1 És lõn Józsué halála után, hogy megkérdék az Izráel fiai az Urat, mondván: Ki menjen legelõször közülünk a Kananeusra, hogy hadakozzék õ ellene?
2 És monda az Úr: Júda menjen! Ímé az õ kezébe adtam [azt] a földet.
3 Ekkor monda Júda az õ atyjafiának Simeonnak: Jer velem együtt a nékem sors által jutott örökségbe, hogy hadakozzunk a Kananeus ellen, és én is elmegyek veled a néked sors által jutott örökségbe. És Simeon elméne vele.
4 És felméne Júda, és kezökbe adá az Úr a Kananeust és a Perizeust, és levágtak közülök Bézekben tízezer embert.
5 És találák Adonibézeket Bézekben, és hadakozának õ ellene, és megverék a Kananeust és a Perizeust.
6 És megfutamodott Adonibézek, de ûzõbe vevék, és elfogván õt, elvágták kezeinek és lábainak hüvelykújjait.
7 Ekkor monda Adonibézek: Hetven király szedeget vala asztalom alatt, a kiknek elvágattam kezeik és lábaik hüvelykujjait; a mint én cselekedtem, úgy fizetett nékem az Isten. Azután elvivék õt Jeruzsálembe, és ott meghala.
8 Azután Jeruzsálem ellen hadakoztak a Júda fiai, és elfoglalván azt, [lakosait] levágták fegyvernek élivel, a várost pedig lángba borították.
9 Azután pedig alámenének a Júda fiai, hogy harczoljanak a hegységen, a déli tartományban és a lapályon lakó Kananeus ellen.
10 És elment Júda a Hebronban lakó Kananeus ellen, - Hebron neve azelõtt Kirjáth-Arba volt, - és megverték Sésait, Achimánt és Thalmáit.
11 Onnan pedig méne Debir lakói ellen. Debir neve pedig azelõtt Kirjáth- Széfer volt.
12 És monda Káleb: A ki Kirjáth-Széfert megveri és elfoglalja, annak feleségül adom az én leányomat, Akszát.
13 És elfoglalá azt Othniel, Kénáz fia, Káleb öcscse, és néki adá Akszát, az õ leányát feleségül.
14 És lõn, hogy a mikor eljöve az, biztatá õt, hogy kérjen mezõt az õ atyjától. Leszálla azért a szamárról, Káleb pedig monda néki: Mi bajod van?
15 Õ pedig monda néki: Adj áldást nékem: mert déli vidékre helyheztettél engem, adj most vízforrásokat is. És néki adá Káleb a felsõ forrást és az alsó forrást.
16 És Keneusnak, a Mózes ipának fiai is felmentek a pálmák városából a Júda fiaival a Júda pusztájára, mely délre van Aradtól, és elmentek és letelepedtek a nép között.
17 És elment Júda az õ atyjafiával, Simeonnal, és megverék a Czéfátban lakó Kananeust, és elpusztították azt, és elnevezték a várost Hormának.
18 Azután elfoglalta Júda Gázát és annak határát, Askelont és annak határát, Ekront és annak határát.
19 Vala pedig az Úr Júdával, és kiûzé a hegység [lakóit]; de a völgy lakóit nem lehetett kiûzni, mert vas-szekereik voltak.
20 És Kálebnek adták Hebront, a mint meghagyta volt Mózes, és kiûzé onnan Anák három fiát.
21 De a Jebuzeust, Jeruzsálemnek lakóját nem ûzték el a Benjámin fiai, és ezért lakik a Jebuzeus a Benjámin fiaival Jeruzsálemben még máig is.
22 És felméne a József háza is, Béthel ellen, és az Úr volt õ vele.
23 És kikémlelteté a József háza Béthelt. A város neve pedig régenten Lúz volt.
24 És látának a kémek egy férfiút, a ki a városból jött vala, és mondának néki: Mutasd meg a város bejárását, és irgalmasságot cselekszünk veled.
