1 Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van ti érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak, és mindazokért, a kik nem láttak engem személy szerint e testben;2 Hogy vígasztalást vegyen az õ szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyõzõdésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,3 A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.4 Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitetõ beszéddel.5 Mert jóllehet testben távol vagyok tõletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván ti köztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erõsségét.6 Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, [akképen ]járjatok Õ benne,7 Meggyökerezvén és tovább épülvén Õ benne, és megerõsödvén a hitben, a miképen [arra] taníttattatok, bõvölködvén abban hálaadással.8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:9 Mert Õ benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,10 És [ti] Õ benne vagytok bételjesedve, a ki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;11 A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bûnök testét a Krisztus körülmetélésében;12 Eltemettetvén Õ vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Õt a halálból.13 És titeket, kik holtak valátok a bûnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Õ vele, megbocsátván minden bûnötöket,14 Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;15 Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, õket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.16 Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:17 Melyek [csak] árnyékai a következendõ dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.18 Senki tõletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az õ testének értelmével.19 És nem ragaszkodván a Fõhöz, a Kibõl az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel.20 Ha meghalván a Krisztussal, [megszabadultatok] e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élõk volnátok, efféle rendelésekkel:21 Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd.22 (A mik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?23 A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, [mivelhogy] a test hízlalására valók.
1 E mea ana hoki ahau kia mohio koutou ki te nui o toku uaua mo koutou, mo te hunga ano hoki o Raorikia, a mo te hunga katoa hoki kahore nei i kite noa i toku mata i te kikokiko;2 Kia whakamarietia o ratou ngakau, kia tuhonohonoa i runga i te aroha, kia taea ai nga taonga katoa o te tino whakaunga o te ngakau mahara, kia matau ai ratou ki te mea ngaro a te Atua, ara ki a te Karaiti;3 Kei roto nei i a ia nga taonga katoa o te mahara, o te matauranga e huna ana.4 Na i korero ai ahau i tenei, kei kumea ketia koutou e te korero reka a te tangata.5 No te mea ahakoa kei tawhiti toku kikokiko, kei a koutou na toku wairua, e hari ana, e titiro ana ki a koutou ritenga tika, ki te u ano hoki o to koutou whakapono ki a te Karaiti.6 Na, kua riro na te Ariki, a Karaiti Ihu i a koutou, kia pena ano ta koutou haere i roto i a ia;7 Kia whai pakiaka, ano he whare i hanga ki runga ki a ia, whakapumau rawa ki runga ki to koutou whakapono, kia pera me koutou i whakaakona ra, kia hira rawa ai te whakawhetai.8 Kia tupato kei roro parau koutou i to te tangata whakaaro mohio, i te tinihanga huakore, e rite nei ki te whakarerenga iho a te tangata, ki nga mea timatanga o te ao, a kahore ki a te Karaiti.9 Kei roto katoa hoki i a ia te tino o te Atua e noho a tinana ana.10 A kua tino tangata ano koutou i roto i a ia, ko te nei ia o nga rangatiratanga, o nga mana katoa;11 He mea kokoti koutou i roto i a ia, he kotinga kihai i meatia e te ringaringa, i te unuhanga atu i te tinana o nga hara o te kikokiko, i to te Karaiti kotinga;12 He mea tanu tahi koutou me ia i te iriiringa, he mea whakaara ngatahi ano hoki me ia i reira, no te mea ka whakapono nei ki te mahi a te Atua, nana nei ia i whakaara ake i te hunga mate.13 He tupapaku na hoki koutou i nga he, i te kotingakore hoki o to koutou kikokiko, na, whakaorangia ngatahitia ana koutou me ia, he mea whakarere noa atu nana o koutou he katoa;14 Murua ake e ia nga tikanga i tuhituhia e te ringaringa, nga tikanga i hoariri ki a tatou, i tu ke mai i a tatou; tangohia ake e ia ki rahaki, he mea titi nana ki te ripeka;15 Pauhua ake e ia ki raro nga rangatiratanga me nga mana, whakakitea nuitia ana e ia, a waiho ana e ia taua ripeka hei mea whakataka mana i a ratou.16 Na, kaua tetahi e whakawa i a koutou mo te kai, mo te inu, mo nga meatanga ki te hakari, ki te kowhititanga marama, ki nga hapati;17 He atarangi enei no nga mea i kiia e puta ana i muri; no te Karaiti ia te tinana.18 Kei riro ta koutou taonga i te maminga a te tangata e mea ana ki te whakaiti i a ia, ki te karakia ki nga anahera, ka noho i roto i nga mea e kitea ana e ia, ka whakapehapeha kau noa, he mea na tona ngakau kikokiko;19 A kahore e mau ki te Upoko, no roto nei i a ia te tinana katoa, he mea atawhai, he mea tuhonohono e nga hononga, e nga here, ka tupu ai, he tupu na te Atua.20 Ki te mea kua tupapaku ngatahi koutou ko te Karaiti ki nga mea timatanga o te ao, he aha koutou, ano e ora ana ki te ao, ka pupuri tonu ai i nga tikanga,21 Kei pa ringaringa, kei pa kai, kei rahurahu;22 He mea pirau katoa nei aua mea i te meatanga iho ano, he whakahau, he ako na te tangata?23 Ko te ahua o aua mea i whakaritea ki to te whakaaro nui, he karakia pokano, he whakaiti i a ia ake, he atawhaikore i te tinana; otira kahore he painga hei pehi i te kikokiko e torere ana kia makona ia.