1 Az a beszéd, a mely lõn Jeremiáshoz az egész Júda népe felõl, Joákim negyedik esztendejében; a ki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, az elsõ esztendejében Nabukodonozornak a babiloni királynak;

2 A melyet szóla Jeremiás próféta az egész Júda népéhez és Jeruzsálem minden lakosához, mondván:

3 Jósiásnak tizenharmadik esztendejétõl fogva, a ki fia vala Amonnak, a Júda királyának, e napig (vagyis huszonhárom esztendõ óta) szóla az Úr nékem, és szólottam én néktek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok.

4 És elküldte az Úr ti hozzátok minden õ szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra.

5 Ezt mondták: Térjetek meg már mindnyájan a ti gonosz útaitokról és a ti gonosz cselekedeteitekbõl, hogy lakhassatok a földön, a melyet az Úr adott néktek és a ti atyáitoknak öröktõl fogva örökké.

6 És ne járjatok idegen istenek után, hogy szolgáljatok nékik és imádjátok õket, és ne ingereljetek fel engem a ti kezeitek munkájával, hogy veszedelmet ne hozzak rátok.

7 De nem hallgattatok reám, azt mondja az Úr, hogy felingereljetek engem a ti kezeitek munkájával a ti veszedelmetekre.

8 Azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Mivelhogy nem hallgattatok az én beszédemre:

9 Ímé, kiküldök én és felveszem északnak minden nemzetségét, azt mondja az Úr, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom õket e földre és ennek lakóira és mind e körül való nemzetekre, és elveszem õket és csudává és szörnyûséggé teszem õket és örökkévaló pusztasággá.

10 És elveszem tõlök az öröm szavát, a vígasság szavát, a võlegény szavát és a menyasszony szavát, a malmok zörgését és a szövétnek világosságát.

11 És ez egész föld pusztasággá és csudává lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig.

12 És mikor eltelik a hetven esztendõ, meglátogatom a babiloni királyon és az õ népén az õ álnokságukat, azt mondja az Úr, és a káldeai földön, és örökkévaló pusztasággá teszem azt.

13 És végbeviszem azon a földön mindazokat, a miket szóltam felõle, mindazt, a mi megvan írva e könyvben, a melyet prófétált Jeremiás az összes nemzetek felõl.

14 Mert õ rajtok is uralkodnak majd sok nemzetek és nagy királyok, és megfizetek nékik az õ cselekedeteik szerint és az õ kezeiknek munkája szerint.

15 Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezembõl e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek téged.

16 Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, a melyet én közéjök bocsátok.

17 És elvevém a pohárt az Úr kezébõl, és megitatám mindama nemzeteket, a kikhez külde engem az Úr:

18 Jeruzsálemet és Júda városait, az õ királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, csudává, szörnyûséggé és átokká tegyem õket, a mint e mai napon van:

19 A Faraót, Égyiptom királyát, az õ szolgáit és fejedelmeit és minden õ népét,

20 És minden egyveleg népet, és az Úz földének minden királyát, és a Filiszteusok földének minden királyát, és Askalont, Gázát, Akkaront és Azótusnak maradékait,

21 Edomot, Moábot és az Ammon fiait,

22 És Tírusnak minden királyát és Szidonnak minden királyát és a szigeteknek minden királyát, a kik túl vannak a tengeren,

23 Dedánt és Témánt és Búzt és mindazokat, a kik lenyírott üstökûek,

24 És Arábiának minden királyát és az egyveleg nép minden királyát, a kik a pusztában laknak,

25 És Zimrinek minden királyát és Elámnak minden királyát és a Médusok minden királyát,

26 És északnak minden királyát, mind a közelvalókat, mind a távolvalókat, egyiket a másikra, és a földnek minden országát, a melyek e föld színén vannak; Sésák királya pedig ezek után iszik.

27 Azért ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene: Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és fel ne keljetek a fegyver elõtt, a melyet én küldök közétek.

