1 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

2 És szóla Jób, és monda:

3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.

11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!

13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.

15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?

21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.

26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

1 Därefter upplät Job sin mun och förbannade sin födelsedag;

2 Job tog till orda och sade:

3 Må den dag utplånas, på vilken jag föddes, och den natt som sade: »Ett gossebarn är avlat.»

4 Må den dagen vändas i mörker, må Gud i höjden ej fråga efter den och intet dagsljus lysa däröver.

5 Mörkret och dödsskuggan börde den åter, molnen lägre sig över den; förskräcke den allt som kan förmörka en dag.

6 Den natten må gripas av tjockaste mörker; ej må den få fröjda sig bland årets dagar, intet rum må den finna inom månadernas krets.

7 Ja, ofruktsam blive den natten, aldrig höje sig jubel under den.

8 Må den förbannas av dem som besvärja dagar, av dem som förmå mana upp Leviatan.

9 Må dess grynings stjärnor förmörkas, efter ljus må den bida, utan att det kommer, morgonrodnadens ögonbryn må den aldrig få se;

10 eftersom den ej tillslöt dörrarna till min moders liv, ej lät olyckan förbliva dold för mina ögon.

11 Varför fick jag ej dö strax i modersskötet, förgås vid det jag kom ut ur min moders liv?

12 Varför funnos knän mig till mötes, och varför bröst, där jag fick di?

13 Hade så icke skett, låge jag nu i ro, jag finge då sova, jag njöte då min vila,

14 vid sidan av konungar och rådsherrar i landet, män som byggde sig palatslika gravar,

15 ja, vid sidan av furstar som voro rika på guld och hade sina hus uppfyllda av silver;

16 eller vore jag icke till, lik ett nedgrävt foster, lik ett barn som aldrig fick se ljuset.

17 Där hava ju de ogudaktiga upphört att rasa, där få de uttröttade komma till vila;

18 där hava alla fångar fått ro, de höra där ingen pådrivares röst.

19 Små och stora äro där varandra lika, trälen har där blivit fri ifrån sin herre.

20 Varför skulle den olycklige skåda ljuset? Ja, varför gives liv åt dem som plågas så bittert,

21 åt dem som vänta efter döden, utan att den kommer, och spana därefter mer än efter någon skatt,

22 åt dem som skulle glädjas -- ja, intill jubel -- och fröjda sig, allenast de funne sin grav;

23 varför åt en man vilkens väg är höljd i mörker, åt en man så kringstängd av Gud?

24 Suckan har ju blivit mitt dagliga bröd, och såsom vatten strömma mina klagorop.

25 ty det som ingav mig förskräckelse, det drabbar mig nu, och vad jag fruktade för, det kommer över mig.

26 Jag får ingen rast, ingen ro, ingen vila; ångest kommer över mig.