1 Azután a maga házát építé Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezé az õ házát egészen.

2 Megépíté a Libánon erdõ házát is, melynek hossza száz sing [vala,] szélessége ötven sing, magassága harmincz sing; [építé azt] négy rend czédrusoszlopon és az oszlopokon czédrusgerendák valának.

3 És bepadlá czédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek valának negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt.

4 És három rend ablak rajta egymással átellenben, három-három ellenében.

5 És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögûek [valának] az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenébe volt mind a három renden.

6 És építé az oszlopcsarnokot, a melynek hossza ötven sing és szélessége harmincz sing volt; és egy tornáczot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé.

7 És építé a trón-termet, a hol ítélt, a törvényházat, a melyet czédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig.

8 Azután a saját házát [építé,] a melyben õ maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtõl, hasonlóan a másikhoz, és építe egy házat a Faraó leányának is, a kit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez.

9 Mindezek drágakövekbõl voltak, mérték szerint kifaragva, fûrészszel metszve minden oldalról, a fundamentomtól a tetõzetig, kivül is mind a nagy pitvarig.

10 Még a fundamentom is drága és nagy kövekbõl volt: tíz singnyi kövekbõl és nyolcz singnyi kövekbõl.

11 És ezeken felül [voltak] a mérték szerint faragott drágakövek és czédrusfák.

12 És a nagy pitvarban köröskörül három sor faragott kõ és egy sor faragott czédrusgerenda volt, épen mint az Úr házának belsõ pitvara és a ház tornácza.

13 És elkülde Salamon király, és elhozatá Hírámot Tírusból.

14 Ez egy özvegy asszonynak volt a fia a Nafthali nemzetségébõl; az õ atyja pedig Tírusbeli rézmíves ember vala; és ez teljes vala bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal, hogy tudna csinálni mindenféle mívet rézbõl. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden mívet megcsinála néki.

15 És formála két réz oszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és tizenkét sing zsinór éri vala át mind a két oszlopot.

16 És készíte két gömböt érczbõl öntve, hogy azokat az oszlopok tetejére tegye, és öt sing magas volt az egyik gömb és öt sing magas volt a másik gömb.

17 Reczés mívû hálók, lánczmívû zsinórok voltak a gömbökön, a melyek az oszlopok tetején valának; hét volt az egyik gömbön, és hét volt a másik gömbön is.

18 És megkészíté az oszlopokat, és két sor [díszítést tett] köröskörül az egyik hálón, hogy befedje a gömböket, a melyek az oszlopfõkön voltak; és így csinálá a másik gömböt is.

19 És a gömbök, a melyek a tornáczban levõ oszlopok tetején voltak, liliom formájúak voltak, négy singnyiek.

20 Gömbök voltak a két oszlopon, felül, közel a kidomborodáshoz, a mely a háló mellett volt. És kétszáz gránátalma volt sorban köröskörül a második gömbön.

21 És felállítá az oszlopokat a templom tornáczában; és felállítá a jobb oszlopot, és nevezé annak nevét Jákinnak, és felállítá a bal oszlopot, és nevezé annak nevét Boáznak.

22 És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala. És ilyen módon végezteték el az oszlopok míve.

23 És csinála egy öntött tengert, mely egyik szélétõl fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületit harmincz sing zsinór érte vala körül.

24 Valának pedig a peremén alól köröskörül formáltatva apró sártökök; tíz- tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel valának öntve köröskörül a maga öntésében.

25 És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtok, hátok pedig mind befelé.

26 És a vastagsága egy tenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága, és kétezer báth fért bele.

27 És készíte tíz ércz-talpat, mindegyik talpat négy sing hosszúra, és négy sing szélesre, és három sing magasra.

28 És e talpak így voltak csinálva: oldalaik voltak, és az oldalak a szélpártázatok között voltak.

29 És az oldalakon, a melyek a pártázatok között voltak, oroszlánok, ökrök és Kérubok voltak, és a pártázatokon felül is ekként; az oroszlánok és ökrök alatt pedig czifrázatok voltak bevésett munkával.

30 És mindenik talpnak négy-négy réz kereke és réz tengelye volt, és a négy szegleten támaszok voltak; a mosdómedenczén alul voltak e támaszok öntve, és mindegyiknek oldalán czifrázatok.