25 És mikor ez megmutatta nékik a város bejárását, a várost fegyver élére hányták; de azt a férfiút és egész házanépét elbocsáták.
26 És elment az a férfiú a Khitteusok földére, és várost épített, és elnevezé azt Lúznak. Ez annak neve mind e mai napig.
27 És nem ûzte el Manassé [a lakosokat] sem Béthseánból és annak mezõvárosaiból, sem Taanakból és mezõvárosaiból, sem Dórból és mezõvárosaiból, sem a Jibleámnak és mezõvárosainak lakosait, sem Megiddónak és mezõvárosainak lakosait. És a Kananeusnak tetszett ott lakni azon a földön.
28 És mikor Izráel megerõsödött, adófizetõjévé tette a Kananeust; de elûzni nem ûzte el.
29 És Efraim sem ûzte ki a Kananeust, a ki Gézerben lakott; hanem a Kananeus ott lakott közöttük Gézerben.
30 Zebulon sem ûzte el sem Kitron lakosait, sem Nahalólnak lakóit, hanem közöttük lakozott a Kananeus, és adófizetõikké lettek.
31 Áser sem ûzte el sem Akkó, sem Sidon, sem Akhláb, sem Akzib, sem Helba, sem Afik, sem Rehob lakóit.
32 És ott lakott Áser a Kananeusok, a föld lakói között, mert nem ûzte el õket.
33 Nafthali sem ûzte el sem Béth-Semes lakosait, sem Béth-Anath lakóit, hanem [ott] lakott a Kananeusok, a föld lakói között, és Béth-Semes és Béth-Anath lakói adófizetõikké lettek.
34 Az Emoreusok pedig felszorították a Dán fiait a hegységbe, mert nem engedték meg, hogy lejõjjenek a völgybe.
35 És az Emoreusoknak tetszett ott lakni a Héresz hegységen, Ajalonban és Saalbimban; de mikor a József házának keze rájok nehezedett, adófizetõkké lettek.
36 Az Emoreusok határa pedig az Akrabbim hágójától és Sélától fölfelé volt.
1 Efter Josvas død spurte Israels barn Herren: Hvem av oss skal først dra op mot kana'anittene og stride mot dem?
2 Og Herren sa: Juda skal dra op; jeg har gitt landet i hans hånd.
3 Da sa Juda til sin bror Simeon: Dra op med mig til min lodd og la oss stride mot kana'anittene! Så skal jeg og dra med dig til din lodd. Og Simeon drog med ham.
4 Så drog Juda op, og Herren gav kana'anittene og ferisittene i deres hånd; de slo dem i Besek, ti tusen mann.
5 I Besek traff de på Adoni-Besek og stred mot ham; de slo kana'anittene og ferisittene,
6 men Adoni-Besek flyktet, og de forfulgte ham og grep ham og avhugg hans tommelfingrer og tommeltær.
7 Da sa Adoni-Besek: Sytti konger med avhugne tommelfingrer og tommeltær sanket smuler under mitt bord; som jeg gjorde, har Gud gjort mot mig igjen. Og de førte ham til Jerusalem, og der døde han.
8 Og Judas barn stred mot Jerusalem og inntok det og slo det med sverdets egg, og de satte ild på byen.
9 Siden drog Judas barn ned for å krige mot de kana'anitter som bodde i fjellbygdene og i sydlandet og i lavlandet.
10 Og Juda drog imot de kana'anitter som bodde i Hebron - Hebrons navn var før Kirjat-Arba - og de slo Sesai og Akiman og Talmai.
11 Derfra drog han mot innbyggerne i Debir - Debirs navn var før Kirjat-Sefer.
12 Og Kaleb sa: Den som vinner over Kirjat-Sefer og inntar det, ham vil jeg gi min datter Aksa til hustru.
13 Og kenisitten Otniel, Kalebs yngre bror, inntok det; og han gav ham sin datter Aksa til hustru.
14 Og da hun kom (til sin manns hus), egget hun ham til å be hennes far om en jordeiendom, og hun sprang ned av asenet. Da sa Kaleb til henne: Hvad vil du?
