1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,

2 Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök idõknek elõtte,

3 Megjelentette pedig a maga idejében az õ beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:

4 Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

5 A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam;

6 Ha van feddhetetlen, egy feleségû férfiú, a kinek hívõ, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.

7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedõ, nem rút nyerészkedõ;

8 Hanem vendégszeretõ, jónak kedvelõje, mértékletes, igaz, tiszta, maga tûrtetõ;

9 A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyõzhesse az ellenkezõket.

10 Mert van sok engedetlen, hiába való beszédû és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésbõl valók,

11 A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.

12 Azt mondta valaki közülök, az õ saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.

13 E bizonyság igaz: annakokáért fedd õket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,

14 Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvetõ emberek parancsolataira.

15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertõztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertõztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.

16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.

1   神 的 僕 人 、 耶 穌 基 督 的 使 徒 保 羅 、 憑 著   神 選 民 的 信 心 、 與 敬 虔 真 理 的 知 識 、

2 盼 望 那 無 謊 言 的   神 、 在 萬 古 之 先 所 應 許 的 永 生 、

3 到 了 日 期 、 藉 著 傳 揚 的 工 夫 、 把 他 的 道 顯 明 了 . 這 傳 揚 的 責 任 、 是 按 著   神 我 們 救 主 的 命 令 交 託 了 我 。

4 現 在 寫 信 給 提 多 、 就 是 照 著 我 們 共 信 之 道 作 我 真 兒 子 的 . 願 恩 惠 平 安 、 從 父   神 和 我 們 的 救 主 基 督 耶 穌 歸 與 你 。

5 我 從 前 留 你 在 革 哩 底 、 是 要 你 將 那 沒 有 辦 完 的 事 都 辦 整 齊 了 、 又 照 我 所 吩 咐 你 的 、 在 各 城 設 立 長 老 .

6 若 有 無 可 指 責 的 人 、 只 作 一 個 婦 人 的 丈 夫 、 兒 女 也 是 信 主 的 、 沒 有 人 告 他 們 是 放 蕩 不 服 約 束 的 、 就 可 以 設 立 。

7 監 督 既 是   神 的 管 家 、 必 須 無 可 指 責 、 不 任 性 、 不 暴 躁 、 不 因 酒 滋 事 、 不 打 人 、 不 貪 無 義 之 財 、

8 樂 意 接 待 遠 人 、 好 善 、 莊 重 、 公 平 、 聖 潔 、 自 持 .

9 堅 守 所 教 真 實 的 道 理 、 就 能 將 純 正 的 教 訓 勸 化 人 . 又 能 把 爭 辯 的 人 駁 倒 了 。

10 因 為 有 許 多 人 不 服 約 束 、 說 虛 空 話 、 欺 哄 人 . 那 奉 割 禮 的 、 更 是 這 樣 。

11 這 些 人 的 口 總 要 堵 住 . 他 們 因 貪 不 義 之 財 、 將 不 該 教 導 的 教 導 人 、 敗 壞 人 的 全 家 。

12 有 革 哩 底 人 中 的 一 個 本 地 先 知 說 、 『 革 埋 底 人 常 說 謊 話 、 乃 是 惡 獸 、 又 饞 又 懶 . 』

13 這 個 見 證 是 真 的 。 所 以 你 要 嚴 嚴 的 責 備 他 們 、 使 他 們 在 真 道 上 純 全 無 疵 .

14 不 聽 猶 太 人 荒 渺 的 言 語 、 和 離 棄 真 道 之 人 的 誡 命 。

15 在 潔 淨 的 人 、 凡 物 都 潔 淨 . 在 污 穢 不 信 的 人 、 甚 麼 都 不 潔 淨 . 連 心 地 和 天 良 、 也 都 污 穢 了 。

16 他 們 說 是 認 識   神 、 行 事 卻 和 他 相 背 . 本 是 可 憎 惡 的 、 是 悖 逆 的 、 在 各 樣 的 善 事 上 是 可 廢 棄 的 。