31 És a szája az õ kerekded fészkének belsõ részétõl fogva oda felfelé egy singnyi volt, és a [fészeknek] szája kerekded vala, oszlopformára csinálva, másfél singnyi széles, és szájánál is szép metszések valának, és azoknak pártázatai négyszögûek valának, nem gömbölyûek.

32 És négy kerék volt a pártázatok alatt, és a kerekek tengelyei a talphoz voltak erõsítve, és mindenik keréknek magassága másfél sing vala.

33 És e kerekek hasonlóak valának a szekérnek kerekeihez, csakhogy a tengelyeik, kerékagyaik, küllõik, talpaik mind öntve valának.

34 És négy vállacskát csinált mindenik talp négy szegletén; magából a talpból jöttek ki a vállacskák.

35 És e talp tetején fél singnyi kerekded magasság volt köröskörül, és a talp tetején voltak annak tartókezei és pártázatai a maga [öntésébõl.]

36 Metsze pedig annak tábláira, tartókezeire, pártázataira Kérubokat, oroszlánokat és pálmafákat: mindeniknek az üres helye szerint, és koszorút köröskörül.

37 Így készítette a tíz talpat egy öntésbõl, egy mérték és forma szerint.

38 És csinála tíz mosdómedenczét is rézbõl, és mindenik mosdómedenczébe negyven báth fér vala; és mindenik mosdómedencze négy singnyi vala, és a tíz talp mindenikén egy-egy mosdómedencze vala.

39 És helyhezteté a talpak ötét a ház jobbfelõl való részére, és ötét a ház balfelõl való részére; a tengert pedig helyhezteté a ház jobbrésze felõl naptámadatra dél ellenébe.

40 És készített Hírám még üstöket, lapátokat és medenczéket, és elvégezé az egész munkát, a melyet Salamon királynak csinált az Úr házához;

41 [Tudniillik] a két oszlopot és a kerek gömböket, a melyek a két oszlop tetejére tétettek, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetejére [tétettek.]

42 És a négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba, a két kerekded gömb befejezésére, a melyek valának az oszlopok tetején;

43 A tíz talpat és a talpakra való tíz mosdómedenczét;

44 Az egy tengert és a tizenkét ökröt a tenger alá;

45 Fazekakat, lapátokat és medenczéket. És mindezek az edények, a melyeket Hírám Salamon királynak az Úr háza számára készített, csiszolt rézbõl voltak.

46 A Jordán völgyében önteté ezeket a király az agyagos földben, Sukhót és Sártán között.

47 És mindezeket az edényeket Salamon méretlen hagyá, a réznek felettébb való sokasága miatt.

48 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt]: az arany oltárt, az arany asztalt, melyen a szent kenyerek állottak.

49 És a gyertyatartókat színaranyból, ötöt jobbfelõl és ötöt balfelõl a szentek-szentje elé, és arany virágokat, lámpákat, és hamvvevõket.

50 Azután csészéket, késeket, medenczéket, tömjénezõket és serpenyõket színaranyból, sõt a belsõ ház, a szentek-szentje és a szenthely ajtainak sarkait is mind aranyból.

51 És ilyenképen elvégezteték az egész mû, a melyet Salamon király csinála az Úrnak házához. És bevivé Salamon az õ atyjától, Dávidtól az [Istennek] szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az edényeket és azokat is az Úr házának kincsei közé tevé.

1 Men på sitt eget hus byggde Salomo i tretton år, innan han fick hela sitt hus färdigt.

2 Han byggde Libanonskogshuset, hundra alnar långt, femtio alnar brett och trettio alnar högt, med fyra rader pelare av cederträ och med huggna bjälkar av cederträ ovanpå pelarna.

3 Det hade ock ett tak av cederträ över sidokamrarna, vilka vilade på pelarna, som tillsammans voro fyrtiofem, femton i var rad.

4 Och det hade bjälklag i tre rader; och fönsteröppningarna sutto mitt emot varandra i tre omgångar.

5 Alla dörröppningar och dörrposter voro fyrkantiga, av bjälkar; och fönsteröppningarna sutto alldeles mitt emot varandra i tre omgångar.