15 Hun svarte: Gi mig en avskjedsgave! Du har giftet mig bort til dette tørre sydlandet, gi mig nu vannkilder! Så gav Kaleb henne de øvre og de nedre kilder.
16 Efterkommerne av kenitten, Moses' svoger, drog med Judas barn fra Palmestaden* op til Juda ørken, som ligger sønnenfor Arad; og de kom og bosatte sig blandt folket der. / {* 5MO 34, 3.}
17 Siden drog Juda ut med sin bror Simeon, og de slo de kana'anitter som bodde i Sefat; de slo byen med bann; derfor kalte de den Horma.
18 Og Juda inntok Gasa med tilhørende bygder og Askalon med tilhørende bygder og Ekron med tilhørende bygder.
19 Og Herren var med Juda, så han tok fjellbygdene i eie; men han var ikke i stand til å drive bort innbyggerne i dalen, for de hadde jernvogner.
20 Og de gav Hebron til Kaleb, således som Moses hadde sagt, og han drev de tre Anaks sønner bort derfra.
21 Men jebusittene, som bodde i Jerusalem, fikk Benjamins barn ikke drevet bort, og jebusittene blev boende sammen med Benjamins barn i Jerusalem og har bodd der til denne dag.
22 Josefs barn drog også ut; de gikk imot Betel, og Herren var med dem.
23 Og Josefs barn sendte speidere til Betel - byen hette før Luz -
24 og speiderne fikk se en mann som gikk ut av byen, og de sa til ham: Vis oss hvor vi kan komme inn i byen! Så vil vi vise barmhjertighet mot dig.
25 Og han viste dem hvor de kunde komme inn i byen, og de slo byen med sverdets egg; men mannen og hele hans slekt lot de gå.
26 Og mannen drog til hetittenes land, og han bygget en by og kalte den Luz; det navn har den hatt til denne dag.
27 Men Manasse drev ikke bort innbyggerne i Bet-Sean med tilhørende småbyer eller i Ta'anak med tilhørende småbyer eller innbyggerne i Dor med tilhørende småbyer eller innbyggerne i Jibleam med tilhørende småbyer eller innbyggerne i Megiddo med tilhørende småbyer; og det lyktes kana'anittene å bli boende der i landet.
28 Men da Israel blev sterkt, gjorde de kana'anittene arbeidspliktige, men de drev dem ikke bort.
29 Og Efra'im drev ikke bort de kana'anitter som bodde i Geser, men kana'anittene blev boende midt iblandt dem i Geser.
30 Sebulon drev ikke bort innbyggerne i Kitron og innbyggerne i Nahalol, men kana'anittene blev boende midt iblandt dem og blev arbeidspliktige.
31 Aser drev ikke bort innbyggerne i Akko og innbyggerne i Sidon og Ahlab og Aksib og Helba og Afik og Rehob,
32 men aserittene bosatte sig midt iblandt kana'anittene som bodde i landet; de drev dem ikke bort.
33 Naftali drev ikke bort innbyggerne i Bet-Semes og innbyggerne i Bet-Anat, men bosatte sig midt iblandt kana'anittene som bodde i landet, og innbyggerne i Bet-Semes og Bet-Anat blev arbeidspliktige under dem.
34 Og amorittene trengte Dans barn op i fjellene; de lot dem ikke få komme ned i dalen.
35 Det lyktes amorittene å bli boende i Har-Heres, i Ajalon og i Sa'albim; men Josefs barns hånd lå tungt på dem, og de blev arbeidspliktige.
36 Amorittenes grense gikk fra Akrabbim-skaret, fra Hassela og opefter.