1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.

2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.

4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.

5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.

10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.

11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.

16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.

18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.

19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!

20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.

22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!

23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!

24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.

26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?

30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.

31 Mert nem zár ki örökre az Úr.

32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.

57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!

1 Jag är en man som har prövat elände under hans vredes ris.

2 Mig har han fört och låtit vandra genom mörker och genom ljus.

3 Ja, mot mig vänder han sin hand beständigt, åter och åter.

4 Han har uppfrätt mitt kött och min hud, han har krossat benen i mig.

5 Han har kringskansat och omvärvt mig med gift och vedermöda.

6 I mörker har han lagt mig såsom de längesedan döda.

7 Han har kringmurat mig, så att jag ej kommer ut, han har lagt på mig tunga fjättrar.

8 Huru jag än klagar och ropar, tillstoppar han öronen för min bön.

9 Med huggen sten har han murat för mina vägar, mina stigar har han gjort svåra.

10 En lurande björn är han mot mig, ett lejon som ligger i försåt.

11 Han förde mig på villoväg och rev mig i stycken, förödelse lät han gå över mig.

12 Han spände sin båge och satte mig upp till ett mål för sin pil.

13 Ja, pilar från sitt koger sände han in i mina njurar.

14 Jag blev ett åtlöje för hela mitt folk en visa för dem hela dagen.

15 Han mättade mig med bittra örter, han gav mig malört att dricka.

16 Han lät mina tänder bita sönder sig på stenar, han höljde mig med aska.

17 Ja, du förkastade min själ och tog bort min frid; jag visste ej mer vad lycka var.

18 Jag sade: »Det är ute med min livskraft och med mitt hopp till HERREN.»

19 Tänk på mitt elände och min husvillhet, på malörten och giftet!

20 Stadigt tänker min själ därpå och är bedrövad i mig.

21 Men detta vill jag besinna, och därför skall jag hoppas:

22 HERRENS nåd är det att det icke är ute med oss, ty det är icke slut med hans barmhärtighet.

23 Den är var morgon ny, ja, stor är din trofasthet.

24 HERREN är min del, det säger min själ mig; därför vill jag hoppas på honom.

25 HERREN är god mot dem som förbida honom, mot den själ som söker honom.

26 Det är gott att hoppas i stillhet på hjälp från HERREN.

27 Det är gott för en man att han får bära ett ok i sin ungdom.

28 Må han sitta ensam och tyst, när ett sådant pålägges honom.

29 Må han sänka sin mun i stoftet; kanhända finnes ännu hopp.

30 Må han vända kinden till åt den som slår honom och låta mätta sig med smälek.

31 Ty Herren förkastar icke för evig tid;

32 utan om han har bedrövat, så förbarmar han sig igen, efter sin stora nåd.

33 Ty icke av villigt hjärta plågar han människors barn och vållar dem bedrövelse.

34 Att man krossar under sina fötter alla fångar i landet,

35 att man vränger en mans rätt inför den Högstes ansikte,

36 att man gör orätt mot en människa i någon hennes sak, skulle Herren icke se det?

37 Vem sade, och det vart, om det ej var Herren som bjöd?

38 Kommer icke från den Högstes mun både ont och gott?

39 Varför knorrar då en människa här i livet, varför en man, om han drabbas av sin synd?

40 Låtom oss rannsaka våra vägar och pröva dem och omvända oss till HERREN.

41 Låtom oss upplyfta våra hjärtan, såväl som våra händer, till Gud i himmelen.

42 Vi hava varit avfälliga och gensträviga, och du har icke förlåtit det.

43 Du har höljt dig i vrede och förföljt oss, du har dräpt utan förskoning.

44 Du har höljt dig i moln, så att ingen bön har nått fram.

45 Ja, orena och föraktade låter du oss stå mitt ibland folken.

46 Alla våra fiender spärra upp munnen emot oss.

47 Faror och fallgropar möta oss fördärv och skada.

48 Vattenbäckar rinna ned från mitt öga för dottern mitt folks skada.

49 Mitt öga flödar utan uppehåll och förtröttas icke,

50 till dess att HERREN blickar ned från himmelen och ser härtill.

51 Mitt öga vållar mig plåga för alla min stads döttrars skull.

52 Jag bliver ivrigt jagad såsom en fågel av dem som utan sak äro mina fiender.

53 De vilja förgöra mitt liv här i djupet, de kasta stenar på mig.

54 Vatten strömma över mitt huvud, jag säger: »Det är ute med mig.»

55 Jag åkallar ditt namn, o HERRE, har underst i djupet.

56 Du hör min röst; tillslut icke ditt öra, bered mig lindring, då jag nu ropar.

57 Ja, du nalkas mig, när jag åkallar dig; du säger: »Frukta icke.»

58 Du utför, Herre, min själs sak, du förlossar mitt liv.

59 Du ser, HERRE, den orätt mig vederfares; skaffa mig rätt.

60 Du ser all deras hämndgirighet, alla deras anslag mot mig.

61 Du hör deras smädelser, HERRE, alla deras anslag mot mig.

62 Vad mina motståndare tala och tänka ut är beständigt riktat mot mig.

63 Akta på huru de hava mig till sin visa, evad de sitta eller stå upp.

64 Du skall giva dem vedergällning, HERRE, efter deras händers verk.

65 Du skall lägga ett täckelse över deras hjärtan; din förbannelse skall komma över dem.

66 Du skall förfölja dem i vrede och förgöra dem, så att de ej bestå under HERRENS himmel.