6 Vidare gjorde han pelarförhuset, femtio alnar långt och trettio alnar brett, och framför detta också ett förhus med pelare, och med ett trapphus framför dessa.

7 Och han gjorde tronförhuset, där han skulle skipa rätt, domsförhuset; det var belagt med cederträ från golv till tak.

8 Och hans eget hus, där han själv skulle bo, på den andra gården, innanför förhuset, var byggt på samma sätt. Salomo byggde ock ett hus, likadant som detta förhus, åt Faraos dotter, som han hade tagit till hustru.

9 Allt detta var av dyrbara stenar, avmätta såsom byggnadsblock och sågade med såg invändigt och utvändigt, alltsammans, ända ifrån grunden upp till taklisterna; och likaså allt därutanför, ända till den stora förgårdsmuren.

10 Och grunden var lagd med dyrbara och stora stenar, stenar av tio alnars längd och av åtta alnars längd.

11 Därovanpå lågo dyrbara stenar, avmätta såsom byggnadsblock, ävensom cederbjälkar.

12 Och den stora förgårdsmuren där runt omkring var uppförd av tre varv huggna stenar och ett varv huggna bjälkar av cederträ. Så var det ock med den inre förgårdsmuren till HERRENS hus, så jämväl med husets förhus.

13 Och konung Salomo sände och lät hämta Hiram från Tyrus.

14 Denne var son till en änka av Naftali stam, och hans fader var en tyrisk man, en kopparsmed; han hade konstskicklighet och förstånd och kunskap i fullt mått till att utföra alla slags arbeten av koppar. Han kom nu till konung Salomo och utförde alla hans arbeten.

15 Han förfärdigade de båda pelarna av koppar. Aderton alnar hög var den ena pelaren, och en tolv alnar lång tråd mätte omfånget av den andra pelaren.

16 Han gjorde ock två pelarhuvuden, gjutna av koppar, till att sätta ovanpå pelarna; vart pelarhuvud var fem alnar högt.

17 Nätlika utsirningar, som bildade ett nätverk, hängprydnader i form av kedjor funnos på pelarhuvudena som sutto ovanpå pelarna, sju på vart pelarhuvud.

18 Och han gjorde pelarna så, att två rader gingo runt omkring över det ena av de nätverk som tjänade till att betäcka pelarhuvudena, vilka höjde sig över granatäpplena; och likadant gjorde han på det andra pelarhuvudet.

19 Och pelarhuvudena som sutto ovanpå pelarna inne i förhuset voro utformade till liljor, och mätte fyra alnar.

20 På båda pelarna funnos pelarhuvuden, också ovantill invid den bukformiga delen inemot nätverket. Och granatäpplena voro två hundra, i rader runt omkring, över det andra pelarhuvudet.

21 Pelarna ställde han upp vid förhuset till tempelsalen. Åt den pelare han ställde upp på högra sidan gav han namnet Jakin, och åt den han ställde upp på vänstra sidan gav han namnet Boas.

22 Överst voro pelarna utformade till liljor. Så blev då arbetet med pelarna fullbordat.

23 Han gjorde ock havet, i gjutet arbete. Det var tio alnar från den ena kanten till den andra, runt allt omkring, och fem alnar högt; och ett trettio alnar långt snöre mätte dess omfång.

24 Och under kanten voro gurklika sirater, som omgåvo det runt omkring -- tio alnar brett som det var -- så att de gingo runt omkring havet. De gurklika siraterna sutto i två rader, och de voro gjutna i ett stycke med det övriga.

25 Det stod på tolv oxar, tre vända mot norr, tre vända mot väster, tre vända mot söder och tre vända mot öster; havet stod ovanpå dessa, och deras bakdelar voro alla vända inåt.

26 Dess tjocklek var en handsbredd; och dess kant var gjord såsom kanten på en bägare, i form av en utslagen lilja. Det rymde två tusen bat.

27 Vidare gjorde han de tio bäckenställen, av koppar. Vart ställ var fyra alnar långt, fyra alnar brett och tre alnar högt.

28 Och på följande sätt voro dessa ställ gjorda. De voro försedda med sidolister, vilka sidolister hade sin plats mellan hörnlisterna.

