1 Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.

2 Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.

3 Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.

4 Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

5 Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.

6 Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.

7 Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

8 Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

9 Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?

10 Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.

11 Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.

12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.

13 De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.

14 Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.

15 A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.

16 Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.

17 És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.

18 Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].

19 Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.

20 Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.

21 Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?

22 Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része [e világban:] mert ki hozhatja õt [vissza,] hogy lássa, mi lesz õ utána?

1 To every thing there is a season, and a time to every purpose under the heaven: 2 A time to be born, and a time to die; a time to plant, and a time to pluck up that which is planted; 3 A time to kill, and a time to heal; a time to break down, and a time to build up; 4 A time to weep, and a time to laugh; a time to mourn, and a time to dance; 5 A time to cast away stones, and a time to gather stones together; a time to embrace, and a time to refrain from embracing; 6 A time to get, and a time to lose; a time to keep, and a time to cast away; 7 A time to rend, and a time to sew; a time to keep silence, and a time to speak; 8 A time to love, and a time to hate; a time of war, and a time of peace. 9 What profit hath he that worketh in that wherein he laboureth? 10 I have seen the travail, which God hath given to the sons of men to be exercised in it.

11 He hath made every thing beautiful in his time: also he hath set the world in their heart, so that no man can find out the work that God maketh from the beginning to the end. 12 I know that there is no good in them, but for a man to rejoice, and to do good in his life. 13 And also that every man should eat and drink, and enjoy the good of all his labour, it is the gift of God. 14 I know that, whatsoever God doeth, it shall be for ever: nothing can be put to it, nor any thing taken from it: and God doeth it, that men should fear before him. 15 That which hath been is now; and that which is to be hath already been; and God requireth that which is past.

16 And moreover I saw under the sun the place of judgment, that wickedness was there; and the place of righteousness, that iniquity was there. 17 I said in mine heart, God shall judge the righteous and the wicked: for there is a time there for every purpose and for every work. 18 I said in mine heart concerning the estate of the sons of men, that God might manifest them, and that they might see that they themselves are beasts. 19 For that which befalleth the sons of men befalleth beasts; even one thing befalleth them: as the one dieth, so dieth the other; yea, they have all one breath; so that a man hath no preeminence above a beast: for all is vanity. 20 All go unto one place; all are of the dust, and all turn to dust again. 21 Who knoweth the spirit of man that goeth upward, and the spirit of the beast that goeth downward to the earth? 22 Wherefore I perceive that there is nothing better, than that a man should rejoice in his own works; for that is his portion: for who shall bring him to see what shall be after him?