1 Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.

2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútûréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,

3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.

4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;

5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;

6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.

7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.

8 Ezokáért mondja az [Írás:] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.

9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy elõbb le is szállott a föld alsóbb részeire?

10 A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)

11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére:

1 Så förmanar jag nu eder, jag som är en fånge i Herren, att föra en vandel som är värdig den kallelse I haven undfått,

2 med all ödmjukhet och allt saktmod, med tålamod, så att I haven fördrag med varandra i kärlek

3 och vinnläggen eder om att bevara Andens enhet genom fridens band:

4 en kropp och en Ande, likasom I ock bleven kallade till att leva i ett och samma hopp, det som tillhör eder kallelse --

5 en Herre, en tro, ett dop, en Gud, som är allas Fader,

6 han som är över alla, genom alla och i alla.

7 Men åt var och en särskild av oss blev nåden given, alltefter som Kristus tillmätte honom sin gåva.

8 Därför heter det: »Han for upp i höjden, han tog fångar, han gav människorna gåvor.»

9 Men detta ord »han for upp», vad innebär det, om icke att han förut hade farit hit ned till jordens lägre rymder?

10 Den som for ned, han är ock den som for upp över alla himlar, för att han skulle uppfylla allt.

11 Och han gav oss somliga till apostlar, somliga till profeter, somliga till evangelister, somliga till herdar och lärare.

12 Ty han ville göra de heliga skickliga till att utföra sitt tjänarvärv, att uppbygga Kristi kropp,

13 till dess att vi allasammans komma fram till enheten i tron och i kunskapen om Guds Son, till manlig mognad, och så bliva fullvuxna, intill Kristi fullhet.