1 Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghódola elõttök a föld.
2 De maradtak vala még Izráel fiai között, akiknek nem osztották vala ki az õ örökségöket: hét nemzetség.
3 Monda azért Józsué Izráel fiainak: Meddig vonakodtok még elmenni, hogy elfoglaljátok a földet, a melyet néktek adott az Úr, a ti atyáitoknak Istene?
4 Hozzatok elõ három-három férfiút nemzetségenként, és elküldöm õket, hogy keljenek fel és járják el a földet, és írják fel azt az õ örökségük szerint, és térjenek vissza hozzám;
5 Azután oszszák fel azt magok közt hét részre. Júda maradjon meg a maga határaiban dél felõl, József háza pedig maradjon meg a maga határaiban észak felõl.
6 És ti írjátok le a földet hét részre, és hozzátok ide hozzám, hogy sorsot vessek itt néktek az Úr elõtt, a mi Istenünk elõtt.
7 Mert a Lévitáknak nincs részök ti közöttetek; mivelhogy az Úrnak papsága az õ örökségök; Gád pedig és Rúben és Manassé fél nemzetsége megkapták az õ örökségöket a Jordánon túl napkelet felé, a mit Mózes, az Úrnak szolgája adott vala nékik.
8 És felkelének azok a férfiak, és elmenének. Parancsola pedig Józsué azoknak, a kik elmenének, hogy leírják a földet, mondván: Menjetek el és járjátok el a földet, és írjátok le azt, azután térjetek vissza hozzám, és itt vetek néktek sorsot Silóban, az Úr elõtt.
9 Elmenének azért a férfiak, és által menének a földön, és leírák azt városonként hét részre, könyvben, azután visszatérének Józsuéhoz a táborba, Silóba.
10 És sorsot vete nékik Józsué Silóban az Úr elõtt, és elosztá ott Józsué a földet Izráel fiai között az õ osztályrészeik szerint.
11 És kijöve a Benjámin fiai nemzetségének sors szerint való része az õ családjaik szerint; és pedig esék az õ sors szerint való részöknek határa a Júda fiai és a József fiai közé.
12 Vala pedig az õ határok az északi oldalon a Jordántól fogva, és felméne a határ Jérikhó háta mögé észak felé, azután felméne a hegyre napnyugat felé, a szélei pedig Béth-Aven pusztájánál valának.
13 Onnan pedig átmegy a határ Luz-felé, Lúznak azaz Béthelnek háta mögé dél felõl; azután alámegy a határ Ataroth-Adárnak a hegyen, a mely dél felõl van alsó Béth-Horontól.
14 Majd tovább megy a határ, és kerül a nyugoti oldalnak dél felé, attól a hegytõl, a mely átellenben van Béth-Horonnal délrõl; a szélei pedig Kirjáth-Baál, azaz Kirjáth-Jeárim felé, a Júda fiainak városa felé vannak. Ez a napnyugoti határ.
15 A déli oldala pedig van Kirjáth-Jeárim szélétõl kezdve, és megy a határ napnyugot felé, megy a Nefthoa vizének kútfejéhez.
16 Azután alámegy a határ a hegynek széléhez, a mely átellenben van a Hinnom fiának völgyével, a mely észak felé van a Refaim völgyében; alámegy a Hinnom völgyébe is a Jebuzeus mellett dél felé, és alámegy a Rógel forrásához.
17 És kerül észak felõl, és megy Én-Semesnek, azután megy Gelilothnak, a mely átellenben van az Adummimba felvivõ úttal; majd alámegy Bohánnak, a Rúben fiának kövéhez.
18 És átmegy az Arabával átellenben levõ oldalra észak felé, és alámegy Arabába is.
19 Átmegy a határ azután Béth-Hogla oldalára észak felé; a határ szélei pedig északnak a Sóstenger csúcsánál, délnek a Jordán végénél vannak. Ez a dél felé való határ.
20 A Jordán pedig határolja azt a napkelet felõl való oldalról. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ határaik szerint köröskörül, az õ családjaik szerint.
21 A Benjámin fiai nemzetségének városai pedig az õ családjaik szerint [ezek]: Jérikhó, Béth-Hogla, és Emek-Keczicz;
22 Béth-Arábá, Czemaraim és Béthel;
23 Avvim, Pára és Ofra;
24 Kefár-Amóni, Ofni és Gába. Tizenkét város és azoknak falui.
25 Gibeon, Ráma és Beéroth;
26 Miczpe, Kefira és Mócza;
27 Rekem, Jirpeél és Thareala;
28 Czéla, Elef és Jebuzeus, azaz Jeruzsálem, Gibeath, Kirjáth. Tizennégy város és ezeknek falui. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ családjaik szerint.
1 以 色 列 的 全 會 眾 都 聚 集 在 示 羅 、 把 會 幕 設 立 在 那 裡 、 那 地 已 經 被 他 們 制 伏 了 。
2 以 色 列 人 中 其 餘 的 七 個 支 派 、 還 沒 有 分 給 他 們 地 業 。
3 約 書 亞 對 以 色 列 人 說 、 耶 和 華 你 們 列 祖 的 神 所 賜 給 你 們 的 地 、 你 們 耽 延 不 去 得 、 要 到 幾 時 呢 .
