1 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.

2 Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság!

3 A nevetésrõl azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?

4 Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcseséget követé) és elõveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az életök napjainak száma szerint.

5 Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szõlõket.

6 Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermõ fákat.

7 Csinálék magamnak víz[tartó] tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét.

8 Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevekedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, a kik voltak én elõttem Jeruzsálemben.

9 Gyûjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, asszonyt és asszonyokat.

10 És nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik elõttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.

11 Valamit kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyûjtött jók]ban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból.

12 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!

13 Azért fordulék én, hogy lássak bölcseséget és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit [cselekesz]nek az emberek, a kik a király után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.

14 És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.

15 A bölcsnek szemei [vannak] a fejében; a bolond pedig setétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.

16 Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság!

17 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendõ idõkben már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.

18 Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

19 Gyûlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz.

20 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!

21 Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtõl az én szívemet minden munkám felõl, melylyel munkálódtam a nap alatt.

22 Mert van oly ember, a kinek munkája [elvégeztetett] bölcseséggel, tudománynyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, a ki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!

23 Mert micsoda marad meg az embernek minden õ munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, melylyel õ munkálódott a nap alatt?

24 Holott minden napja bánat, és búsulás az õ foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az õ elméje. Ez is hiábavalóság!

25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az õ szíve lakozzék gyönyörûséggel az õ munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.

26 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörûségére rajtam kivül? [ (Ecclesiastes 2:27) Mert az embernek, a ki jó az õ szemei elõtt, adott [Isten] bölcseséget és tudományt és örömöt; a bûnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyûjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jó az Isten elõtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme! ]

1 Am zis inimii mele: ,,Haide! vreau să te încerc cu veselie, şi gustă fericirea.`` Dar iată că şi aceasta este o deşertăciune.

2 Am zis rîsului: ,,Eşti o nebunie!`` şi veseliei: ,,Ce te înşeli degeaba?``

3 Am hotărît în inima mea să-mi veselesc trupul cu vin, în timp ce inima mă va cîrmui cu înţelepciune, şi să stărui astfel în nebunie, pînă voi vedea ce este bine să facă fiii oamenilor supt ceruri, în tot timpul vieţii lor.

4 Am făcut lucruri mari: mi-am zidit case, mi-am sădit vii;

5 mi-am făcut grădini şi livezi de pomi, şi am sădit în ele tot felul de pomi roditori.

6 Mi-am făcut iazuri, ca să ud dumbrava unde cresc copacii.

7 Am cumpărat robi şi roabe, şi am avut copii de casă; am avut cirezi de boi şi turme de oi, mai mult de cît toţi cei ce fuseseră înainte de mine în Ierusalim.

8 Mi-am strîns argint şi aur, şi bogăţii ca de împăraţi şi ţări. Mi-am adus cîntăreţi şi cîntăreţe, şi desfătarea fiilor oamenilor: o mulţime de femei.

9 Am ajuns mare, mai mare de cît toţi cei ce erau înaintea mea în Ierusalim. Mi-am păstrat chiar înţelepciunea.

10 Tot ce mi-au poftit ochii, le-am dat; nu mi-am oprit inima dela nicio veselie, ci am lăsat -o să se bucure de toată truda mea, şi aceasta mi -a fost partea din toată osteneala mea.

11 Apoi, cînd m'am uitat cu băgare de seamă la toate lucrările pe cari le făcusem cu mînile mele, şi la truda cu care le făcusem, am văzut că în toate este numai deşertăciune şi goană după vînt, şi că nu este nimic trainic supt soare.

12 Atunci mi-am întors privirile spre înţelepciune, prostie şi nebunie. -Căci ce va face omul care va veni după împărat? Ceeace s'a făcut şi mai înainte. -

13 Şi am văzut, că înţelepciunea este cu atît mai de folos de cît nebunia, cu cît este mai de folos lumina de cît întunerecul;

14 înţeleptul îşi are ochii în cap, iar nebunul umblă în întunerec. Dar am băgat de seamă că şi unul şi altul au aceeaş soartă.

15 Şi am zis în inima mea: ,,Dacă şi eu voi avea aceeaş soartă ca nebunul, atunci pentru ce am fost mai înţelept?`` Şi am zis în inima mea: ,,Şi aceasta este o deşertăciune.``

16 Căci pomenirea înţeleptului nu este mai vecinică de cît a nebunului: chiar în zilele următoare totul este uitat. Şi apoi şi înţeleptul moare, şi nebunul!

17 Atunci am urît viaţa căci nu mi -a plăcut ce se face supt soare: totul este deşertăciune şi goană după vînt.

18 Mi-am urît pînă şi toată munca pe care am făcut -o supt soare, muncă pe care o las omului care vine după mine, ca să se bucure de ea.

19 Şi cine ştie dacă va fi înţelept sau nebun? Şi totuş el va fi stăpîn pe toată munca mea, pe care am agonisit -o cu trudă şi înţelepciune supt soare. Şi aceasta este o deşertăciune.

20 Am ajuns pînă acolo că m'a apucat o mare desnădejde de toată munca pe care am făcut -o supt soare.

21 Căci este cîte un om care a muncit cu înţelepciune, cu pricepere şi cu izbîndă, şi lasă rodul muncii lui unui om care nu s'a ostenit deloc cu ea. Şi aceasta este o deşertăciune şi un mare rău.

22 Căci, drept vorbind, ce folos are omul din toată munca lui şi din toată străduinţa inimii lui, cu care se trudeşte supt soare?

23 Toate zilele lui sînt pline de durere, şi truda lui nu este de cît necaz: nici măcar noaptea n'are odihnă inima lui. Şi aceasta este o deşertăciune.

24 Nu este altă fericire pentru om decît să mănînce şi să bea, şi să-şi înveselească sufletul cu ce este bun din agoniseala lui! Dar am văzut că şi aceasta vine din mîna lui Dumnezeu.

25 Cine, în adevăr, poate să mănînce şi să se bucure fără El?

26 Căci El dă omului plăcut Lui înţelepciune, ştiinţă şi bucurie; dar celui păcătos îi dă grija să strîngă şi s'adune, ca să dea celui plăcut lui Dumnezeu! Şi aceasta este o deşertăciune şi goană după vînt.