1 Emlékeztessed õket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,
2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanusítván minden ember iránt.
3 Mert régenten mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygõk, különbözõ kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irígységben élõk, gyûlölségesek, egymást gyûlölõk valánk.
4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,
5 Nem az igazságnak cselekedeteibõl, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az õ irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdõje és a Szent Lélek megújítása által,
6 Melyet kitöltött reánk bõséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;
7 Hogy az õ kegyelmébõl megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erõsítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elõljárni azok, a kik Istenben hívõkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;
9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekrõl való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felõl való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.
10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
11 Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.
12 Mikor Ártemást vagy Tikhikust hozzád küldöm, siess hozzám jõni Nikápolyba; mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.
13 A törvénytudó Zénást és Apollóst gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen fogyatkozásuk.
14 Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elõl a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
15 Köszöntenek téged a velem levõk mindnyájan. Köszöntsd azokat, a kik szeretnek minket hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.
1 Put them in mind to be subject to principalities and powers, to obey magistrates, to be ready to every good work, 2 To speak evil of no man, to be no brawlers, but gentle, shewing all meekness unto all men. 3 For we ourselves also were sometimes foolish, disobedient, deceived, serving divers lusts and pleasures, living in malice and envy, hateful, and hating one another. 4 But after that the kindness and love of God our Saviour toward man appeared, 5 Not by works of righteousness which we have done, but according to his mercy he saved us, by the washing of regeneration, and renewing of the Holy Ghost; 6 Which he shed on us abundantly through Jesus Christ our Saviour; 7 That being justified by his grace, we should be made heirs according to the hope of eternal life. 8 This is a faithful saying, and these things I will that thou affirm constantly, that they which have believed in God might be careful to maintain good works. These things are good and profitable unto men. 9 But avoid foolish questions, and genealogies, and contentions, and strivings about the law; for they are unprofitable and vain. 10 A man that is an heretick after the first and second admonition reject; 11 Knowing that he that is such is subverted, and sinneth, being condemned of himself.
12 When I shall send Artemas unto thee, or Tychicus, be diligent to come unto me to Nicopolis: for I have determined there to winter. 13 Bring Zenas the lawyer and Apollos on their journey diligently, that nothing be wanting unto them. 14 And let ours also learn to maintain good works for necessary uses, that they be not unfruitful. 15 All that are with me salute thee. Greet them that love us in the faith. Grace be with you all. Amen.