28 És ha majd a te kezedbõl nem akarják elvenni a pohárt, hogy igyanak belõle: ezt mondd nékik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok.

29 Mert ímé, a város ellen, a mely az én nevemrõl neveztetik, az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-é? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura,

30 Te pedig prófétáld meg nékik mind e szókat, és ezt mondd nékik: Az Úr a magasságból harsog, és az õ szent lakhelyébõl dörög, harsanva harsog az õ házára, riogatva kiált, mint a szõlõtaposók, e föld minden lakosa ellen.

31 Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, õ minden testnek ítélõ birája, a hitetleneket fegyverre veti, azt mondja az Úr.

32 Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettõl a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitõl.

33 És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétõl fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek színén, mint a ganéj.

34 Jajgassatok pásztorok, és kiáltsatok, és heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a ti megöletéseteknek és szétszóratástoknak ideje, és elhullotok, noha drága edények vagytok.

35 És nincs hová futniok a pásztoroknak, és menekülniök a nyáj vezéreinek.

36 [Hallatszik] a pásztorok kiáltozása és a nyáj vezéreinek jajgatása, mert elpusztította az Úr az õ legeltetõ helyöket.

37 Elpusztultak a békességes legeltetõ helyek az Úr felgerjedt haragja miatt.

38 Elhagyta [azokat,] mint az oroszlán az õ barlangját, mert pusztasággá lett az õ földjök a zsarnoknak dühe miatt és az õ felgerjedt haragja miatt.

1 Detta är det ord som kom till Jeremia angående hela Juda folk, i Jojakims, Josias sons, Juda konungs, fjärde regeringsår, vilket var Nebukadressars, den babyloniske konungens, första regeringsår.

2 Och detta ord talade profeten Jeremia till hela Juda folk och till alla Jerusalems invånare; han sade:

3 Allt ifrån Josias, Amons sons, Juda konungs, trettonde regeringsår ända till denna dag, eller nu under tjugutre år, har HERRENS ord kommit till mig; men fastän jag titt och ofta har talat till eder, haven I icke velat höra.

4 Och fastän HERREN titt och ofta har sänt till eder alla sina tjänare profeterna, haven I icke velat höra. I böjden icke edra öron till att höra,

5 när de sade: »Vänden om, var och en från sin onda väg och sitt onda väsende, så skolen I för evärdliga tider få bo kvar i det land som HERREN har givit åt eder och edra fäder.

6 Och följen icke efter andra gudar, så att I tjänen och tillbedjen dem; och förtörnen mig icke genom edra händers verk, på det att jag icke må låta olycka komma över eder.

7 I villen icke höra på mig, säger HERREN, och så förtörnaden I mig genom edra händers verk, eder själva till olycka.

8 Därför säger HERREN Sebaot så: Eftersom I icke villen höra mina ord,

9 därför skall jag sända åstad och hämta alla nordens folkstammar, säger HERREN, och skall sända bud till min tjänare Nebukadressar, konungen i Babel; och jag skall låta dem komma över detta land och dess inbyggare, så ock över alla folken här runt omkring. Och dem skall jag giva till spillo, och skall göra dem till ett föremål för häpnad och begabberi, och låta deras land bliva ödemarker för evärdlig tid.

10 Och jag skall i dem göra slut på fröjderop och glädjerop, på rop för brudgum och rop för brud, på buller av kvarn och ljus från lampa.

11 Ja, hela detta land skall bliva ödelagt och förött, och dessa folk skola vara Babels konung underdåniga i sjuttio år.

12 Men när sjuttio år äro till ända skall jag hemsöka konungen i Babel och folket där för deras missgärning, säger HERREN, och hemsöka kaldéernas land och göra det till en ödemark för evärdlig tid.

13 Och jag skall på det landet låta alla de ord fullbordas, som jag har talat mot det, allt vad som är skrivet i denna bok, och vad Jeremia har profeterat mot alla dessa folk.

