1 És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán.
2 És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész gyülekezet: Vajha megholtunk volna Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk!
3 Miért is visz be minket az Úr arra a földre? hogy fegyver miatt hulljunk el? feleségeink és a kicsinyeink prédára legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Égyiptomba?
4 És mondának egymásnak: Szerezzünk elõttünk járót, és térjünk vissza Égyiptomba.
5 Akkor arczczal leborulának Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész községe elõtt.
6 Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, a kik a földnek kémlelõi közül valók valának, meghasogaták ruháikat.
7 És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.
8 Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld.
9 Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétõl; mert õk nekünk [csak olyanok, mint a] kenyér; eltávozott tõlök az õ oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tõlök!
10 Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodék, hogy megkövezze õket: megjelenék az Úrnak dicsõsége a gyülekezet sátorában Izráel minden fiának.
11 És monda az Úr Mózesnek: Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek nékem, mind ama csudatételeim mellett sem, a melyeket cselekedtem közöttök?
12 Megverem õket döghalállal, és elvesztem õket; téged pedig nagy néppé teszlek, és õ nálánál erõsebbé.
13 És monda Mózes az Úrnak: Ha meghallják az égyiptombeliek (mert közülök hoztad fel e népet a te hatalmad által):
14 Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtõl szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhõd megállott õ rajtok, és felhõoszlopban jársz te õ elõttök nappal, éjjel pedig tûzoszlopban.
15 Hogyha mind egyig elveszted e népet, így szólanak majd e népek, a melyek hallották a te híredet, mondván:
16 Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, a mely felõl megesküdött nékik, azért öldöste le õket a pusztában.
17 Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván:
18 Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de [a bûnöst] nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.
19 Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig.
20 És monda az Úr: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint.
21 De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsõsége az egész földet.
22 Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsõségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak:
23 Nem látják meg azt a földet, a mely felõl megesküdtem az õ atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem.
24 De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem õt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az õ magva.
25 De Amálek és Kananeus lakik a völgyben; holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába, a veres tenger útján.
26 Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
27 Meddig [tûrjek] e gonosz gyülekezetnek, a mely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódásait, a kik zúgolódnak ellenem!
28 Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, a miképen szólottatok az én füleim hallására!
29 E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendõstõl fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem.
30 És nem mentek be arra a földre, a melyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve.
31 De kicsinyeiteket, a kik felõl azt mondtátok, hogy prédára lesznek; õket beviszem, és megismerik azt a földet, a melyet megútáltatok.
32 A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el.
33 A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában.
34 A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, ([tudniillik ]negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendõ), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat.
35 Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt mívelem az egész gonosz gyülekezettel, a mely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg.
36 A férfiak azért, a kiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földrõl:
37 Azok a férfiak azért, a kik rossz hírt terjesztének a földrõl, meghalának az Úr elõtt csapás által.
38 [Csak] Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, maradának életben ama férfiak közül, a kik mentek vala a földet megkémlelni.
39 A mint pedig elbeszélé Mózes e beszédeket Izráel fiainak, a nép felette igen keserge.
40 És felkelének reggel, és felmenének a hegy tetejére, mondván: Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, a melyrõl szólott az Úr, mert vétkeztünk.
41 És monda Mózes: Miért hágjátok át ilyen módon az Úr akaratát, holott nem sikerülhet az [néktek.]
42 Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek elõtt.
43 Mert az Amálek és a Kananeus van ott elõttetek, és fegyver által hulltok el. Mivelhogy elfordultatok az Úrtól, nem is lesz az Úr veletek.
44 Mindazáltal merészkedének felmenni a hegy tetejére; de az Úr szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdulának a táborból.
45 Alászálla azért az Amálek és a Kananeus, a ki lakik vala azon a hegyen, és megverék õket, és vágák õket mind Hormáig.
1 And all the congregation lifted up their voice, and cried; and the people wept that night. 2 And all the children of Israel murmured against Moses and against Aaron: and the whole congregation said unto them, Would God that we had died in the land of Egypt! or would God we had died in this wilderness! 3 And wherefore hath the LORD brought us unto this land, to fall by the sword, that our wives and our children should be a prey? were it not better for us to return into Egypt? 4 And they said one to another, Let us make a captain, and let us return into Egypt.
