1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyrõl leszállani, egybegyûle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lõn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földébõl kihozott.2 És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggõket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggõket füleirõl, és elvivék Áronhoz.4 És elvevé kezökbõl, és alakítá azt vésõvel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földérõl.5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az elõtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égõáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földébõl.8 Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földébõl.9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.10 Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törûljem el õket: Téged azonban nagy néppé teszlek.11 De Mózes esedezék az Úrnak, az õ Istenének színe elõtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erõvel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Égyiptomnak földérõl?12 Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki õket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje õket a föld színérõl? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelrõl a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyrõl szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az õ népére.15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyrõl, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felõl, mind más felõl beírva.16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban.18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyõzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezébõl a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.20 Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tûzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival.21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bûnbe keverted?22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.23 Mert [azt] mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik elõttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földérõl kihozott, nem tudjuk mint lõn dolga.24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tûzbe vetettem, és e borjú formáltaték.25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala õket, ellenségeik csúfjára.26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyûlének õ hozzá mind a Lévi fiai.27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az õ attyafiát, barátját és rokonságát.28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népbõl úgymint háromezer férfiú.29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az õ fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bûnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bûneiteknek.31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bûnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.32 De most bocsásd meg bûnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedbõl, a melyet írtál.33 És monda az Úr Mózesnek: A ki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvembõl.34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy elõtted; és az én látogatásom napján ezt az õ bûnöket is meglátogatom.35 És megverte az Úr a népet ezért [is], a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.

1 Or il popolo, vedendo che Mosè tardava a scender dal monte, si radunò intorno ad Aaronne e gli disse: Orsù, facci un dio, che ci vada dinanzi; poiché, quanto a Mosè, a quest’uomo che ci ha tratto dal paese d’Egitto, non sappiamo che ne sia stato".2 E Aaronne rispose loro: "Staccate gli anelli d’oro che sono agli orecchi delle vostre mogli, dei vostri figliuoli e delle vostre figliuole, e portatemeli".3 E tutto il popolo si staccò dagli orecchi gli anelli d’oro e li portò ad Aaronne,4 il quale li prese dalle loro mani, e, dopo averne cesellato il modello, ne fece un vitello di getto. E quelli dissero: "O Israele, questo è il tuo dio che ti ha tratto dal paese d’Egitto!"5 Quando Aaronne vide questo, eresse un altare davanti ad esso, e fece un bando che diceva: "Domani arà festa in onore dell’Eterno!"6 E l’indomani, quelli si levarono di buon’ora, offrirono olocausti e recarono de’ sacrifizi di azioni di grazie; e il popolo si adagiò per mangiare e bere, e poi si alzò per divertirsi.7 E l’Eterno disse a Mosè: "Va’, scendi; perché il tuo popolo che hai tratto dal paese d’Egitto, s’è corrotto;8 si son presto sviati dalla strada ch’io avevo loro ordinato di seguire; si son fatti un vitello di getto, l’hanno adorato, gli hanno offerto sacrifizi, e hanno detto: O Israele, questo è il tuo dio che ti ha tratto dal paese d’Egitto".9 L’Eterno disse ancora a Mosè: "Ho considerato bene questo popolo; ecco, è un popolo di collo duro.10 Or dunque, lascia che la mia ira s’infiammi contro a loro, e ch’io li consumi! ma di te io farò una grande nazione".11 Allora Mosè supplicò l’Eterno, il suo Dio, e disse: "Perché, o Eterno, l’ira tua s’infiammerebbe contro il tuo popolo che hai tratto dal paese d’Egitto con gran potenza e con mano forte?12 Perché direbbero gli Egiziani: Egli li ha tratti fuori per far loro del male, per ucciderli su per le montagne e per sterminarli di sulla faccia della terra? Calma l’ardore della tua ira e pèntiti del male di cui minacci il tuo popolo.13 Ricordati d’Abrahamo, d’Isacco e d’Israele, tuoi servi, ai quali giurasti per te stesso, dicendo loro: Io moltiplicherò la vostra progenie come le stelle de’ cieli; darò alla vostra progenie tutto questo paese di cui vi ho parlato, ed essa lo possederà in perpetuo".14 E l’Eterno si pentì del male che avea detto di fare al suo popolo.15 Allora Mosè si voltò e scese dal monte con le due tavole della testimonianza nelle mani: tavole scritte d’ambo i lati, di qua e di là.16 Le tavole erano opera di Dio, e la scrittura era scrittura di Dio, incisa sulle tavole.17 Or Giosuè, udendo il clamore del popolo che gridava, disse a Mosè: "S’ode un fragore di battaglia nel campo".18 E Mosè rispose: "Questo non è né grido di vittoria, né grido di vinti; il clamore ch’io odo e di gente che canta".19 E come fu vicino al campo vide il vitello e le danze; e l’ira di Mosè s’infiammò, ed egli gettò dalle mani le tavole e le spezzò appiè del monte.20 Poi prese il vitello che quelli avea fatto, lo bruciò col fuoco, lo ridusse in polvere, sparse la polvere sull’acqua, la fece bere ai figliuoli d’Israele.21 E Mosè disse ad Aaronne: "Che t’ha fatto questo popolo, che gli hai tirato addosso un sì gran peccato?"22 Aaronne rispose: "L’ira del mio signore non s’infiammi; tu conosci questo popolo, e sai ch’è inclinato al male.23 Essi m’hanno detto: Facci un di che ci vada dinanzi; poiché, quanto Mosè, a quest’uomo che ci ha tratti dal paese d’Egitto, non sappiamo che ne sia stato.24 E io ho detto loro: Chi ha dell’oro se lo levi di dosso! Essi me l’hanno dato; io l’ho buttato nel fuoco, e n’è venuto fuori questo vitello".25 Quando Mosè vide che il popolo era senza freno e che Aaronne lo avea lasciato sfrenarsi esponendolo all’obbrobrio de’ suoi nemici,26 si fermò all’ingresso del campo, e disse: "Chiunque è per l’Eterno, venga a me!" E tutti i figliuoli di evi si radunarono presso a lui.27 Ed egli disse loro: "Così dice l’Eterno, l’Iddio d’Israele: Ognun di voi si metta la spada al fianco; passate e ripassate nel campo, da una porta all’altra d’esso, e ciascuno uccida il fratello, ciascuno l’amico, ciascuno il vicino!"28 I figliuoli di Levi eseguirono l’ordine di Mosè e in quel giorno caddero circa tremila uomini.29 Or Mosè avea detto: "Consacratevi oggi all’Eterno, anzi ciascuno si consacri a prezzo del proprio figliuolo e del proprio fratello, onde l’Eterno v’impartisca una benedizione".30 L’indomani Mosè disse al popolo: "Voi avete commesso un gran peccato; ma ora io salirò all’Eterno; orse otterrò che il vostro peccato vi sia perdonato".31 Mosè dunque tornò all’Eterno e disse: "Ahimè, questo popolo ha commesso un gran peccato, e s’è fatto un dio d’oro;32 nondimeno, perdona ora il loro peccato! Se no, deh, cancellami dal tuo libro che hai scritto!"33 E l’Eterno rispose a Mosè: "Colui che ha peccato contro di me, quello cancellerò dal mio libro!34 Or va’, conduci il popolo dove t’ho detto. Ecco, il mio angelo andrà dinanzi a te; ma nel giorno che verrò a punire, io li punirò del loro peccato".35 E l’Eterno percosse il popolo, perch’esso era l’autore del vitello che Aaronne avea fatto.