29 På dessa sidolister mellan hörnlisterna funnos avbildade lejon, tjurar och keruber, och likaså på hörnlisterna upptill. Under lejonen och tjurarna sutto nedhängande blomsterslingor.

30 Vart ställ hade fyra hjul av koppar med axlar av koppar; och dess fyra fötter voro försedda med bärarmar. Dessa bärarmar voro gjutna till att sitta under bäckenet, och mitt för var och en sutto blomsterslingor.

31 Sin öppning hade det inom kransstycket, som höjde sig en aln uppåt. öppningen i detta var rund; det var så gjort, att det kunde tjäna såsom underlag, och det mätte en och en halv aln. Också på dess öppning funnos utsirningar. Men sidolisterna därtill voro fyrkantiga, icke runda.

32 De fyra hjulen sutto under sidolisterna, och hjulens hållare voro fästa vid bäckenstället. Vart hjul mätte en och en halv aln.

33 Hjulen voro gjorda såsom vagnshjul; och deras hållare, deras ringar, deras ekrar och deras navar voro allasammans gjutna.

34 Fyra bärarmar funnos på vart ställ, i de fyra hörnen; bärarmarna voro gjorda i ett stycke med sitt ställ.

35 Överst på vart ställ var en helt och hållet rund uppsats, en halv aln hög; och ovantill på vart ställ sutto dess hållare, så ock dess sidolister gjorda i ett stycke därmed.

36 Och på hållarnas ytor och på sidolisterna inristade han keruber, lejon och palmer, alltefter som utrymme fanns på var och en, så ock blomsterslingor runt omkring.

37 På detta sätt gjorde han de tio bäckenställen; de voro alla gjutna på samma sätt och hade samma mått och samma form

38 Han gjorde ock tio bäcken, av koppar. Fyrtio bat rymde vart bäcken, och vart bäcken mätte fyra alnar; till vart och ett av de tio bäckenställen gjordes ett bäcken.

39 Och han ställde fem av bäckenställen på högra sidan om huset och fem på vänstra sidan om huset. Och havet ställde han på högra sidan om huset, åt sydost.

40 Hirom gjorde dessa bäcken, så ock skovlarna och skålarna. Så förde Hiram allt det arbete till slut, som han fick utföra åt konung Salomo för HERRENS hus:

41 nämligen två pelare, och de två klotformiga pelarhuvuden som sutto ovanpå pelarna, och de två nätverk som skulle betäcka de båda klotformiga pelarhuvuden som sutto ovanpå pelarna,

42 därjämte de fyra hundra granatäpplena till de båda nätverken, två rader granatäpplen till vart nätverk, för att de båda klotformiga pelarhuvuden som sutto uppe på pelarna så skulle bliva betäckta,

43 Vidare de tio bäckenställen och de tio bäckenen på bäckenställen,

44 så ock havet, som var allenast ett, och de tolv oxarna under havet,

45 vidare askkärlen, skovlarna och skålarna, korteligen, alla redan nämnda föremål som Hiram gjorde åt konung Salomo för HERRENS hus. Allt var av polerad koppar.

46 På Jordanslätten lät konungen gjuta det i lerformar, mellan Suckot och Saretan.

47 Och för den övermåttan stora myckenhetens skull lämnade Salomo alla föremålen ovägda, så att kopparens vikt icke blev utrönt.

48 Salomo gjorde ock alla övriga föremål som skulle finnas i HERRENS hus: det gyllene altaret, det gyllene bordet som skådebröden skulle ligga på,

49 så ock ljusstakarna, fem på högra sidan och fem på vänstra framför koret, av fint guld, med blomverket, lamporna och lamptängerna av guld,

50 vidare faten, knivarna, de båda slagen av skålar och fyrfaten, av fint guld, äntligen de gyllene gångjärnen till de dörrar som ledde till det innersta av huset, det allraheligaste, och till de dörrar i huset, som ledde till tempelsalen.

51 Sedan allt det arbete som konung Salomo lät utföra på HERRENS hus var färdigt, förde Salomo ditin vad hans fader David hade helgat åt HERREN: silvret, guldet och kärlen; detta lade han in i skattkamrarna i HERRENS hus.