1 Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútûréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
8 Ezokáért mondja az [Írás:] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy elõbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
10 A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére:
14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
15 Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestõl fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;
16 A kibõl az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Õ] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az õ elméjöknek hiábavalóságában,
18 Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettõl a tudatlanság miatt, mely az õ szívök keménysége miatt van bennök;
19 Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
21 Ha ugyan Õt megértettétek és Õ benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:
22 Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
23 Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
24 És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
25 Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az õ felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
27 Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
28 A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az õ kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szûkölködõnek.
29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
31 Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
32 Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.
1 Så förmanar jag nu eder, jag som är en fånge i Herren, att föra en vandel som är värdig den kallelse I haven undfått,
2 med all ödmjukhet och allt saktmod, med tålamod, så att I haven fördrag med varandra i kärlek
3 och vinnläggen eder om att bevara Andens enhet genom fridens band:
4 en kropp och en Ande, likasom I ock bleven kallade till att leva i ett och samma hopp, det som tillhör eder kallelse --
5 en Herre, en tro, ett dop, en Gud, som är allas Fader,
6 han som är över alla, genom alla och i alla.
7 Men åt var och en särskild av oss blev nåden given, alltefter som Kristus tillmätte honom sin gåva.
8 Därför heter det: »Han for upp i höjden, han tog fångar, han gav människorna gåvor.»
9 Men detta ord »han for upp», vad innebär det, om icke att han förut hade farit hit ned till jordens lägre rymder?
10 Den som for ned, han är ock den som for upp över alla himlar, för att han skulle uppfylla allt.
11 Och han gav oss somliga till apostlar, somliga till profeter, somliga till evangelister, somliga till herdar och lärare.
12 Ty han ville göra de heliga skickliga till att utföra sitt tjänarvärv, att uppbygga Kristi kropp,
13 till dess att vi allasammans komma fram till enheten i tron och i kunskapen om Guds Son, till manlig mognad, och så bliva fullvuxna, intill Kristi fullhet.
14 Så skulle vi icke mer vara barn, icke såsom havets vågor drivas omkring av vart vindkast i läran, vid människornas bedrägliga spel, när de illfundigt söka främja villfarelsens listiga anslag.
15 Nej, vi skulle då hålla oss till sanningen, och i alla stycken i kärlek växa upp till honom som är huvudet, Kristus.
16 Ty från honom hämtar hela kroppen sin tillväxt, till att bliva uppbyggd i kärlek, i det att den sammanslutes och får sammanhållning genom det bistånd var led giver, med en kraft som är avmätt efter var särskild dels uppgift.
17 Jag tillsäger eder alltså och uppmanar eder allvarligt i Herren, att icke mer vandra såsom hedningarna i sitt sinnes fåfänglighet vandra,
18 hedningarna, vilka, i följd av den okunnighet som råder hos dem genom deras hjärtans förstockelse, äro förmörkade till förståndet och bortkomna från det liv som är av Gud.
19 Ty i sin försoffning hava de överlämnat sig åt lösaktighet, så att de i girighet bedriva alla slags orena gärningar.
20 Men I haven icke fått en sådan undervisning om Kristus,
21 om I eljest så haven hört om honom och så blivit lärda i honom, som sanning är i Jesus:
22 att I -- då detta nu krävdes på grund av eder förra vandel -- haven avlagt den gamla människan, som fördärvar sig genom att följa sina begärelsers bedrägliga lockelser,
23 och nu förnyens genom Anden som bor i edert sinne,
24 och att I haven iklätt eder den nya människan, som är skapad till likhet med Gud i sanningens rättfärdighet och helighet.
25 Läggen därför bort lögnen, och talen sanning med varandra, eftersom vi äro varandras lemmar.
26 »Vredgens, men synden icke»; låten icke solen gå ned över eder vrede,
27 och given icke djävulen något tillfälle.
28 Den som har stulit, han stjäle icke mer, utan arbete hellre, och uträtte med sina händer vad gott är, så att han har något varav han kan dela med sig åt den som lider brist.
29 Låten intet ohöviskt tal utgå ur eder mun, utan allenast det som är gott, till uppbyggelse, där sådan behöves, så att det bliver till välsignelse för dem som höra det.
30 Och bedröven icke Guds helige Ande, vilken I haven undfått såsom ett insegel, för förlossningens dag.
31 All bitterhet och häftighet och vrede, allt skriande och smädande, ja, allt vad ondska heter vare fjärran ifrån eder.
32 Varen i stället goda och barmhärtiga mot varandra, och förlåten varandra, såsom Gud i Kristus har förlåtit eder. 5:1. 5:2. tryckta upplagan. --Red för den elektroniska upplagan. elektroniska utgåvan.