lay in Zion a stone of stumbling and a rock of offence:

And he that believeth on him shall not be put to shame.