14 Ty också dem skola mäktiga folk och stora konungar göra sig underdåniga, och jag skall vedergälla dem efter deras gärningar och deras händers verk.

15 Ty så sade HERREN, Israels Gud, till mig: »Tag denna kalk med vredesvin ur min hand, och giv alla de folk till vilka jag sänder dig att dricka därur.

16 Må de dricka, så att de ragla och mista sansen, när det svärd kommer, som jag skall sända ibland dem.»

17 Och jag tog kalken ur HERRENS hand och gav alla de folk att dricka, till vilka HERREN sände mig,

18 nämligen Jerusalem med Juda städer och med dess konungar och furstar, för att så göra dem till en ödemark, och till ett föremål för häpnad och begabberi, och till ett exempel som man nämner, när man förbannar, såsom ock nu har skett;

19 vidare Farao, konungen i Egypten, med hans tjänare, hans furstar och allt hans folk,

20 så ock allt Erebs folk med alla konungar i Us' land och alla konungar i filistéernas land, både Askelon och Gasa och Ekron och kvarlevan i Asdod;

21 vidare Edom, Moab och Ammons barn;

22 vidare alla konungar i Tyrus, alla konungar i Sidon och konungarna i kustländerna på andra sidan havet;

23 vidare Dedan, Tema, Bus och alla dem som hava kantklippt hår;

24 vidare alla konungar i Arabien och alla konungar över Erebs folk, som bo i öknen,

25 så ock alla konungar i Simri, alla konungar i Elam och alla konungar i Medien,

26 slutligen alla konungar i nordlandet -- både dem som bo nära och dem som bo fjärran, den ene såväl som den andre -- och alla övriga riken i världen, utöver jordens yta. Och Sesaks konung skall dricka efter dem.

27 Och du skall säga till dem: Så säger HERREN Sebaot, Israels Gud: Dricken, så att I bliven druckna, och spyn, och fallen omkull utan att kunna stå upp; ja, fallen, när det svärd kommer, som jag skall sända bland eder. --

28 Men om de icke vilja taga emot kalken ur din hand och dricka, så säg till dem: Så säger HERREN Sebaot: I måsten dricka.

29 Ty se, med den stad som är uppkallad efter mitt namn skall jag begynna hemsökelsen. Skullen då I bliva ostraffade? Nej, I skolen icke bliva ostraffade, utan jag skall båda upp ett svärd mot jordens alla inbyggare, säger HERREN Sebaot.

30 Och du skall profetera för dem allt detta och säga till dem: HERREN upphäver ett rytande från höjden och från sin heliga boning låter han höra sin röst; ja, han upphäver ett högt rytande över sin ängd och höjer skördeskri, såsom en vintrampare, över alla jordens inbyggare.

31 Dånet höres intill jordens ända, ty HERREN har sak med folken, han går till rätta med allt kött; de ogudaktiga giver han till pris åt svärdet, säger HERREN.

32 Så säger HERREN Sebaot: Se, en olycka går fram ifrån det ena folket till det andra, och ett stort oväder stiger upp från jordens yttersta ända.

33 Och de som bliva slagna av HERREN på den tiden skola ligga strödda från jordens ena ända till den andra; man skall icke hålla dödsklagan efter dem eller samla dem tillhopa och begrava dem, utan de skola bliva gödsel på marken.

34 Jämren eder, I herdar, och klagen; vältren eder på marken, I väldige i hjorden; ty tiden är inne, att I skolen slaktas. I skolen bliva förskingrade, I skolen komma på fall, såsom det händer jämväl ett dyrbart kärl.

35 Då finnes icke mer någon undflykt för herdarna, icke mer någon räddning för de väldige i hjorden.

36 Hör huru herdarna ropa, huru de väldige i hjorden jämra sig! Ty HERREN ödelägger deras betesmark,

37 och de fredliga ängderna förgöras genom HERRENS vredes glöd.

38 Han drager ut såsom ett lejon ur sitt snår. Ja, deras land bliver en ödemark under förhärjelsens glöd, under hans vredes glöd.