4 你 們 每 支 派 當 選 舉 三 個 人 、 我 要 打 發 他 們 去 、 他 們 就 要 起 身 走 遍 那 地 、 按 著 各 支 派 應 得 的 地 業 寫 明 . 〔 或 作 畫 圖 〕 就 回 到 我 這 裡 來 。
5 他 們 要 將 地 分 作 七 分 . 猶 大 仍 在 南 方 、 住 在 他 的 境 內 . 約 瑟 家 仍 在 北 方 、 住 在 他 的 境 內 .
6 你 們 要 將 地 分 作 七 分 、 寫 明 了 拿 到 我 這 裡 來 . 我 要 在 耶 和 華 我 們 神 面 前 、 為 你 們 拈 鬮 。
7 利 未 人 在 你 們 中 間 沒 有 分 、 因 為 供 耶 和 華 祭 司 的 職 任 就 是 他 們 的 產 業 。 迦 得 支 派 、 流 便 支 派 、 和 瑪 拿 西 半 支 派 、 已 經 在 約 但 河 東 得 了 地 業 、 就 是 耶 和 華 僕 人 摩 西 所 給 他 們 的 。
8 劃 地 勢 的 人 起 身 去 的 時 候 、 約 書 亞 囑 咐 他 們 說 、 你 們 去 走 遍 那 地 、 劃 明 地 勢 、 就 回 到 我 這 裡 來 。 我 要 在 示 羅 這 裡 耶 和 華 面 前 、 為 你 們 拈 鬮 。
9 他 們 就 去 了 、 走 遍 那 地 、 按 著 城 邑 分 作 七 分 、 寫 在 冊 子 上 、 回 到 示 羅 營 中 見 約 書 亞 。
10 約 書 亞 就 在 示 羅 耶 和 華 面 前 、 為 他 們 拈 鬮 . 約 書 亞 在 那 裡 按 著 以 色 列 人 的 支 派 、 將 地 分 給 他 們 。
11 便 雅 憫 支 派 、 按 著 宗 族 拈 鬮 所 得 之 地 、 是 在 猶 大 、 約 瑟 子 孫 中 間 .
12 他 們 的 北 界 、 是 從 約 但 河 起 、 往 上 貼 近 耶 利 哥 的 北 邊 、 又 往 西 通 過 山 地 、 直 到 伯 亞 文 的 曠 野 。
13 從 那 裡 往 南 接 連 到 路 斯 、 貼 近 路 斯 、 ( 路 斯 就 是 伯 特 利 ) 又 下 到 亞 他 綠 亞 達 、 靠 近 下 伯 和 崙 南 邊 的 山 .
14 從 那 裡 往 西 、 又 轉 向 南 、 從 伯 和 崙 南 對 面 的 山 、 直 達 到 猶 大 人 的 城 基 列 巴 力 、 ( 基 列 巴 力 就 是 基 列 耶 琳 ) 這 是 西 界 。
15 南 界 、 是 從 基 列 耶 琳 的 儘 邊 起 、 往 西 達 到 尼 弗 多 亞 的 水 源 .
16 又 下 到 欣 嫩 子 谷 對 面 山 的 儘 邊 、 就 是 利 乏 音 谷 北 邊 的 山 . 又 下 到 欣 嫩 谷 、 貼 近 耶 布 斯 的 南 邊 、 又 下 到 隱 羅 結 .
17 又 往 北 通 到 隱 示 麥 、 達 到 亞 都 冥 坡 對 面 的 基 利 綠 、 又 下 到 流 便 之 子 波 罕 的 磐 石 .
18 又 接 連 到 亞 拉 巴 對 面 、 往 北 下 到 亞 拉 巴 .
19 又 接 連 到 伯 曷 拉 的 北 邊 、 直 通 到 鹽 海 的 北 汊 、 就 是 約 但 河 的 南 頭 、 這 是 南 界 。
20 東 界 是 約 但 河 . 這 是 便 雅 憫 人 按 著 宗 族 照 他 們 四 圍 的 交 界 、 所 得 的 地 業 。
21 便 雅 憫 支 派 按 著 宗 族 所 得 的 城 邑 、 就 是 耶 利 哥 、 伯 曷 拉 、 伊 麥 基 悉 、
22 伯 亞 拉 巴 、 洗 瑪 臉 、 伯 特 利 、
23 亞 文 、 巴 拉 、 俄 弗 拉 、
24 基 法 阿 摩 尼 、 俄 弗 尼 、 迦 巴 、 共 十 二 座 城 、 還 有 屬 城 的 村 莊 .
25 又 有 基 遍 、 拉 瑪 、 比 錄 、
26 米 斯 巴 、 基 非 拉 、 摩 撒 、
27 利 堅 、 伊 利 毘 勒 、 他 拉 拉 、
28 洗 拉 、 以 利 弗 、 耶 布 斯 、 ( 耶 布 斯 就 是 耶 路 撒 冷 ) 基 比 亞 、 基 列 、 共 十 四 座 城 、 還 有 屬 城 的 村 莊 . 這 是 便 雅 憫 人 按 著 宗 族 所 得 的 地 業 。