5 Then Moses and Aaron fell on their faces before all the assembly of the congregation of the children of Israel.
6 And Joshua the son of Nun, and Caleb the son of Jephunneh, which were of them that searched the land, rent their clothes: 7 And they spake unto all the company of the children of Israel, saying, The land, which we passed through to search it, is an exceeding good land. 8 If the LORD delight in us, then he will bring us into this land, and give it us; a land which floweth with milk and honey. 9 Only rebel not ye against the LORD, neither fear ye the people of the land; for they are bread for us: their defence is departed from them, and the LORD is with us: fear them not. 10 But all the congregation bade stone them with stones. And the glory of the LORD appeared in the tabernacle of the congregation before all the children of Israel.
11 And the LORD said unto Moses, How long will this people provoke me? and how long will it be ere they believe me, for all the signs which I have shewed among them? 12 I will smite them with the pestilence, and disinherit them, and will make of thee a greater nation and mightier than they.
13 And Moses said unto the LORD, Then the Egyptians shall hear it, (for thou broughtest up this people in thy might from among them;) 14 And they will tell it to the inhabitants of this land: for they have heard that thou LORD art among this people, that thou LORD art seen face to face, and that thy cloud standeth over them, and that thou goest before them, by day time in a pillar of a cloud, and in a pillar of fire by night.
15 Now if thou shalt kill all this people as one man, then the nations which have heard the fame of thee will speak, saying, 16 Because the LORD was not able to bring this people into the land which he sware unto them, therefore he hath slain them in the wilderness. 17 And now, I beseech thee, let the power of my Lord be great, according as thou hast spoken, saying, 18 The LORD is longsuffering, and of great mercy, forgiving iniquity and transgression, and by no means clearing the guilty, visiting the iniquity of the fathers upon the children unto the third and fourth generation. 19 Pardon, I beseech thee, the iniquity of this people according unto the greatness of thy mercy, and as thou hast forgiven this people, from Egypt even until now.
20 And the LORD said, I have pardoned according to thy word: 21 But as truly as I live, all the earth shall be filled with the glory of the LORD. 22 Because all those men which have seen my glory, and my miracles, which I did in Egypt and in the wilderness, and have tempted me now these ten times, and have not hearkened to my voice; 23 Surely they shall not see the land which I sware unto their fathers, neither shall any of them that provoked me see it: 24 But my servant Caleb, because he had another spirit with him, and hath followed me fully, him will I bring into the land whereinto he went; and his seed shall possess it. 25 (Now the Amalekites and the Canaanites dwelt in the valley.) To morrow turn you, and get you into the wilderness by the way of the Red sea.
26 And the LORD spake unto Moses and unto Aaron, saying, 27 How long shall I bear with this evil congregation, which murmur against me? I have heard the murmurings of the children of Israel, which they murmur against me. 28 Say unto them, As truly as I live, saith the LORD, as ye have spoken in mine ears, so will I do to you: 29 Your carcases shall fall in this wilderness; and all that were numbered of you, according to your whole number, from twenty years old and upward, which have murmured against me, 30 Doubtless ye shall not come into the land, concerning which I sware to make you dwell therein, save Caleb the son of Jephunneh, and Joshua the son of Nun. 31 But your little ones, which ye said should be a prey, them will I bring in, and they shall know the land which ye have despised. 32 But as for you, your carcases, they shall fall in this wilderness. 33 And your children shall wander in the wilderness forty years, and bear your whoredoms, until your carcases be wasted in the wilderness. 34 After the number of the days in which ye searched the land, even forty days, each day for a year, shall ye bear your iniquities, even forty years, and ye shall know my breach of promise. 35 I the LORD have said, I will surely do it unto all this evil congregation, that are gathered together against me: in this wilderness they shall be consumed, and there they shall die.
36 And the men, which Moses sent to search the land, who returned, and made all the congregation to murmur against him, by bringing up a slander upon the land, 37 Even those men that did bring up the evil report upon the land, died by the plague before the LORD. 38 But Joshua the son of Nun, and Caleb the son of Jephunneh, which were of the men that went to search the land, lived still. 39 And Moses told these sayings unto all the children of Israel: and the people mourned greatly.
40 And they rose up early in the morning, and gat them up into the top of the mountain, saying, Lo, we be here, and will go up unto the place which the LORD hath promised: for we have sinned. 41 And Moses said, Wherefore now do ye transgress the commandment of the LORD? but it shall not prosper. 42 Go not up, for the LORD is not among you; that ye be not smitten before your enemies. 43 For the Amalekites and the Canaanites are there before you, and ye shall fall by the sword: because ye are turned away from the LORD, therefore the LORD will not be with you. 44 But they presumed to go up unto the hill top: nevertheless the ark of the covenant of the LORD, and Moses, departed not out of the camp. 45 Then the Amalekites came down, and the Canaanites which dwelt in that hill, and smote them, and discomfited them, even unto Hormah.