1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?
5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?
8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!
10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]
15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.
16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.
17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.
20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.
21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.
22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.
23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.
25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.
27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.
33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.
1 Siehe, eines jeden Hoffnung wird betrogen: wird man nicht schon bei seinem Anblick niedergeworfen?
2 Niemand ist so kühn, daß er ihn aufreize. Und wer ist es, der sich vor mein Angesicht stellen dürfte?
3 Wer hat mir zuvor gegeben? Und ich werde ihm vergelten. Was unter dem ganzen Himmel ist, ist mein.
4 Nicht schweigen will ich von seinen Gliedern und von seiner Kraftfülle Eig. von dem, was seine Kraftfülle betrifft und von der Schönheit seines Baues.
5 Wer deckte die Oberfläche seines Gewandes auf? In sein Doppelgebiß, wer dringt da hinein?
6 Wer tat die Pforte Eig. die Türflügel seines Angesichts auf? Der Kreis seiner Zähne ist ein Schrecken.
7 Ein Stolz sind seine starken Schilder, O. die Rinnen seiner Schilder jedes einzelne verschlossen mit festem Siegel.
8 Eines fügt sich ans andere, und keine Luft dringt dazwischen;
9 Stück an Stück hangen sie fest zusammen, greifen ineinander und trennen sich nicht.
10 Sein Niesen strahlt Licht aus, und seine Augen sind gleich den Wimpern der Morgenröte.
11 Aus seinem Rachen gehen Fackeln, sprühen feurige Funken hervor.
12 Aus seinen Nüstern fährt Rauch, wie aus einem siedenden Topfe und Kessel. O. und brennende Binsen
13 Sein Hauch entzündet Kohlen, und eine Flamme fährt aus seinem Rachen.
14 In seinem Halse wohnt Stärke, und die Angst hüpft vor ihm her.
15 Die Wampen seines Fleisches schließen an, sind ihm fest angegossen, unbeweglich.
16 Sein Herz ist hart Eig. fest, zähe wie Stein, und hart wie ein unterer Mühlstein.
17 Vor seinem Erheben fürchten sich Starke, vor Verzagtheit geraten sie außer sich.
18 Trifft man ihn mit dem Schwerte, es hält nicht stand, noch Speer, noch Wurfspieß, noch Harpune. O. Wurfpfeil
19 Das Eisen achtet er für Stroh, das Erz für faules Holz.
20 Der Pfeil jagt ihn nicht in die Flucht, Schleudersteine verwandeln sich ihm in Stoppeln.
21 Wie Stoppeln gilt ihm die Keule, und er verlacht das Sausen des Wurfspießes.
22 Unter ihm sind scharfe Eig. schärfste Scherben; einen Dreschschlitten breitet er hin auf den Schlamm.
23 Er macht die Tiefe sieden wie einen Topf, macht das Meer wie einen Salbenkessel.
24 Hinter ihm leuchtet der Pfad, man könnte die Tiefe für graues Haar halten.
25 Auf Erden ist keiner ihm gleich, der geschaffen ist ohne Furcht.
26 Alles Hohe sieht er an; er ist König über alle wilden Tiere. S. die Anm. zu [Kap. 28,8]